Az Evangéliumok kommentárja 8. rész

 

További bevezető megjegyzések 7.

Az Evangéliumok világosan szólnak arról az emberről, akiben az Atya megjelent, megjelenhetett, világosan beszélnek Krisztusról, aki egy az Atyával, hisz az Atya emberként Jézus Krisztusban jelent meg. Krisztus pedig nem csak az Atyát jelenítette meg önmagában és önmaga által, hanem elénk állítja azt az embert, aki életét odaadja, odaajándékozza, hogy abban Isten megjelenhessen. Krisztus tehát az ember igaz, valós hiteles formája, alakja, arca, képe, azé az emberé, amilyenné a mindenkori e világra születő formálódnia, átlényegülnie kell, ill. lehet. Az ember e világra születésével érkezik. Ám létezése a földi kereteken túlmutat, létezésének léte abszolút létére utal, ebből fakadóan létezése öröknek, szabadnak és függetlennek tekintendő. Az ember létezésének eredete nem e világból való – bár most e világban él. Az ember eredetileg – mint minden létező – isten-hasonlóságú, olyan, mint létrehívója: abszolút, örök, független és szabad. Létrehívója önmagával ajándékozta meg, ezért lehet olyan, mint ő.

Az ember létezésében betöltött helyéről maga dönthet, hisz létezése adott, örök abszolút és független, így szabad. A létrehívója abszolút szabadsággal ajándékozta meg, s azzal a függetlenséggel, amellyel önmaga önállóan létezhet. Létezésével és létben betöltendő helyével így maga rendelkezik. Szabadon dönt arról, hogy gyakorolja a létrehívójának örök és egyetlen aktusát – a létezésének viszont-ajándékozását – vagy önállóan, önvilágot hozván létre, létezését önmagában éli.

Az ember létezésének visszaajándékozásával (szétosztásával) teljes és határtalan létezést kap, az aktus gyakorlásának okán hasonlatossá válik létrehívójához, hisz mindent szétoszt. Ellentétben azzal a létezővel, aki szétosztás helyett be akarja kebelezni és meg akarja tartani az ajándékba kapott létezést, hisz azt határtalansága és teljessége okán sem bekebelezni, sem megtartani nem lehet. Csupán szétosztani. Ha a szétosztás aktusának gyakorlását választja, megkaphat mindent, hisz azonnal szét is osztja azt, hisz tudja, úgysem tudja megtartani. Így válik hasonlatossá a létrehívójához, hisz ugyanazt az aktust gyakorolja immáron, mint ő.

Krisztusban, a Létrehívó jelent meg közöttünk. Krisztus élete tanúskodik arról az Istenről, aki emberként megjelent közöttünk. Krisztus élete tanúskodik arról az Istenről, aki emberként megjelent közöttünk, hogy olyanná legyen, mint mi vagyunk, s olyan nyelven szóljon hozzánk, amit megértünk. Isten egy emberben jelenik meg, mely több mindent jelent.

1., Isten nem Istenként jelenik meg, hanem hasonlatossá válik hozzánk.

2., Isten nem Istenként jelenik meg, nem tolakszik be szabadon választott létezésünkbe, hanem ember lesz, hogy egy legyen velünk, egy legyen közülünk.

3., Isten azért jelenik meg emberként közöttünk, hogy emberi élet által jelenítse meg azt az isteni örök aktust, ami az élet teljes odaadásával és szétosztásával egyenlő.

4., Isten a mi általunk választott létmódot, a mi általunk választott életet tiszteletben tartja, örök, független, abszolút és szabadon választott életünket nem akarja erőnek erejével megváltoztatni. Isten Krisztusban megjeleníti és bemutatja az isteni örök aktust, meghagyva nekünk ennek szemlélését, megértését, esetleges felismerését és befogadását.

5., Krisztus életével és tanításával arra tanít minket, milyen a valós, hiteles emberi élet, arra tanít, valójában milyenné kellene változnunk. Krisztus az ember istenhasonlóságú normálállapota, az az ember, aki gyakorolja az isteni aktust, s aki ezzel az Istenhez hasonlít.

6., Krisztus egyszerre Isten és egyszerre ember. Benne a kettő – mivel az ember a kezdet kezdetén az istenitől elvált – (újra) egy lett. Krisztus bemutatja, Isten a világért, a létezőkért, az emberért élő szeretetét, s megmutatja, hogy az ember képessé válhat arra, hogy földi életben istenhasonlóságú életet éljen, azaz életét - mint Létrehívója - szétossza, hogy abból mások éljenek.

7., Krisztus életével és tanításával bemutatja, hogy magánüdvösség nincs, a személyes üdv illúziója hamis és elérhetetlen, mert az ember üdvössége mások üdvözülésével egyenlő. Bemutatja, addig nincs üdvösség, amíg mindenki el nem éri azt.

8., Krisztus világossá teszi: a megváltás egyenlő azon isteni örök és egyetlen aktussal, amit az istenség örökkön gyakorol, hogy létrehívottjainak élete legyen. A megváltás az ajándékba kapott isteni élet szétosztása. A megváltást így nem várni, hanem gyakorolni kell.

9. Továbbá Krisztus élete és tanítása rámutat arra, hogy hogyan lehet – milyen technikai eljárással lehetséges – a bennünk realizálódott informális erőkön úrrá lenni. Ha a létező magának akarja a létezést, ha sajátjaként próbálja kezelni, ha bekebelezni és nem szétosztani akarja, ott megjelennek azok az erők, melyek mohóságot, kapzsiságot, kívánságot és önzést szülnek – s mindezekből fakadó további igen komoly bajokat. Ezek az erők léteznek, de Istenben meg nem nyilvánultan maradnak, mert ő nem léte megtartását, hanem szétosztását választja, így ezen erők nem nyilvánulhatnak meg.

Az informális erők akkor jelentkeznek, ha a létező az ajándékba kapott létezést megpróbálja befogni, bekebelezni, magának megtartani. Mohó önzés és őrjöngő kapzsiság és önközpontú élet jön létre ekkor, s az informális erők teret és lehetőséget kapnak. Isten azonban úr ezeken, hisz mindent szétoszt, így önzés, mohóság, kívánság, kapzsiság nem jelenik meg. A létező szabad, független abszolút és örök életet kap, s ugyanazt a létezést kapja ajándékba, amivel a létrehívó bír. A létrehívó önmagát adja, teljes egészét, isteni életét. Ebben az odaadott teljességben részesül a létrehívott létező.

Értsük meg jól. Istenben minden ott van, ami létező, vagy ami létezhet, belőle a szó legteljesebb értelmében nem hiányzik semmi. Ezt kapja ajándékba a létrehívott létező is. Ám létezésünkkel az is együtt jár, hogy megkapjuk, hozzá jutunk mindahhoz, ami Istenben látensen, meg nem nyilvánultan szunnyad, vagyis amit Isten nem enged megnyilvánulni, aktusa gyakorlásának okán. Ezek azok a veszedelmes sötét, infernális erők amelyek bár léteznek – hisz Isten a teljesség, s belőle nem hiányzik semmi – de Isten a nemlétezés, a meg nem nyilvánulás állapotában tartja őket, hogy azok ne tudjanak realizálódni. Amint Isten a saját isteni létezéséből bármit is megtartana magának, ezen erők megnyilvánulnának benne, s általa, s az isteni létezésbe kerülve Istent megszüntetnék Istennek lenni. Isten mindaddig maradhat Isten, amíg isteni életét totálisan és egészen szétosztja, s ezt tudja jól. Ezért él Isten teremtményeiben, ezért nincs saját élete, mert ha lenne, saját informális erői rabjává válhatna.

Ám a létrehívott létező az életet szétosztani nem tudván, az örök isteni aktust nem utánozván, az infernális, addig meg nem nyilvánult erőket kiengedte a „palackból”, így azok a megnyilvánulás világába helyeződtek át, s itt - a létezők világában - gonosz, aljas sötét erői elkezdhettek működni - természetesen bennünk és általunk. Míg Isten saját léte szétosztásának aktusával ezt örökkön megakadályozni tudja, addig mi nem.

Ily nagy az ember méltósága és oly nagy a felelőssége is. Az ember maga dönt, önmaga életgyakorlatáról. Ha a gyakorlat az egyetlen helyes gyakorlat, az infernális erőket távol tarthatja magától. Ha a gyakorlat önmagát szolgálja, ha a gyakorlattal önmagát kívánja táplálni, akkor abból igen komoly bajok keletkeznek, s elszabadul benne és általa az, aminek nem lenne szabad elszabadulnia.

 

2013. június 27.