Az Evangéliumok kommentárja 11. rész

További bevezető megjegyzések 10.

 

Ám amiről eddig beszéltünk az megvalósulás nélkül üres marad. Csiga nélküli csigaház. Víz nélküli tómeder. Az istenség isteni életének szétosztása valóságos ill. megvalósult cselekvés, mindörökkön. Folyton a megvalósítás világában marad, hisz létezését folyton szétosztja, hogy a létrehívottaknak örök élete legyen. Ezek nem szavak, ez az isteni örök cselekvés. Eddig az isteni aktusról beszéltünk, és az aktus szó jelen esetben (is) cselekvést jelent. Isten nem vár és nem kérlel: cselekszik. Cselekedete a létező életével egyenlő, türelme a létező életével egyenlő, türelme maga az aktív létbenntartás.

Ezt azért fontos leszögezni, mert mágia étosz nélkül nem működhet. Amiről beszélünk cselekedet, ám legjobb szó rá: Ige. (Vagy Logosz.) Ige mert mágia (cselekvést jelölő Szó), és Ige mert étosz (a cselekvést jelölő szó megvalósulása). E kettő nincs egymás nélkül. Akarati aktus cselekedeti aktussá való átváltozása. Egy időben és egyetlen átlényegülés által.

Minden a létező szempontjából fontos igazán. Az ember jelenlegi létben betöltött helyét és állapotát magának választotta, független, önálló és szuverén életet akart, olyat, amit igazén az övének éreznek. Az élet birtoklásának vágya él centrumában, s ez megmételyezi életét. Minél inkább magának akarja, minél inkább birtokolni kívánja, annál inkább kicsúszik kezei közül, s így egyre elvetemültebb és egyre arrogánsabb lesz.

Muszáj lenne felismerni, hogy a létező létének ilyetén való megrontásával nem csak másnak, de elsősorban önmagának árt, létezésben betöltött állapotát egyre inkább lefokozza, egyre messzebbre kerül attól az isteni aktustól, amivel életén, magáén és másokén is könnyíteni tudna. Az előidézett feszültséget valójában nem fenntartani és fokozni, hanem feloldani és megszüntetni kellene. Ez lenne a feladat.

Az előjeleket megváltoztatni. A feszültség abból ered, hogy a létezést minden formában és minden lehetséges módon birtokolni akarja, de mégsem sikerül, a legnagyobb igyekezete ellenére sem. A létezést, az életet önnön definíciója miatt képtelenség birtokba venni. Aki mégis ezen van, kínlódik, vergődik, rúgkapál és erőszakoskodik, dühöng és csapkod, mert nem sikerül sehogy sem elérnie azt. Minél inkább akarja, annál kevésbé sikerül neki. Minél többet próbál magáénak bekebelezni belőle, annál kevesebbje lesz.

Az előjelet megváltoztatni. A létállapot minősége függ ettől. Az eredeti minőség pedig épp ellenkezője annak, amit nem az ember annak gondol. Az értékkel és a mértékkel is ugyanaz a helyzet. A helyes mérték ugyanis nem több, hanem a kevesebb. A helyes érték: „ez nem az enyém” értéke. A minőség értéke és mértéke tehát az öncélúság és önirányultság előjelének megváltoztatása. Minél inkább sikerül, a létezés annál inkább könnyűvé válik. Az én igám édes, az én terhem könnyű – ígéri Krisztus.

A létezés csak akkor küzdelem, ha öncélú és önirányú, csak akkor küzdelem, ha minél többet akarok kinyerni belőle. A létezésért való küzdelem az ember legaljasabb létformája. Már csak azért is, mert a létezés eleve adott, s azt nem veszi, nem veheti el tőlünk senki, éppen azért nem, mert senki sem rendelkezhet fölötte, legfeljebb Isten, ámbátor ő sem gyakorolja rendelkezési jogát, mert abszolútságot, függetlenséget, szabadságot és örök életet ajándékozott a létezőknek.

A létért való küzdelem az ember legaljasabb létállapota. Aki a létezést küzdelemnek tekinti az idilltől és a harmóniától nagyon távol áll. Az idilli állapot a létezés egészként való elfogadása, a létezés ajándékként való felfogása és a létezés szétosztására való törekvés folytonos gyakorlása.

Technikai művelet és gyakorlat. A mágiát étosszá tenni. Ennek módját, technikai megvalósulásának lehetőségeit Krisztus adja a kezünkbe. Az Evangélium nem csak az Atya megjelenése és kinyilvánulása Krisztusban, hanem az ember valódi alakjának bemutatása, megjelenése. Krisztus az ember archetípusa. Nem a bűnös emberé aki az „ez az enyém” bűnét szüli és tartja fenn folyamatosan, hanem az ember megváltozott, vagyis megváltott alakjának archetípusa. Krisztus azért nevezi magát permanensen Emberfiának, mert ő az az ember, akire minden embernek hasonlítani kellene. Ő az ember normálalakja. Az Emberfia megjelölés a mindenkor a földre születő emberre vonatkozik, vagyis ránk. Krisztus a létezésben bűnével kudarcot vallott ember fordított előjelű képmása.

Krisztusban az Atya képmása és az ember valódi alakjának képmása találkozik. Ez azért is igaz, mert az Atya és a hiteles ember cselekedeti aktusa ugyanaz: az élet elosztása s lemondás mindenről amivel önnön magát táplálni akarná. Ez a kvintesszenciája az Evangéliumnak.

 

2013. július 14.