Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

Reintegráció (11-13. szín)

11. szín

Kedvesem!

Mi emberek szellemi lények vagyunk. A világ ugyan megpróbálja ránk erőltetni animális mivoltunkat, állati származásunkat (amit mi sajnos ájultságunk miatt már-már el is fogadunk), mindezt azért, hogy minket lealacsonyítva, alá-valóvá téve, állatiassá váljunk, hogy bamba ösztönlényekké fokozzanak le, hogy ezáltal, jó fogyasztókká, ügyfelekké, vásárlókká, szavazókká, váljunk, s hogy befolyásukat minél jobban meg tudják szerezni fölöttünk. Ezt az önromboló folyamatot mi magunk indítottuk el, és mi magunk tápláljuk, mert elhisszük, hogy nem vagyunk többre képesek. E rossz kép, az animális eredet képe képzi életünk, e képpel egyre inkább azonosulunk, s e kép azt sugallja, hogy helyünk nem az ég, hanem a kozmosz, azt sugallja, hogy az élet önmagunkért van, nem másokért, az életnek nincs üdvértéke, csak anyagi természetű célja van, az életnek nincs távlata, mert a halál lezár mindent. Az élet nem Istené, mert az égi, pneumatikus világ nem létezik, így csak a kozmosz valóságos, ezért s éppen emiatt, az ember az életével azt tesz, amit akar, hisz érte nem tartozunk senkinek semmivel. Nem tartozunk elszámolással sem magunk felé, sem más felé, mert az életnek, a halállal, egyszer s mindenkorra vége van.
Nagyot téved az ember, ha az animális eredet képét magára alkalmazza, mert akkor – még ha nem is teljesen tudatosan – a fent leírt gondolatsor mentén működik élete. S ebből baj lesz, ebből torz és hamis élet lesz. Az ember nem e világból való, még ha testileg ezen a világon is van, s még ha innen úgy is tűnik, ez a valóságos. Az ember testi léte (illetve az, hogy eredeti Egésze, Szellem-Lélek-Test hármasság lett) önmaga törtségének és életéhségének sajnálatos következménye.
A világ azért lett, mert az ember sóvárgott, szomjazott utána. A világ azért lett, mert az embernek nem volt elég az Istenben való elveszettség boldogító élménye, hanem megtartván mindazt, mit kapott, saját világot akart, melyben maga akart maga számára az első lenni, Vagyis az ember Istenné, magánistenné akart válni. Isten nélkül akartunk Istenné válni. Olyan Istenek akartunk lenni, akik csak magukat ismerik el annak. De Isten nélkül nem lehet az ember Isten. Azaz nem lehet Istenben (Isten).
Ám ne gondoljuk, hogy Isten tétlen volt. Isten éppen azért, hogy az ember bűnéből, őrületéből és betegségéből kigyógyuljon, engedte, hogy a világ így, ilyen formán létrejöjjön. Sőt tevőlegesen közreműködött abban, hogy világ ebben a formában megjelenjen. Isten a legfőbb dolgot adta oda, mit odaadhatott, a szabadságot, mely által az ember azt tehet, amit csak akar. Látjuk az eredményét. Így van, hogy nem akadályozta az ember törekvését abban, hogy Istenné próbáljon válni. Isten nagy szeretetében erre is lehetőséget ad. Erről később.
Isten semmit meg nem tart magának, legfőbbképp azt, ami ő maga. Odaadja teljes valóságát. Istenségét. Értsük meg jól. Ha bármit is megtartana magának, nem lenne többé Isten. Mert Isten maga az önkívület, maga a teljes odaadás, a teljes feltárulkozás, a tökéletes transzparencia. Ha bármit is megtartana magának Istenségéből, az különálló résszé válna benne, s nem lehetne Egész. Ha bármit is oda nem adván magánál tartana, az a rész-attribútum végül rabláncra kötné, és nem lenne többé az ami. Úr mindenek felett.
Az ember bukása már a kezdetekkor, a legelső aktusban végbement, de az ember ezt vak, és hiú és önző és őrült tudata miatt észre sem vette. Elvakította az, hogy mindazt, mit kapott saját céljaira használhatja fel, saját maga érvényesítésére fordíthatja. Azzal, hogy Isten mindent, s így magát is odaadja, lemond arról, hogy ő egy pillanatra is megvalósuljon, hogy ezáltal mások, azaz teremtményei valósulhassanak meg, Isten megvalósulását mások megvalósulásában, azaz létezésében kell látnunk. Isten maga meg nem nyilvánul, mert akkor már csak maga lenne, így önmegvalósulásában elvesztené önmagát (ön-ző lenne, mert magát tartaná meg). Isten maga a transzparencia, és maga a titok. Titkát tökéletesen feltárja, és ahogyan feltárulkozik, az maga a titok.
A létezés így maga Isten. Isten meg nem nyilatkozik, csak azáltal, hogy másoknak életet ad. Vagyis a létezők mind Istenből vannak. Egyek vele. Legfeljebb nem tudnak róla, elfelejtkeztek róla.
Isten, mikor közénk jött, úgyszintén nem Istenként nyilatkozott meg, hanem emberként jött közénk, hogy emberként magát az embert emelje fel. Emberré vált, hogy ne Istenként nyilatkozzon meg, mert Isten a tolakodást nem szereti. Emberré vált, hogy tökéletesen egy legyen velünk, hogy így mi is egyek lehessünk vele. Az emberben megjelent Isten, hogy az ember Isten(n)é lehessen.

12. szín

Kedvesem!

A szeretet az a cselekedet, mikor az adományozó magát adja oda mindenestül (magának meg nem tartva semmit), s a befogadó, szintén magát adja oda, szintén mindenestül. Ha e cserében hiba lép fel, s az egyik fél bármit is megtart magának, az a fél már nem Egész, mert csak részben adta oda magát. Akkor vagyunk Egészek, ha ezt az Egészet adjuk oda. Isten azzal marad mindörökké Isten, azzal valósul meg, hogy odaadva Egészét, Egésze által mások, vagyis teremtményei megvalósulhatnak. Az ember azonban ezt az Egészet, mellyel Isten örökkön örökké ajándékozza őt, megtartotta magának, nem volt képes önmagát odaadni cserébe. Pedig Isten összehasonlíthatatlanul többet adott, s cserébe csak azt kérte, hogy az ember önmagát ajándékozza oda, hogy legyen kinek odaajándékozni mindent.
Aztán világ lett, aztán eljött Krisztus, hogy bemutassa: Isten továbbra is és örökkön örökké odaadja magát teremtményének, az embernek, továbbra is odaajándékozza neki Egészét, Istenségét, Önmagát, Szeretetét. Isten Krisztusban emberként elmondta, hogy meg nem szűnt Szeretete. Krisztusban Isten önmagát tárta fel. Vagyis Isten az emberben tárja fel önmagát, mert ő maga meg nem akar nyilvánulni, hogy ezáltal másoknak élete legyen. Értsük jól és figyeljünk a szavakra. Mert ez ránk vonatkozik.

13. szín

Kedvesem!

A világ teremtése tehát kettős folyamat. Az ember világot akart, az ember életszomja, magának megtartó - más szóval mindenki mást kirekeszteni akaró - életet akart, olyat, amiben ő lehet a „király”, s amin ő uralkodhat. Csak épp uralkodni nem tudott magán.
Az ember szellemi szubsztancia, olyan teremtő erők birtokosa, melyet e lezárt, kocsonyás, vizenyős, zsíros és nyirkos testben nem is érzékelhet. Képes volt arra, hogy pneumatikus erőit összesűrítve és relációk nagyszámú halmazát létrehozva anyagi sűrűségű világot alkosson (Anyagi sűrűségűnek látszó világot. Az ember ugyanis látszatvilágot kreált, épp olyat, ami neki tetszett.) Úgy alkotta meg, hogy volt egy pont, amikor ő maga is beöltözködhetett ebbe a sűrű szövevénybe.
És Isten segítőtársa lett ebben. Nem a bűnben, hanem annak helyrehozatalában, a reintegrációban. Isten nem volt tétlen a világ teremtésében, segített meggyúrni a masszát, melyből a világ van, s amiből az ember is van. Segített, de immáron látensen és immanensen, vagyis meg nem nyilvánultként. Úgy segített, hogy engedte mindazt, amit az ember megvalósítani kívánt. Írjuk fel még egyszer: a Szeretet, vagyis Isten csak adni képes (elvenni nem), és mindent megengedő módon a végsőkig elmegy, nem akadályozván senkit, semmilyen tervének megvalósításában.
A terv az volt, hogy önmagunknak tetsző világot hozzunk létre, mely tetszik nekünk, melyet mi formálhatunk, alakíthatunk, melyben mi lehetünk az elsők, melyben mi valósulhatunk meg. Isten nem akadályozott minket ebben. De aki megvalósul, az nem tud megvalósulni, aki azonban meg nem nyilvánult marad, az valósul meg igazán, mindenben és mindörökkön.
A terv az volt, magunk próbáljuk meg, egyedül. Isten ezért nincs közvetlen a világban, Istent ezért nem látjuk színről színre. Egyszerűen kizártuk innen. „Aki nem akar engem, annak rejtve maradok, aki akar engem, annak feltárulkozok.” – mondja Isten.
A Lét, jelenLét az ember kizárásától függetlenül Jelen Van a világban, de látensen, meg nem nyilvánultan. Jelen Van, de úgy, hogy észre sem vesszük, ha nem akarjuk. Nem akadályozza az ember önálló életét. Azt mondja: „Próbáld meg egyedül. Jelen leszek, hisz továbbra is tiéd vagyok, tiéd mindenem, hagyom, hadd történjék minden úgy, ahogy te akarod (ugye halljuk Krisztus szavát: legyen meg a Te akaratod).
És bár Isten közvetlenül nincs jelen a világban, de mindenki számára ki megérti bukása mivoltát, ki látja, miért és hogyan rontottuk meg a Létet magunkban, s miként állíthatjuk helyre azt, annak az embernek feltárja magát. Ki odaadja magát, annak Isten ismét közvetlen lesz. Minél inkább realizálod magadban Isten országát, annál inkább megvalósul az. A látensből így lesz megvalósulás, a láthatatlanból látható. Általad, veled és benned.


2012. december 6.

 

 

 

 

Menü

 

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet