Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

Az Evangélium kommentárja 2. rész


További bevezető megjegyzések 1.

 

Tény, hogy az ember élete folyamán igazodni próbál. Valamihez vagy valakihez, eszméhez, világnézethez, valláshoz, filozófiához, a társadalomhoz, valamely társadalmi elváráshoz, sok mindenhez, de legfőképpen ezen túl ahhoz, hogy milyenné szeretne válni. Mint tudjuk, az ember kozmoszban betöltött élete, születéstől halálig változás. Az egész világ, az ember által ma ismert  világmindenség, a galaxisok, a csillagok, a bolygók, a Földön a növény és állatvilág, az évszakok, a napszakok, stb. és mi magunk is, születésünktől halálunkig  mind változásban vagyunk. E változás az emberi élet értelmezésének egyik legszembetűnőbb motívuma. Hogy e változásban kihez-mihez igazodunk, azért fontos, mert ez határozza meg az emberi élet értékét, célját, hatékonyságát. Hatékonyságról beszélek, mert nem mindegy, hogy születésétől haláláig mi történik az emberrel. Élete hatékony lesz-e, vagy sem? S e hatékonyságot miként határozza meg önmaga előtt? Mi lesz ennek a fokmérője?  
Létezik olyan élet, melyben különösebb dolog nem történik, és megesik, hogy egy-egy emberi élet kapcsán igen komoly változásokról beszélhetünk. Sajnos a hatékonyság fokmérőjének tekintetében ma olyan zűrzavar van, hogy alig akad ember, aki kiigazodik. E zavarodottság ma nagyon jól látható emberi társadalmunkon és az egyes emberek magatartásán is. Szellemileg-lelkileg-testileg is felőrlődünk, s igazából nem tudjuk, mi lehetne a jó megoldás. Magyar nyelvünk is segíthetne a bajokon, ha hallanánk e nyelvet, mert a magyar igen kifejező és lényegre törő nyelv.
A magyar nyelv igazodás szavának szótöve az igaz szó. A magyar nyelv tehát az igazzá válást határozza meg az emberi élet hatékonyságának fokmérőjeként. Az igazodik szavunk szinonima szótár béli párjai: ingadozik, fluktuál, hullámzik, alakul, formálódik, idomul, módosul, változik. Az igazodás, ahogy látszik, egyben ingadozást is magába foglalhat, de tartalma elsősorban az idomul, módosul, változik igékhez köthető. Ám a szinonimák közül hiányzik a szó valódi tartalmának jelentése, mely a szó tövéből fakad: az igazzá válás. Ez az a hatékonysági fokmérő, amit az ember mára szinte teljesen törölt emlékezetéből, vagy leginkább elfelejtett.
Az ember igazodni vágyik. A szóból eredően az egyetlen hiteles életmegoldás tehát az igazzá válás. Igazán igazodni, csak az igazzá válással lehetséges. Azonban az ember ma épp ezt az egyetlen igazodási módot nem műveli, pedig ez valódi megoldást nyújthatna életére. Nem könnyű megoldás ez, de az egyedüli.  Sajnos a ma embere élete hatékonysági fokmérőjeként sok-sok egyéb dolgot határoz meg, melyek közül maga sem tudja melyikhez igazodjon éppen.
Holtbiztos tudatunk van arról, hogy az igazzá válás az emberi élet feladata, ám jellemzően és sajnos szinte kivétel nélkül elhazudjuk ezt önmagunk előtt. A biztos tudat pedig abból ered, hogy az ember nem érzi jól magát e világban, nem érzi otthon magát itt, tudja, érzi, hogy eredeti helye máshol van, tudja és érzi, hogy teremtésben neki szánt helye és életének valódi minősége messze meghaladja mostani állapotát. Holtbiztosan tud erről, de minden eszközzel, minden lehetséges módon és minden helyzetben megpróbálja ezt elhazudni önmaga előtt.
Mivel tudja, hogy országa nem e világból való, tudja azt is, hogy valamit elronthatott, megronthatott, beszennyezhetett, kiforgathatott az effektív, eredeti rendben.  Tudja, de mégsem tudja, hogy élete csak úgy lesz hatékony, ha úgy igazítja életét, hogy – a szóból adódóan – az igazzá váljék. Csak az igazodással, vagyis az igazzá válással van esélye az embernek arra, hogy életében születéstől-halálig történjék valami.
Ezen áll vagy bukik minden. A változó kozmoszban ázó változó élet, valamivé változik. Az igazodás dönti el, mivé. Az igazodás attól függ, mihez igazodik az ember. Ha olyasmihez, ami az igazzá válást hátráltatja, nem jó helyről, nem helyes indíttatásból merít. Az indíttatás egyenlő a céllal is. Ha az indíttatás célja hamis, vagy homályos, vagy nem jól látható, eleve helytelen indíttatásról beszélünk. Ha az indíttatás célja látszik ugyan, de az nem az igazzá válást szolgálja, szintén helytelen indíttatásról beszélhetünk. Ha az indíttatás valamely e világi cél szolgálata csupán, ha az indíttatás önmagam szolgálata és előtérbe helyezése csupán: hamis lesz az élet.
