Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

Magyar közmondások - új értelmezésben 3. rész

„J”

 

Járt utat a járatlanért el ne hagyj!

Járt út csak egy van. Ez az üdvösség útja. Sokan végigmentek már rajta. Az út a „mindenki üdvözülni fog, mindenkit szeretnék üdvözülni látni, odaadom az életem az üdvért cserébe” útja. Ez az út járható, mert ez kivezet bennünket e világból, abba a világba mely valóságosabb, mint a miénk, s mely nem e világból való. A járt út kitaposott, a járt utat már ismerik sokan, a járt út teli van útjelzőkkel és közlekedést segítő táblákkal, a járt út az Élet útja. Az úton az ént, az ön-kielégítést, az élet habzsolását, az én megvalósítását fel kell adni, mert nem az a fontos, hanem az üdv.

Meg kell értenünk. Az égből jöttünk, nem az állatoktól valók vagyunk, az ember egykoron az angyalok és az égi szellemek társa volt, az ember eredeti helye és méltóságának mivolta az égben keresendő, nem e világban. Ezt az ősi, archaikus népek mind tudták, és el is beszélték. E világ létrejött, de e világ nem igazi lakhelyünk. Ez a világ káprázat, maya, illúzió. Nem valódisága, hanem az, ahogy az ember azt gondolja róla: ezen a világon kívül más nincs is. Ezt nevezi a buddhizmus mayának, vagyis káprázatnak. Ezért minden út, mely nem a reintegráció útja, mely nem az égiekhez való visszatalálás útja, mely nem a megváltozás – és ha az „oz” tagot kivesszük – a megváltás útja, az tévút, az hamis indíttatású és célú út, s minket nem visszafelé vezet, hanem az örökös nyűglődés irányába. Megváltozni úgy lehet, ha az utat, melyen eddig lefelé, a mélység erői felé haladtunk - s mely egy ön-ző, másokat kirekesztő, én-megvalósító világhoz vezetett (ez az emberi történelem és az ember elrontott élete) - feladjuk, és átengedjük magunkat valaminek, ami már nem én vagyok, amiben már nem én valósulok meg, ami már nem rólam szól, hanem valami másról. Krisztus az Út az Igazság és az Élet. Krisztus, aki isteni életét adta oda, üdvösségünkért cserébe.

 

Jó munkához idő kell.

A munkát el kell végeznünk, ki-ki hogyan, maga tudja. Ki-ki mennyire van tisztában helyzetével, az okokkal és következményeivel, a rontással és a helyreállítással, ki hol jár az üdvösség spirális útján, maga tudja, maga vizsgálja meg. Ám egy biztos: jó munkához idő kell. Idő, mely megadatott, idő mely lehetőségek százait szüli és adja, idő melyben megvalósulhatsz, azaz átlényegülhetsz, átminősülhetsz azzá, amivé válnod kell. Az idő nagy kincs, hát jól gondold meg, mire használod, mert az idő által adatottakat el is tékozolhatod és akkor életed semmit sem ért. Életed akkor lesz hamis, ha a menny felé, az égi létrán nem jutottál följebb. A felismeréshez és megvalósításhoz idő adatott. Csak ezért van idő és tér. A felismerésre idő, a megvalósításra idő és tér. És ez bizony egy munka, melyet magunkon kell elvégeznünk, és ehhez bizony idő szükségeltetik, mely Isten kegyelméből megadatott nekünk.

 

Jó pap holtig tanul.

Mert mindent be kell fogadni, mindent számba kell venni, mindent meg kell ismerni, mindent birtokba kell venni földön és égen. A tanulás egyenlő a megismeréssel és a megismerés egyenlő a befogadással. A kulcsszó a befogadáson van, mert nincs földön égen bármi, amit meg ne kéne ismerni, be nem kéne fogadni. A jó pap, azért jó pap, mert egyrészt szíve-lelke, szelleme szüntelenül a megismerésre és befogadásra nyitott, másrészt azért mert az, aki tovább szeretné adni a kövek által is tudott titkot, valójában nem állhat meg sehol. Mert a sehol a pokol. Mert valahol megállni, annyit tesz, mint bezárkózni a határtalan előtt. A befogadás a megismerés útja így határtalan, mind horizontális mind vertikális irányban. Mindent össze kell fogni, mindent közös nevezőre kell hozni, minden tudást számba kell venni, az élet minden területet ismerni kell, minden eshetőséget és lehetőséget birtokba kell venni. Ismerni kell az alvilág erőit, a tébolyt, a félelem szörnyű ízét, a szentek odaadó életét, a mélység erőit, a hétköznapok monotonitását, az ősi szent könyvek szövegeit, az írók keserű lemondását, a világegyetem rendjét és látszólagos káoszát, a csillagokat, mely közül egy a miénk, s mely nem csupán egy izzó égitest, hanem az istenség szimbóluma, a természet rendjét, az évszakok folytonos visszatértének nagyszerű beszédét, a tudomány összes eredményét, találmányát, fikcióját, a betegek jajkiáltását, a sírók fájdalmát, az őrültek bolyongását, a hiúság és magamutogatás dicstelen kéjelgését, a háborúk zaját, a vad indulatok seregét, a poklok-poklát, az égiek folytonos jelenlétét, Buddha igazságát, a nirvánát, a történelem fontos és kevésbé fontos eseményeit, a szomszéd kínját – baját - bánatát, a derű perceit, az öröm csodáját,  a kételyt, az emberi méltóság eredetét, a gondolkozók igazságkeresését, szüleink óvó, féltő, gondoskodó tekintetét, a művese-kezeltek lemondó csüggedtségét, a gyermeki naivitás és őszinteség kincseit, a tétlenséget, a bénító tehetetlenséget, a kudarcot, az éhséget, az öregkori magányt, az elhagyatottságot, a szülés, a születés teremtő csöndjét, az abortusz poklát, az időt, mely megadatott nekünk, s mely van is meg nincs is, a halált, mely elszakít egymástól, önmagunkat, s az igazi bizonyosságot, Krisztus világosságát. Vagyis mindent. Mert majd minden leszünk.

 

Jobb adni, mint kapni.

Ó de még mennyivel jobb. Mert ha adsz, magadat ajándékozod meg, méghozzá azzal, hogy nem magad örömét keresed, hanem másét. Nem magadért csinálod, másért. Nem magadnak készítesz, másnak. Nem magad felé irányul gondolatod, szavad, cselekedeted, hanem a másik felé. Ha kapsz, azzal leszel gazdagabb, ahogy azt láthatod, hogyan ad a másik, ha viszont adsz, százszorosan és azonnal gazdagodsz. Ha adsz, megszűnik az én, s ha éned, ezen gyakorlat által tompább lesz, te már kissé megvalósultál. Mert ez egy tükör világ. Ha itt az éned vad, önző, őrjítő téged űző, hajtó, korbácsoló ereje enyhül, ha itt éned tomboló agresszív kéjvágya szűnőben van, akkor kezdesz el élni. Mert az életet éned odaadásban találod meg. Az „én”-t emésztő tűzben kell égetni, mely forró lánggal hevít, és végül megsemmisíti személyed azon részét, mely ide húzott, mely önnön megvalósulást akart, s mely mások kizárásával önvilágot teremtett és teremt ma is, maga-mutogatást és a szó legszorosabb értelmébe vett kizárólagosságot. Add oda az éned, s visszakapod valódi lényed, mely igazából már nem is te vagy. Légy hálás minden jóért és rosszért, kedvességért és keserűségért, mindenért, amit kapsz. De tudd: jobb adni, mert ezzel magad veszejted el. Aki odaadja életét, megtalálja azt – igézi Krisztus.

 

Jobb későn, mint soha.

A felismerés öröme minden örömnél nagyobb. S mindegy mikor jön el az óra, ezért mondja a magyar közmondás: jobb későn, mint soha. A soha a pokol. A soha a meg nem valósult élet, az elrontott, a meg nem javított, át nem változtatott élet. Amin nem te győztél, hanem ami legyőzött téged. A soha a pokol. A soha hosszú idő is lehet. A soha az örökkévalóság is lehet, de csak rajtad múlik, hogy örökkévalóság lesz-e. Mert a pokol csak általad lehet örök, s csak általad szűnik meg létezni. Pokol nincs, illetve csak addig létezik, amíg azt te magad készíted.

Jobb későn, mint soha. Az igazi kegyelem az isteni türelmesség, mely időt hagy nekünk az ébredésre, vagyis a felismerésre. Nem a világ a fontos, hanem hogy újra mindnyájan egy akol és egy nyáj legyünk, hogy ismét egy-ház legyünk, s hogy átélhessük az istenségben való elveszettség üdvözítő mámorát. Ez pedig önfeladás nélkül nem megy.

 

Jóból is megárt a sok.

Azt gondoljuk, a jóból soha nem lehet elég, a jót nem lehet elégszer ismételni, a jót nem elég elégszer tenni, de ahogy a magyar közmondás igézi: jóból is megárt a sok. Pedig ez csupán annyit jelent, hogy nem kell átesni a ló túlsó oldalára. Mert amit magadhoz húzol, megköt téged, legyen az jó, vagy rossz, s te rabja leszel, és csökönyösen, kényszeresen fogod azt tenni, s így elvesztheted igazi, eredeti státuszod: szabadságodat. Ezért te középen állj, s légy ura jónak és gonosznak is (ha egyszer ettél a jó és rossz tudásának fájáról), ne bilincseld egyiket sem magadhoz, mert ha a bilincs kulcsát elveszted, nem tudsz szabadulni. Tégy jót mindig, ne saját érdekeid keresd, de ne lovald bele magad a jótevésbe, mert az is valamiféle rabsághoz vezet. A hangsúly a mértéken van. S hogy, mi a mérték? Az istenemberhez hasonlóvá válás. Tudom, nagy szavak. S tudom, én hol állok. Még messze vagyok…

 

 

2012. szeptember

 

Menü

 

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet