Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

Fogódzó

Sem törvények, sem intézmények, sem előírások, sem szentesített eszközök, frázisok, képletek, szociális megoldások, sem különféle mozgalmak nem segítenek az emberen. Ezeken már túl van az emberiség, ezek megoldást nem hoztak. Azt gondoltuk, ha kényszerítve vagyunk valamire, hát majd e kényszer miatt változni fog valami. De nem így történt. A világ az ember által eldologiasodott, szűkké és sivárrá vált, pótmegoldások sokasága kínálkozik, s az ember rendre ezeket a pótmegoldásokat választja, mert – nagyon érdekes – úgy látszik jobb elzárkózni valamilyen ál-megoldás mögé, mint a valódit megtalálni.

Az örvény mélye felé tartunk, gyorsul és szűkül a forgás, őrület és zavarodottság lesz úrrá rajtunk, az életéhség és életszomjúság oly igen felerősödött bennünk, oly igen mohón ragaszkodunk és követelünk magunknak mindent, fogódzókat találni próbálva, hogy jajveszékelésünk fülsüketítő immár. E néma jajveszékelés abból fakad, hogy ez valahogy mégsem sikerül, bár erőlködésünk egyre nagyobb energiákat kíván tőlünk. Rohan és kapkod az ember, liheg és minden adandó alkalmat kihasznál arra, hogy magának még valamit behúzzon, még valamit kicsikarjon, még valamit megkaparintson. Kezdetben ez a fogódzás fogott meg minket, a tudat fogékonnyá vált és tudni, fogni, markolni, összerakni, összeharácsolni kívánt mindent, s ez mára sem szűnt meg, pedig már igen sok évezredet éltünk. Kezdetben, mikor az ember létezése ajándékként létrejött, az ember mohóságában rögvest kimondta rá: „ez az enyém” és megfogni, magáénak tudni próbálta azt. Ragaszkodása azóta is tart, sőt egyre erősebb, mert egyre fokozódó erőlködésében egyre inkább vesztét érzi. S ez jól van így, mert ebből születik meg előbb utóbb minden egyes emberben a lemondás aktusa, mely valódi megoldást nyújt majd életére.

A szomorú az, hogy bizonyos máz és maszk látszik mutatkozik az emberi világon, azzal áltatjuk magunkat, hogy mindent megteszünk a haladásért, a jobb világért, az emberiség felemelkedéséért – ami alatt persze sokan kizárólag az anyagi jólétet értik – azzal áltatjuk magunkat, hogy tulajdonképpen mi igazán mindent megteszünk. Külső eszközökkel, törvényekkel, intézkedésekkel, intézményekkel, frázisokkal, képletekkel, szociális hálóval, mozgalmakkal, erkölcsi előírásokkal, különböző előre elkészített élet-tervekkel próbálunk operálni, de amint látszik, az ember mégsem éli túl a beavatkozást. Fehérre meszelt sírok vagytok, amelyek kívülről ékeseknek látszanak, de belül holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele – mondaná ránk Krisztus. Írástudóvá és farizeussá vált a világ – majdnem mindenki – s azt gondoljuk, abban ringatjuk magunkat, hogy az embert külső eszközökkel, képletekkel, frázisokkal, szólamokkal, erkölcsiségre való neveléssel, mozgalmakkal, felvilágosítással, oktatással, vagyis az ember kívülről való megtöltésével bármit is elérhetünk. Ez máz és maszk marad, ha belül valójában csontok és mindenféle undokság található. Az ember érdekes módon éppen ellenkezőjét teszi annak, amit e külső eszközök elérni tanítanak, mert mindez csupán általunk kreált önigazolási szándék, szarkasztikus alibi. Mi igazán mindent megpróbálunk – mondjuk mindannyian, cinikusan. Tulajdonképpen ezzel a hazugsággal nyugtatjuk lelkiismeretünk. A világot megváltani próbáljuk ugyan, de hazug és cinikus módon, mert tudjuk jól, hogy a megváltást magunkon kell kezdeni. A sorrend tehát fordított.

Az embernek valójában nem jólét és anyagi javak kellenek, nem ál-megoldások, nem rákényszerített élet-tervek, nem külső segítség. Aki azt gondolja, hogy jólét, kényelem, javak, anyagiak, és különféle életvezetési megoldások kielégítik az embert, az téved. Aki ezt próbálja beadni és bemesélni az embernek, az nem hogy nem tesz jót, de tovább rombolja az emberi személy méltóságát. Az ember tudniillik Istenből van. Kívül-belül Isten. A teremtett világra ugyanez vonatkozik. Az, hogy ezt nem így gondoljuk, a mi vétkünk, mert éppen e hazugsággal növeljük és fokozzuk a zűrzavart, e hazugság okán nem tudunk önmagunkkal szembenézni. Az ember az igazsággal kell hogy szembenézzen és elszámoljon. Az igazság pedig mindig elérhető és mindig adott. Maga a létezés teljessége, egysége, egésze, határtalansága, végtelensége és személyessége az igazság, s ez semmiféle mellébeszélést és hazugságot nem tűr meg. Sem az emberi világban, sem sehol máshol, sem semmilyen formában. Épp definiálhatatlansága okán nem. A hazugság és a mellébeszélés definiálható és utolérhető. Fülön csíphető és azonosítható.

Muszáj kiemelkednünk hétköznapjaink eldologiasodott világából, felébrednünk szükséges, kilépnünk csökönyös, kisstílű, hazug, cinikus, erőszakos, és velejéig önző jelenlegi létmódunkból. Addig vagyunk e világban, amíg ezt nem sikerül megvalósítanunk. Létezésünk csomósodása maga az énünk, e csomót kell kioldoznunk, ez lesz a megoldás.

Az létezés örök. Igazán és abszolút értelemben örök, nem múlik el, nem bomlik fel, nem emésztődik el. Nincs mitől félnünk. Bátran feladhatjuk magunk.  

Maga a létezés - s így benne az emberi lét is - ajándékként kapott abszolút lét, s az istenség önmagát osztja szét benne. A megoldás nem az, hogy megfogom, magaménak gondolom, megmarkolni, összerakni, összeharácsolni, kizsákmányolni próbálom, hanem épp az ellenkezője. Elengedem, odaadom, lemondok róla, feloldom, feloldozom, megoldom. Teljes lemondás és odaadás szükséges. A létrehívó örök aktusát gyakorlom ezzel. Ez eleinte nehéz feladat, de a gyakorlat által egyre könnyebbé válik általa az ember. Könnyít magán. Az én igám édes, az én terhem könnyű – igézi Krisztus.


2013. április 26.

 

Menü

 

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet