Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

Magyar közmondások - új értelmezésben 7. rész

„O-R”
 

Okos enged, szamár szenved.

Az okos enged, mert szamárság nem engedni, hanem bármihez is ragaszkodni. A szenved szóból származtatható a szenvedély szavunk, így e két fogalom összekapcsolható. Vigyázni kell, hogy nehogy szenvedélyünkké váljon szamaras, csökönyös viselkedésünk. Ragaszkodásunk bármihez is. A szenvedély szenvedés, mert mert a ragaszkodás és a kötés visszahat, és a ragaszkodót megköti.
A magyar nyelv ragasztó szava a ragaszkodik igéből született, így érthető, hogy az, amihez ragaszkodik az ember, az végül megköti őt, hisz a ragaszkodás kétoldalú dolog, mert amihez ragaszkodni próbálok, az végül engem is megköt.
Legyen e kötés-kötődés ragaszkodás: elv, világnézet, meggyőződés, tudás, filozófia, fixa idea, szenvedély, álom, érzelem, érték, gondolat, viselkedés, tárgy, pénz, siker, tulajdonság, tehetség, ember vagy maga az élet. Lemondani róluk ne legyünk restek. Mert aki elengedi őket, többé nem szenved, mert bárminemű csökönyösségét, ragaszkodását oldani tudta, vagyis képes volt azt magától elengedni.
Az ember ha eléri azt, amit akar, vagy megtartja, magánál tartja, magának tartja amihez ragaszkodik, vagy amit közel húzott magához – szenved. Szenved, mégpedig azért, mert egyedül marad. Még ha az a csalóka látszat is, hogy sokan mások is hasonlóan gondolkoznak, tesznek, éreznek, cselekednek. A ragaszkodással, maga választja önmaga magányát, sőt sok esetben magára is hagyják. A ragaszkodás, a kötés egyedüllét, az a fajta magány és elhidegülés, amit épp a ragaszkodással köt magához. Nem látja a fától az erdőt. Attól az egytől nem – az egészet.
Ragaszkodni bármihez is annyit tesz, mint kiemelni az Egészből valamely részt, és azt fontosabbnak tartani az Egésznél. Ez pedig púpossággal és horpadással jár. Az Egésznek ugyanis nincs fontosabb vagy kevésbé fontosabb része. És aki bármilyen részhez is ragaszkodik, ő már nem középen áll, mindentől egyformán távol (ami csak más szó arra, hogy mindenhez egyformán közel), s így az Egészt nem tudja Egészként látni-élni.
Ne gondoljuk, hogy valamely dolog, eszme, világnézet, dogma, rítus, izmus, filozófia, érzés, érzelem, gondolat, stb. fontosabb, azaz kiemelkedőbb a másiknál. Ezek bármelyikéhez is ragaszkodni szamárság. Hisz minden az Ősvalóság, vagyis az Egy, az Egész része, még ha e világi szilánkossága okán is valamely rész nagyobbnak, fontosabbnak látszik is, mint a másik. De ez látszat. A látszat pedig nem valóság.
Ragaszkodni bármihez is, fontosabbnak tartani bármit is, azzal jár, hogy elveszti az ember azon szabadságát, mely éppen arra segíti rá, hogy mindent elengedjen, hogy ne húzzon, ne kössön semmit magához, ne emeljen ki, és ne kicsinyeljen le semmit, hanem szabadon maradjon mindentől, hogy semmi se fogja őt. Az elengedés művészetét kell gyakorolnunk. Add el mindened, add oda mindened - elveidet, világnézetedet, meggyőződésedet, tudásodat, életfilozófiádat, fixa ideáidat, szenvedélyeidet, álmaidat, érzelmeidet, értékeidet, gondolataidat, dolgaidat, tárgyaidat, pénzedet, sikereidet, tulajdonságaidat, az életet – és kövess engem – igézi Krisztus.
Az okos enged, mert épp engedékenységével győz, de nem másik, hanem maga fölött. Engedékenységével lesz úr mindenek fölött, mik eddig őt gúzsba kötötték, fogva tartották. Az okos nem szenved, hisz nincs szenvedélye, bármi légyen is az. Szabadon, mindentől ugyanolyan távolságban, a középpontban áll, hogy az legyen aki eredetileg volt: szabad.


Rend a lelke mindennek

Van valódi Rend. Van igazi Mérték. Van valódi Egyensúly. Van igazi Egység. Van valódi Arányosság. Van mindennek egy ős-lét-alapja. Ez maga az Ősvalóság, melynek mértéke, egyensúlya, egysége, és arányossága vagyon. Mi ezen Őseredeti Rendet törtük ketté, így lett a világ, vagyis Káosz. Káosz, melyben nincs rend, mérték, egyensúly, egység, arányosság.
Isten száma Egy (1). Ebben az egyben minden benne van, ez a teljesség, ebből nem hiányzik semmi, ebben minden a maga helyén van. Ebben Rend van. És ez a Rend, ez az Ősrend a lelke mindennek. Ebből van minden, ebből vagyunk.
Az ember magában ezt az Ősrendet szakította ketté, így lett a világ, így van, hogy az Egy két részre vált, világosságra-sötétségre, nappalra-éjszakára, fényre-árnyékra, jóságra-gonoszságra, életre-halálra. Vagyis ellenpólusokra. Ami Egy volt kettő lett. Ami Istenben örökké Egy, az az emberi világban – vagyis az emberben – két részre szakadt, kettétört, ezért a világ száma Kettő (2). Vagyis ellentét. Úgy lesz a kettőből ismét Egy, vagyis Rend, ha a Kettő ismét Egy lesz.
Az ember maga törte ketté, ami Egy volt (amivel Egy volt), így nincs más dolga, mint hogy benne ismét helyreálljon a Rend. A Rend úgy áll helyre, hogy minden a maga helyére, az eredetileg neki szánt helyére kerül vissza, oda, ahol eredetileg volt, vagyis ahová Isten szánta, rendelte. A sötétség és a mélység minden ereje a meg nem nyilvánuló látens nemlétbe, ahol nemlétezőként erejét elveszti.
Visszaút nincs. A kettő nem lesz Egy, csak úgy, ha Hárommá válik. A Kettő transzmutációja Három, a Háromban pedig ismét megjelenik a közép, vagyis a három közepe, az Egy. Más szóval: az ember ki kell keveredjen az ellentétek (a Kettő ellenpólusai) közül, hogy felülkerekedvén kikerüljön ezek huza-vonájából vagyis rabságából. A két ellentétes pólus fölé, egyenlő távolságra a pólusok mindkét oldalától, helyezkedik el a harmadik egy, hogy ne legyen foglya többé a libikókának, hanem föléjük kerekedjen, és az egyenlő szárú háromszögben ismét megjelenhessen az Egy. A Kettő közepén az Egy. A Kettőt úgy tudom újra Eggyé változtatni, hogy a Kettőből kilépve harmadikat alkotok, hogy annak közepén újra megjelenhessen az Egy. Vagyis, hogy úr legyek a Kettő fölött. Úr úgy tudok lenni, hogy mindenen kívül maradok, mindentől egyenlő távolságban, hogy az ellentéteken én legyek Úr, ne azok kötélpályáján ingázzam ide-oda. A világ száma a Kettő. A Három pedig ennek a Kettőnek átváltoztatott száma. Így tudom transz-mutálni a Kettőt, így tudok az életen (Szamszárán) kívül maradni. Belül, de fogságán kívül.
A megváltás száma tehát a Három (3). Az ellentétek, fogságából kilépő Három. Az ember akkor szabadul, ha kilép az ellentétek őt oda-vissza rángató huzavonájából, hogy föléjük kerekedvén megváljon befolyásolásuktól, azaz szabad legyen. Ekkor azon erők melyek kezdetben kettéhasadtak újra Eggyé válnak, azáltal, hogy az ember kezében tudja azokat tartani. Így lesz ismét Rend, melyben azon erők, melyeknek megnyilvánulniuk nem szabad, nem nyilvánulnak meg, hanem a nemlétbe zuhannak vissza. Abba a nemlétbe, mely létezik ugyan, csak épp meg nem nyilvánultan. Így lesz újra Rend, mely lelke mindennek.


2013. január 21.

 

Menü

 

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet