Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

Advent a templomban

 

A padokban fátylas sötétség,
Lelkünkben az éhes-éhség:
Csupa-csupa reménység.

Gyertyáink ma is égnek,
Advent koszorúján a fények:
Közénk jött a fényességes.

Csodaváró, csengő csend,
Lelkünk imádkozik, örvend:
Illatos kenőccsel kent.

Advent édes, örök, élet,
Elhoztad az üdvösséget:
Szereteted ékes, éget.

Lassacskán világosodik már,
Mi a félelem volt, fonákság:
Ma kényes, selymes bizonyosság.

Dicsőség Istennek, a magasságban,
Békesség az embernek, a világban:
Örömben és búsulásban.

Mindenségnek titka, neve,
Te vagy az embernek mindene:
Mindenség Ura, Istene.

 

2011. december 17.

Menü
Asztali nézet