Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

A toronyszoba tükrei

A szoba világos volt, bár voltak részei, melyek félhomályban maradtak. Egy puha szőnyeg feküdt középen. Az ötszög alakú toronyszobában tükrök voltak a falakon. Több is. Egész lentről indultak és majdnem a plafonig értek. Volt egy, amit gyerekkorában igazán szépnek tartott. El is nevezte a legszebb tükörnek.
Serdülőkorától kezdve sokat volt ebben a szobában. Egész életében, mindig ide tért be, ha magáról megtudni kívánt valamit, vagy ha magát akarta látni. A tükrök többfélét tükörképet mutattak, ezekben nézegette magát. Gyakran járt a szobában. Minden nap, minden reggel és este és amikor csak tudott. Hallotta és látta is, amit a tükrök mondani és mutatni akartak neki.
Nagyon szeretett a puha szőnyegen állni, vagy a földön ücsörögni és a tükröket nézegetni. Akkor – gimnazista korában - vette észre először, hogy a tükrök kontaktust próbálnak vele létrehozni. Eleinte nem figyelt rájuk. Eleinte csak magát nézegette bennük, később azonban észrevette, hogy szólongatják.
Valósítsd meg álmaid – mondta az egyik.
Használj ki minden lehetőséget, mindent ki kell próbálni, ne hagyj ki semmilyen kalandot – mondta a másik.
Élj magadért, tanulj, légy tehetséges, tulajdonságaidat bontakoztasd ki, légy igazi tehetség, keresd meg, hol tudod legjobban érvényesíteni képességeidet.
Légy önmagad, céljaid tartsd szem előtt, így sikered lesz az életben – mondta a negyedik.
Mindegyik tükör egy-egy képpel is illusztrálta azt, amit ki akart fejezni, a lány sokszor nem is figyelt a hangokra, csak a képeket látta, a tükrökben megjelenő látvány - elbűvölte. Mindegyik tükörben önmagát látta,
Az a tükör, a legszebb, fiatalkorában ezt mondott neki:
Kövess engem...
Ezt többször hallotta. Ám ebben a tükörben, illetve a tükörben megjelenő képben nem volt semmi tetszetős. Dísztelen volt. A kép se nem volt kihívó, se nem volt hiú, se nem volt ábrándos, se nem volt álmodozó, se nem volt magával ragadó, nem volt ellenállhatatlan, nem volt elbűvölő, varázslatos. Nem volt egyéb, mint az ember. Mintha ez lenne a lényeg. Sőt, mintha ez sem lenne lényeg. Ilyen képet látott abban a tükörben.

Ám a gyermek nőtt. Rég leérettségizett. És a legszebb tükör tükörképe unalmassá vált. És mintha a legszebb tükör szépségéről is megváltozott volna a véleménye. Réginek és idejétmúltnak tartotta. És mintha – ezt gondolta – a tükör csak csak egyvalamit tudna kántálni. A benne mutatkozó kép sem változott. Ugyanaz volt évek óta.
Ekkor már évek óta egyetemre járt. A fecsegő tükrök beszéltek és beszéltek és nagyszámmal mutogatták a jobbnál jobb – a közeljövőben beteljesülhető és a későbbiekben elérhető - célokat és lehetőségeket.
Rendezkedj be, tanulj, okosodj, szerezz két-három diplomát. Teremts magadnak olyan életet, amit csak kevesek érnek el. Ugye hogy ház, autó, nyaralás, pénz, állás, karrier, sikerek, sport, szórakozás, ékszerek, kényelmes és kiszámítható élet milyen jól hangzanak? Ugye hogy ezek mind kellenek? Neked ugyanúgy, mint másnak is. Ne szégyelld, más is ezt akarja. Sőt így természetes. Egyszer élünk, hát éljünk jól, gazdagon, okosan, művelten, sikeresen.
A tükrökben hol publikációi sikereiben fürödve, hol a tengerparton, hol kétszintes házában, hol cégénél látta magát, ahol újabb és magasabb pozíciót ajánlottak neki, sportolni látta magát, sízett, teniszezett, utazott, a legjobb és legdivatosabb ruhákban jelent meg. Ezt mutatták a falakon lévő tükrök. Tetszett neki ez. Tetszett, hogy mindez lehet, s tetszett, hogy tudta, mindezeket el tudja érni. Tudta és tenni akart érte.

A húszas évei vége felé járt. Fiatal volt. Egyre inkább céltudatosan élt. A tükrök által kínált képeket kívánta minél inkább megvalósítani. Sikert, karriert, pénzt, házat akart, sőt többet is, úgy érezte, övé lehet az egész világ. Csak az övé. Mindent el fog érni, mindent meg fog valósítani amit akar. Ügyelt arra, hogy ne rontson el semmit, ami céljait befolyásolhassa, állandóan arra koncentrált tehát, mi az ami a saját ügyét előmozdíthatja. Hasonló egzisztenciájú emberekkel vette körül magát, ügyes pénzügyi manővereket hajtott végre, munkahelye mellett saját céget alapított, ügyesen és fondorlatosan kihasználta az egyszerű emberek egyszerű gondolkozását, Kiszámíthatóvá és könnyűvé vált az élete. Egy dolog miatt aggódott csak: nehogy bármi is közbejöjjön. Nehogy dugába dőljön élet-terve, nehogy megbetegedjen, nehogy baleset érje. Amit elért, nem akarta elveszíteni. Az már az övé – gondolta – ő küzdött meg érte. Mindent megvett, megrendelt, megvásárolt, ami egészségét és kényelmét szolgálta, hogy semmiben se szenvedjen hiányt.
A tükrös szobába nap mint nap betért. Itt akarta ellenőrizni, hogy amit tesz, a legjobb módon teszi-e. Most már azt látta a tükörben, amit látni akart. Amit a világ kínált neki. Céltudatos, szép és ügyes valakit látott, valakit, aki mindent elért.

Ám a legszebb tükörtől ezekben az időben – nem is kevésszer és mindig és folyton - mást sem hallott, mint, hogy nem érdemes és nem szabad berendezkedni itt, hisz minden elmúlik és minden az enyészeté lesz ezen a világon, és érték épp az, ami
Ezek mind az élet kellékei. Nem többek annál. Olyanok mind, mint egy színházi mű tartozékai. Hozzávalók, nem célok, legfeljebb eszközök. A kellékek megszerzésének hajszája hamis életet szül. Minél több van e kellékből, annál inkább elvész maga a lényeg. Minél többed van, annál kevesebb. Ne aggódj megélhetésed miatt, hogy mit eszel, sem tested miatt, hogy mibe öltözöl. A lélek több, mint az eledel, s a test több, mint a ruha. Te Isten országát keresd és Isten ad annyit hozzá az életben, amennyi éppen elég.
A kép most sem változott: dísztelen, visszafogott és egyszerű tükörképet mutatott, olyan embert, akinek nincs semmije és aki nem akar e világon semmit sem elérni, semmivel sem azonosulni. Semmi olyannal, mely e világhoz tartozik. Ez az egyszerű és lemondó kép egyre inkább zavarta. Én nem ilyen szeretnék lenni – gondolta. Én ennél többet akarok, én ennél többre vagyok képes, ez akit a tükörben látok egy nincstelen senki, én nem akarok ilyenné válni. Egyik nap fogott egy gyönyörű selyemfüggönyt, és letakarta vele a legszebb tükröt.

Múltak az évek, az évtizedek. Nem jött közbe semmi... Párja ugyan volt, de házasságról, elkötelezettségről és gyerekekről szó sem lehetett, ezek nem fértek bele ebbe az életbe. Nem akarta magát felmorzsolni, nem szeretett volna kötöttségekben élni. Élt, utazott, pénze is volt bőven, mindent megvehetett, mindent megtehetett. Nagyvilági életet élt. Élvezte, hogy nincsenek akadályai, élvezte, hogy övé az élet. Másokkal nem sokat törődött. Legfeljebb annyit, amennyiből magának is haszna lett. Mindig volt újabb és újabb - kisebb vagy nagyobb - célja, s ezek eléréséért minden tőle telhetőt megtett. Múltak az évek, az évtizedek. Nem jött közbe semmi... Múlt az élet.

...
Harminc év telt el. Sokszor volt a tükrös toronyszobában, sokszor látta önmagát a tükrökben. A fecsegő tükrök hangja és a tükörben megjelenő - önmagának - mása azonban egyre inkább hamiskássá vált, vagy talán ő hallotta egyre hamiskásabbnak a tükrök képeit és hangjait. A legszebb tükör még mindig letakarva árválkodott a falon.
Ekkorra már mindent elért. Nagy kétszintes háza lett, a legjobb autóval járt, publikált, utazott, karrierje csúcsán volt. Nagy társasági életet élt, fürdött sikereiben, körülrajongták. Azonban nem volt boldog. Valahogy nem elégítette ki az, amit elért. Fáradt lett. Mindig azt hitte, a boldogságot elérheti, de bármennyire is hajtott, nem találta meg. Azt hitte az a boldogság, ha magának mindent előteremt, sikeres és elégedett lesz. Azt hitte, az a boldogság, ha jól érzi magát saját bőrében. De valami nem stimmelt vele. Életéből – egész eddigi életéből – hiányzott valami. Nem, nem csak a gyerekek, vagy talán ők is, hanem valami olyasmi, amiért igazán érdemes lett volna élni. Életét nem hogy nem érezte teljesnek, de úgy érezte, az egész semmit sem ér. A fecsegő tükröknek már nem hitt.

Egyik nap tétován és óvatosan leemelte azt a gyönyörű selyemfüggönyt - a legszebb tükörről. Valaminek történnie kell - gondolta –, valaminek változnia kell, az életet meg értenie. Át kell valamit alakítani, hogy valamivel több legyen, vagy hogy valamivel kevesebb. Vagy hogy valamiből kevesebb legyen és talán másból több. Még nem tudta hogyan kezdjen hozzá. A legszebb tükör gyerekkorától kezdődően olyan szavakat és képeket közvetített, melyek egész másról szóltak, mint amit a világ kívánt-elvárt tőle.

A legszebb tükör ekkor röviden megmutatta neki az elmúlt harminc évet.
Mert mi hasznod van belőle, ha megszerzed akár az egész világot is, de magad elpusztulsz vagy súlyos kárt szenvedsz?
Igen, igaza lehet a tükörnek – gondolta. Íme itt vagyok, de nem találtam meg életem nyitját. Hogy kezdjek hozzá? Már majdnem hatvan éves vagyok... Hogyan lehet újra lehet kezdeni mindent?
Aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.
Ez lenne a boldogság? Ez lenne a megoldás? Mit tegyek most már?
Vigyázz és óvakodj minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete. Ne romlandó eledelért fáradozz, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre.
De hát semmi sem marad meg, most már tudom... Mi maradhatna mégis?
Amit akarsz, hogy veled tegyenek az emberek, te is tedd azt velük. Amit magadnak akarsz, tedd másnak, amit el akarsz érni, add oda másnak. Amid van, szórd szét azoknak, akiknek nincs. Így kincsed lesz a mennyben...
Sokat hallgatta a tükröt. Tudta, hogy olyasmiket mond és olyan - igaz - képet állít elé, amelyhez érdemes lehet igazodni.

A többi tükröt ekkor már nem figyelte, nem is hallotta. Végül a legszebb tükröt hagyta csak meg. A többit letakarta. Nem törte össze, nem vitte ki a szobából, egyszerűen csak letakarta őket. Ahhoz az egyhez, amit azonban meghagyott, minden nap betért. Minden nap, minden reggel és este és amikor csak tudott. Hallotta és látta is, amit a tükör mondani akart neki. Azonosulni próbált vele. A tükörben lassan kirajzolódott az az arc, aki folyton beszélt hozzá. Aki folyton szólongatta. A tükörkép nem egészen ő volt, de minél többet látta és hallgatta annál inkább magára ismert benne. Lassan ő is és a tükörkép is megváltozott, ő a tükörben megjelenő képpé vált, a tükörben megjelenő kép hozzá lett hasonlatos.

Később – olvasmányaiból - tudta meg, hogy a szoba önmaga belső világát mutatta. Ezt a helyet a hagyomány élet-képzeletnek hívja. Az élet-képzelet az a hely, mely azt a képet őrzi, azt a látványt mutatja, amilyenné válni, változni akarunk. Minden ember életét igazán ez a mágikus hely képzi, és az ember minden megnyilvánulása, tevékenysége, gondolata, szava, cselekedete e helyről merít. Hogy mi van e leginkább tevékenységre és változásra indító helyen, az határozza meg az ember egész élettevékenységét. Ki mit exponál ide? Ki mit helyez ebbe a tükörbe? Kérdezze mindenki magától...


 2013. január 28.

 

 

 

 

 

Menü

 

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet