Az Evangéliumok kommentárja 15. rész

További bevezető megjegyzések 14.

 

Beszélnünk kell az üdvösségről. Mi is maga az üdvösség? Ki érheti el, elérhető-e egyedül, mi történik, ha eléri az ember, mi az üdv lényege, kieshet-e valaki belőle, mikor teljesedik be? Mi a mennyország?

A keresztény felfogással együtt, de mégis hangsúlyozottan már itt, ennek a szakasznak az elején ki kell emelnünk egy fontos megjegyzést. Azért kell hangsúlyozni a következőket, mert ha nem tennénk, félreérthető lenne üdvösség mibenléte és annak tartalma. Ami pedig a következő: egyéni üdvösség nem létezik. Aki erre törekszik, az éppen az eredendő bűn hibájába esik, mely nem más, mint hogy a mohó kíváncsiságunk okán saját üdvünket és boldogságunkat előrébb helyeztük másokénál. Ez egyben azt is jelenti, hogy közösségi és minden emberre vonatkozó üdv lehetséges csupán. Egyéni üdv, boldogság, mennybemenetel hamis vágy, és egyenlő az „ez az enyém” félreértésével. Az üdvösség minden emberre vonatkozik. Mivel a létező személyes, abszolút, szabad, független és örökléttel bír, nem eshet ki a létezésből, a létrehívó ajándékaként örök és személyes létezéssel rendelkezik. Maga dönt létállapotának minőségéről, létezésben betöltött helyéről és módjáról. Az üdvösségből - természetéből kifolyólag - nem hogy senki nincs kizárva, hanem mindenki részesülhet belőle, méghozzá azáltal, hogy követi és cselekszi a Krisztussá válás módját, követi az isteni cselekvést, a létezés mindenkinek való szétosztását – az arról való tökéletes lemondás által. Nem vétetik senki a mennybe, a mennyek országa köztünk van. A mennyet, az üdvöt, mi készítjük, vagy mi törjük darabokra. Mivel a létrehívó szétosztotta magát a létezőkben (azoknak életet adva), mi mindnyájan mindenestül belőle vagyunk, ezért rajtunk múlik, hogy az üdvöt, az üdvös létmódot gyakoroljuk-e vagy sem. Az üdv, a menny, nem valami hely, nem valami körvonalazható térség vagy ország, hanem egyfajta létmód, s nem egyéni, és önös, hanem közösségi létállapot. A mennyország tehát létállapot. „Szem nem látta, fül nem hallotta, mit tartogat az Atya azoknak, akik hisznek benne.” Azonban mindez csak akkor jön el, ha minden létező képes lesz az üdvös élet gyakorlatára, az üdv realizálására. Addig nincs és nem lehet egyéni üdv, amíg az üdv gyakorlatát mindenki el nem éri. Ez mindenkinél önmagán múlik, mások éltetésével, önmaga odaadásával, öntápláló létmódja felszámolásával érheti ezt el.

Azért nincs egyéni üdv addig, amíg mások azt el nem érik, mert ha akad egy, akárcsak egy, aki az üdvös életet mégsem éli, addig én nem lehetek boldog. Addig csak féltékenység, öntetszelgés, magamutogatás, irigység, alá- és fölérendeltség lehet csak, azaz zűrzavar és káosz, vagyis Rend-etlenség. Az üdvben nincs alá- és fölérendeltség, irigység, öntetszelgés, féltékenység, az üdv akkor üdv, ha azt mindenki eléri. Elérni viszont csak úgy lehet, ha azt már mindenki elérte. Ki lehetne maradéktalanul boldog a mennyekben, amíg mások e boldogságot el nem érik?

Az üdvösséget mindenki ugyanolyan eséllyel elérheti, az nem függ tudástól, ismerettől, intelligenciától, tapasztalattól, tulajdonságoktól, tehetségtől, szóval mindattól amiről ma azt hiszi a világ, ezek a fok és értékmérők. Csak az élet odaadása lehetséges, a létezésről való lemondás által, más aktus nincs. Az istenség is ugyanezt teszi. Az üdv gyakorlati megvalósításának módszereiről és megvalósítási formáiról beszél Krisztus, aminek gyakorlati megvalósítása természetesen a megváltással lesz egyenlő. Nem egyéni, hanem minden emberre vonatkozó megváltással.

A megváltás nem egyéni mű. Megváltottságról is csak akkor beszélhetünk, ha az minden létezőnek sikerül. A megváltással magunk szabadulunk öntápláló és a létezést birtokolni akaró létmódunkból, azáltal, hogy önnön magunk segítünk feszültségeinken és a félreértett létértelmezés okán magunkban kialakult bajokon. A megváltással magunk szabadulunk az infernális erőktől, hogy ne azoknak foglyai, hanem saját életünk urai legyünk, s így életünket szabad és önkéntes gyakorlattal oda tudjuk adni másoknak. A megváltás, az üdv, így magamért van, mégis másokért, mert az isteni aktussal magamon könnyítek, de ezzel együtt másokat éltetek. Megváltani senkit sem tudok, de példámmal és életem odaadásával másokat segítek. Csak bemutatni tudom a megváltás módját és mikéntjét, mások helyett megtenni nem. Az istenség ugyanígy. Úgy szerette Isten a világot, hogy azért életét adja, majd közénk jön emberként, s személyes életével is bemutatja magát az isteni létaktust, melyet az ember is gyakorolhat. De! S itt egy fontos dolgot kell leírnunk. A megváltást helyettünk nem végzi el. Ez Istennek ugyan lehetséges, de ha az ember ebben nem társa, akkor Társa viszont csak akképp lehet, ha Krisztust utánozván, vagyis az isteni aktust utánozván saját életünket elveszítjük, hogy ezáltal másoknak életet adjunk.

A megváltást már csak azért sem végzi el helyettünk az istenség, mert abszolút, szabad, független létezést ajándékozott önmagával nekünk, így teljes egészében ránk van bízva, hogy végül mi magunk mit kezdünk azzal. Isten nem kíván ránk erőltetni semmit. Létezésünk a miénk, így ha akarjuk, örökké élhetünk úgy, hogy csupán önmagunk birtoklásával és táplálásával törődünk. Nem kíván ránk kényszeríteni semmit. Az üdvösség, vagyis az Isten társaként élt élet azonban teljes odaadást kíván. Az üdvösség helyes gyakorlatát magamért végzem, mert így szabadulok önnön létezésemmel kreált béklyóimból, magamért végzem, mert ezáltal könnyítek magamon, ám e magamért végzet cselekvés aktus másokért van, mert másokat éltetek odaajándékozott életemmel. Magánüdv nincs, mert az egyenlő az „ez az enyém” bűnével. Így aki megérti az isteni aktus valós értelmét vagyis befogadja Isten Igéjét, Szavát, és annak megvalósításán fáradozik, ki látja Krisztust az Atya szeretett fiát (aki Atyja aktusát utánozza, így egy vele) és ki látja az Emberfiát (vagyis az ember valódi képmását) és ki látja hogy az Atya fia és az Emberfia egy lehet az isteni aktus gyakorlatában, az mennybe megy. Azonban nem marad ott, hanem visszafordul, mert tudja, addig nem teljes az üdv, míg az infernális erők jelen lehetnek a létezésben, és eladdig sem másoknak, sem önmagának nem lehet üdve.

Mivel az üdv, ill. a mennyország nem hely, arról beszélhetünk csupán, hogy amíg a létezésben jelen lehetnek az informális erők, addig az üdv, addig a mennyek országa, addig az üdvös létállapot nem jöhet létre. Nem, hogy maradéktalanul nem, egyáltalán nem. Amíg ezen erők át nem helyeződnek a meg nem nyilvánult világba (mely létezik ugyan, de nem nyilvánul meg), addig az ember nem lehet elégedett, s nem lehet egészen boldog. Ezért az üdvös létállapot megvalósításáért mindent oda kell adnunk, egyéni céljainkat, egyéni érdekeinket, értékeinket, elveinket, szokásainkat, személyünket, önmegvalósításra vágyó énünket, mert ha fel nem adjuk magunk, akkor továbbra is tápláljuk és fenntartjuk az általunk és bennünk összetört mennyországot. Vagyis a poklot. A létrontást mi magunk idéztünk elő, s mindenkinek személyesen, krisztusi módszerekkel kell azon fáradoznia, hogy az autentikus, eredeti, istenhasonlóságú létmód helyreállítódjék. Mindenki ebben lehet igazán tevékeny. Értelmét és ébersége fokozását erre kell fordítania.

S bár segíteni tevőlegesen másokon nem tudunk – a megváltást helyettük nem tudjuk elvégezni – mégis személyes példánk segítségére lesz majd másoknak. Csak a megváltás magunkon való bemutatásával, vagyis a megváltás személyes példájával tehetünk az üdvös élet megvalósításáért.

 

2013. július 26.