Küszöb

Nincs fontosabb az ember életében, mint éberségének fokozása. De mi is az az éberség? Az éberség a folytonos küszöbközelség tudatosítása, felismerése annak, hogy az élet megszokhatatlan, hogy a világ, az élet nem határolt, hanem elmondhatatlanul tág, s határai tulajdonképpen nincsenek, felismerése annak, hogy az élet nem magától értetődik, s hogy a küszöbön át kell lépnünk. Emlékezete annak, hogy a Létrehívó hívott minket az életre, a Létrehívó életet mindent, s így vele s minden létezővel egyek vagyunk. Emlékezete annak, hogy olyannyira közünk van egymáshoz, mint fának a gyümölcséhez, mint anyának a gyermekéhez. Emlékezete annak, hogy nem kell semmitől félnünk. Emlékezete annak hogy - ahogy apám mondaná - Isten kezében vagyunk.
Az életet nem a kozmosz szüli, nem a természet, hanem a varázs, mágikus módon és szüntelenül. Örökös önnön szétosztással ajándékozza önmagát a Teremtő a létezőknek. Az élet mámor. Az élet varázs. A lélek csak e közegben teljesedhet ki. Ha elérjük a küszöböt ez vár. Ám csak abban az esetben, ha mi is készen vagyunk rá. Ha megijedünk és megfutamodunk, ha kábán és ostobán ér minket az átlépés pillanata, megriadunk, visszafordulunk, s visszaigyekszünk az anyaméhbe, hogy újra elrejtsük magunkat az anyagi világban, melyet annak idején mi követeltünk ki önmagunknak.
Muszáj lenne már e világban megteremtenünk a békét önmagunkban. Az idillt. Az önfeledt nyugalmat, a lélek kinyújtózkodásának harmonikus pillanatait. Szenvedélyesen kell élni, ám e szenvedélyesség nem önmagam kiszolgálására és életéhségem kielégítésére kell felhasználnom, hanem a lélek éberségének fenntartására.
A lélek egyszer kiteljesedik majd. Ám amíg az elszámoltatás nem jöhet létre, az ember újra és újra itt bolyong, s nem tud megtérni oda, ahová tartozik. Az embernek szüntelenül érlelődnie kell. Vagy készületlenül, kábán hal meg, vagy élete egészével készül meghalni, s engedi, hogy az elszámoltatás megtörténjen. Ezért kell csupaszon lenni, ezért kell teljes transzparenciával élni, ennél többet nem érhet el az ember életében. Hogy az ember faggatható legyen. Vizsgáztatható. A vizsgán úgy is túl kell esnünk, s nem tudok puskát vinni magunkkal, mert ott minden kiderül. A vizsgán egész létezésünkkel felelünk, s nem tudunk rejtegetni semmit, mert a vizsgáztatónak igen jó szeme van. Ő mindent tud. S mi is, higgyük el.
Mennyivel könnyebb lenne így élni. Nem is tudják sokan. Kinyújtózkodhatna az ember. Végül is szembesítés következik, s mennyivel könnyebb már az életben elébe menni ennek, mint bujkálni, és puhány módra elnapolni mindent, ami esedékes lenne. Reggeltől estig, a nap minden órájában.
Az ember egzisztenciája maga a csupasz élet. Ennél nincs többje, de kevesebbje sem. Ez egyébként egyezik az ember pre-egzisztenciájával is, a testet öltése előtti és utáni létezésével is. Ez maga az élet. A létezés mágikus mámora, az önfeledtség mindent felülmúló időtlensége. Ehhez nem kell semmi. A szentek és a bolondok élnek így. Ha az ember ennél többet kíván, ott baj keletkezik.
A küszöb átlépése egyébként már most és itt esedékes. Ki kell nyitnom a mennyezeti csapóajtót, ami amúgy is ki fog nyílni a küszöb átlépése folyamán - egy pillanatig. Nem kell rá várni, ez már itt és most lehetséges, s nem csak azért, hogy meghalni könnyebb legyen, hanem azért is, hogy élni könnyebb legyen. Kötöttségek, elvek és rögeszmék nélkül, vagyon és bárminemű adósság nélkül, nem ragaszkodva semmihez. Minden földi javam elvesztem, s elvesztem azt az életet is, amit épp most és itt éltem, mindent, amit e világban tettem, gondoltam, cselekedtem, szóltam, ezek mind elmúlnak, nem marad más, mint a puszta élet. Ha az ember mindet felad, ha feladja magát, akkor születik meg. A szél ott fúj ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod honnan jön és hová megy. Így van vele mindenki, aki a Lélektől születik – mondja Krisztus az újjászületésről.


2013. május 27.