Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

Néhány mondat - magamrólPoós Poós Gergely Poós Gergely


Mit is írhatnék ide? Sokat gondolkoztam rajta. Verseim és novelláim sokat elmondanak rólam.

Írjak önéletrajzot? Untatná az olvasót. Írjak életemről? Talán nem igazán lenne fontos. De akkor mit?


A weblapszerkesztők felhívják a figyelmünket arra, hogy a kezdőlap egyben a legfontosabb lap, így aztán vonzónak és figyelemfelkeltőnek kell lennie.


De hogyan tegyem vonzóvá? Villogjon a szöveg, szóljon valami lágy zene, vagy egy gyönyörű tájképet töltsek fel? Egyiket sem tartom jónak.Elterelik a lényegről a figyelmet, s nem tükröznék gondolataimat, érzéseimet.


Ennek ellenére nem lehet elszúrni. Ezért erőlködöm, töröm magam, rágom  tollam kupakját. Vajon mit írjak magamról, mi az, ami igazán fontos?

Nem cicomázom magam. Az hamis és torz attitűd.

1979-ben születtem, Budapesten, két szépséges poronttyal áldott meg az ég, párommal – feleségemmel – Szigetszentmiklóson élünk. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen négy évig Teológiát hallgattam. Teniszedző vagyok.

1996-ban veseátültetésem volt, ez bizonyos szempontból fontos megjegyzésnek számíthat.


Elenyésző számmal jelentek meg már verseim, kiadója és főszerkesztője lehettem egy gyermekújságnak, s egy szervátültetetteknek szóló magazinnak. Írtam és írok különböző kisebb-nagyobb példányszámú lapoknak, megjelenek az Amerikai Magyar Hírlapban.

Hitvallásom, Hamvas Béla Patmosz II. című írásából való:

"A boddhiszattva fogadalmat tesz, ha a teljes megszabadulást el is éri, az üdvöt visszautasítja, és az életbe mindaddig visszatér, a szenvedést, a bukást, az összetöretést, a halált vállalja, csak azért, hogy az értelem világosságát fenntartsa. Nem jótettek, nem könyörület, nem részvét. Ez az ember a maga szentségével semmit sem törődik, és a megszabadulásban utolsónak akar maradni. Az eredeti istenhasonlóságot az egész létben helyre akarja állítani, mielőtt ő maga Istenéhez visszatér."

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe írásaimat: novelláimat, esszéimet, verseimet.

 

Poós Gergely

 

 

 

 

 

Menü
Asztali nézet