Az Evangélium kommentárja 4. rész

További bevezető megjegyzések 3.

Fel kell tehát tennünk a kérdést, hogy az ember biológiai egyed csupán, vagy személye abszolút értelemben öröknek tekinthető-e? Hogyan határozható meg az ember definíciója? Hogyan, milyen eszközökkel és legfőképp milyen módszerekkel határozható ez meg? El lehet-e ezt egyáltalán dönteni? Mi maga az emberi létezés, és mi maga a létezés?

Elegendő-e, ha ezeket a kérdéseket pusztán racionális eszközökkel vizsgáljuk? Milyen messze járunk attól, hogy bármit is eldöntsünk e tárgyban? Csak azt tekinthetjük valósnak, amit megismerhetünk és megmérhetünk? Jelenlegi tapasztalati és mérési ismereteink, tudásunk elegendő-e bármilyen állásfoglalás kijelentésére? Több tízezer éves ittlétünk, egyáltalán létezésünk többet jelent illetve jelez-e számunkra, mit amit róla jelenleg a tudomány eszközeivel megmérhetünk?

Úgy tűnhet nincs arra mód, hogy ezt eldöntsük. Sokan állítják, ezekről a kérdésekről objektíven egyébként sem lehet beszélni, erre nincs mód, nincs lehetőség, mert „ a valamin” belül vagyunk, s innen az egészre úgy sem lehet objektív rálátásunk.

Feltehetjük a kérdést: amit az emberi világban racionálisnak, azaz megismerhetőnek, megmérhetőnek nevezünk, az mennyire objektív valójában? Mit nevezhetünk objektivitásnak? Ez a fogalom abszolút értelemben definiálható-e? Ha erre sincs még egyértelmű válasz, akkor miről beszélhetünk egyáltalán?

Eleddig megválaszolatlan kérdések ezek. Ám a hagyományok, az archaikus népek feljegyzései, filozófusok, gondolkodók és teológusok sokasága állítja, és az Evangélium is természetesen amellett tanúskodik, hogy a világ és benne az ember túlmutat önmagán, nem pusztán az ami, hanem több annál. Ám e fönt feszegetett kérdésekről beszélni lehet és kell is, ezt nem lehet megkerülni.

Egy bizonyos és tagadhatatlan: a világ és benne az ember létezik. Ez tapasztalati tény. Az erről való gondolkodás innen indulhat ki, illetve innen kell, hogy kiinduljon. Végső és abszolút értelemben ez az ami objektívnak tekinthető. Az objektivitás talaja a létezés definitív volta. A létezés definiálja önmagát, mégpedig azzal, hogy létezik. Annyit tehát elmondhatunk, hogy a létezés létezése és ekképp objektivitása adott. Ez az adottsága két dologra utalhat. Az egyik, hogy a létezés abszolút értelemben (is) Van. Az időbe zárt létezés léte rámutat a létezés abszolút voltára is. Pusztán azért mert Van. Léte okán abszolútnak mondható, mert a létezés létezése adott. A másik, hogyha egyszer azt állíthatjuk róla, hogy Léte abszolút, akkor abszolútságának tartalmi volta – jelentése – okán kimondható az is, hogy megléte - léte okán - örök is. Ami Van, az egyszer, s mindenkorra abszolútsága okán Van. Azaz el nem múlik, örök, múlhatatlan, még egyszer: pusztán annak okán, hogy Van. A létezés megléte, a létezés tapasztalati ténye a fent leírtakra mutat rá.

Az ember létezésével is - természetesen - ugyanez a helyzet. Az ember időbe zárt létezésének tényszerű volta rámutat abszolútságára és léte okán örök voltára is. Függetlenül attól, hogy a világ és benne az ember hogyan, s miképp jött létre, a létezés adott, a létezés rámutat önmaga abszolútságára és múlhatatlanságára is.

De, fordítsuk meg a képletet. Mert a kérdés a következőképpen is megközelíthető. A létezésről nem beszélnénk és nem lehetne róla tapasztalati ismeretünk, ha a létezés egyszerűen nem létezne. Mi sem lenne egyszerűbb. Nem létezne az égvilágon semmi. A létezés egyenlő lenne a nemléttel. Miért létezik, s miért nem inkább nem létezik a létezés? A létezés lehetne nemlétezés is, lehetne Valami helyett Semmi, ha egyáltalán ez lehetséges lenne. (Valószínűleg nem.) Ezért beszélhetünk arról, amiről a fentiekben is szó volt: a létezés léte annak abszolútságára és múlhatatlanságára utal, mert megléte nem egyenlő a nemléttel.

Mi maga az abszolútság és múlhatatlanság? Sokféleképpen nevezte el az emberiség. Istenség, Isten, Mindenható, Teremtő, Gondviselő, Létben-tartó, Lét, Teljesség, és még sok-sok egyéb neveken is aposztrofálható. Az Evangéliumokban Krisztus Atyának nevezi őt.

2013. május 4.