Ha a cél, a születés és halál közötti anyagi természetű létezésen nem lép túl, ha az indíttatás tárgya nem annak az énnek a felszámolása, aki önmagát féltve, óvva, kényeztetve, önmagát fényezve, önmagának tetszelegve, önmagának előnyt, sikert, jólétet, kényelmet akarva él: akkor ez az indíttatás és annak célja hamis életet szül. A létezés valódi morálja nem tűr semmi olyat, amivel önmagát táplálja.
Minden ember élete tehát születéstől-halálig egyfajta igazodáson alapul. Ami motivál, egyben meg is meghatároz engem. Minden életben, akarva - nem akarva, tudva – nem tudva, olyasmihez igazodunk, amit kevésbé vagy nem kevésbé, akarva, vagy kevésbé tudatosan mi magunk választunk. E folytonos választás az emberi élet mozgatórugója. De e választás mögött permanens módon, ott van az a valami, amihez igazodni akarunk-próbálunk, s ezt akarva, vagy kevésbé tudatosan minden nap választások sorozataival realizáljuk.
Az, hogy mihez igazodunk, az emberi élet legfőbb momentuma. Ám e tekintetében ma olyan zűrzavar van, hogy nem lehet azon csodálkozni, hogy az egyes emberi életek nem úgy sikerülnek, ahogy azoknak sikerülniük kellene. A zűrzavar részben szándékosan előidézett (a tömegek befolyásolására irányul), részben – s ez az igazán meghatározó – magunknak köszönhető. Azzal idézzük elő, hogy önmagunkban, a bajok valódi okát nem tárjuk fel, s ebből fakadóan esélyünk sincs a valódi megoldásra. Ötletszerű megzavarodásban élünk, ötletszerűen igazodunk hol ehhez, hol ahhoz, kitartásunk hol hosszabb, hol rövidebb, nem tudjuk, hogy igazán mi az, ami életünkre megoldást adhatna. Ma nem egyvalamihez, hanem párhuzamosan, rengeteg mindenhez próbál egyszerre, egy időben igazodni az ember, megfelelni próbál itt is, ott is, ám e megfelelés mögött percnyi érdekein túl sokszor nincs több tartalom. Azonban az az egyvalami, amihez igazodni megpróbálhatna, az az élet minden területére, minden tekintetben, igazi megoldással szolgálhatna. Az az egyvalami, mindenkor alkalmazható, nem ötletszerű, hanem objektív és valódi megoldás. Oldás. Mert a bajok forrása minden esetben, valamely előidézett feszültség jelenléte, vagy egy már meglévő feszültség kényszeres vagy tudatos fenntartása.
A feszültség kényszeres fenntartása hazugság. A feszültség tudatos fenntartása bűn. Mindkettő baj. Mire gondolok? Az előidézett feszültség fenntartása abból ered, hogy az ember nem tud kitörni az korrupt énközpontú érdekszövevényeinek pókhálójából. Ez megmételyezi életét, mert mindig könnyebb hasonló módon élni, mint mások, és mindig könnyű rájuk hivatkozva e korrupt érdekszövevényt és énközpontúságot fenntartani. Mert – mondja - mások is így élnek, mások is így tesznek. E hazugságot a boldogságvágy, a mindenütt megfelelni vágyás, a jobban, kényelmesebben, sikeresebben, jobb módban élni vágyás okán hangoztatja. Mert mások is így élnek, mások is így tesznek. Kevés az olyan ember, aki e káprázatszerű varázskörből ki tud, ki akar lépni, hogy élete ne ezen indíttatásokhoz igazodjon.
Amíg a bennünk megjelent infernális erőket képtelenek vagyunk megfékezni, az eredeti, pneumatikus ősvalóság helyreállítása nem lehetséges. Addig a feszültség megmarad. Ahhoz, hogy a valódi igazodás elkezdődjék, ahhoz, hogy az ember élet hatékonysági fokmérője helyére kerüljön, az én és az önérdeket totális felszámolását meg kell kezdenünk. Mert ez az ősok, ez rontotta meg az eredeti valóságot. Ez mételyezte meg azt a valakit, akit most e világban, jelenleg ebben a testben él. Amint ajándékba kapott létezésünket megtartani s nem szétosztani kívántuk, létrejött az én és önérdekközpontú létezés, s létrejött a világ, melyben önmagunk megvalósítására, önéletre törekszünk.

 

2013. március 22.

 

 

 

 

 

 

Menü

 

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet