Az Evangéliumok kommentárja 12. rész

További bevezető megjegyzések 11.

Az „ez az enyém” félreértett létértelmezéséből táplálkozik tehát az összes többi bűn és baj, mely a világra az ember által rászabadult. E félreértés engedett teret az infernális erők megjelenésének. E bűn által keletkezett az a rés, mely az addig a nemlétben lévő erők a megnyilvánulás világába helyeződtek át. A létrehívott létező, aki a Létrehívó ajándékaként a létrehívó életét, létét kapja ajándékba, abba a félreértésbe esik, hogy az ajándékba kapott lét az övé immáron, s így azt birtokba veheti. Az isteni önfeltárulkozás az egészet adja a létezőnek, ám nem megtartása és birtoklásara, mert sem megtartani, sem birtokolni azt nem lehet. Az egészet megkapja, ha az egészet szét is tudja osztani, egyidejűleg. Ám a létező, s így az ember is félreértett valamit, azt gondolta, hogy ez az övé (ez az enyém) s befolyást, hatalmat próbált fölötte gyakorolni, birtokba akarta venni. „Ez az enyém”. S ekkor azon erők, melyek isten által addig a nemlét világában szunnyadtak az ember által megvalósulást nyertek. S ezzel az egyetlen bűnnel az ebből fakadó összes többi bűn és baj is előkerült a nemlétből. De az istenség vállalta ezt, előre tudta ezt, s mindent azért, hogy egyszer a létrehívott is ugyanolyan legyen mint ő, a létezés birtoklási vágyáról való lemondás aktusa által, annak következményeként és eredményeként. Nem megtartani semmit, nem magaménak gondolni semmit, nem magamért tenni semmit, mert ebből csak bűn és baj fakad.

„Ez az enyém” – mondta ki a létező. Nézd ez az enyém. Ez volt a második mondata. Nézd ez az enyém, s nem a tiéd. Ez az enyém, de neked nem jutott belőle. Ez az enyém, neked hogy jutott belőle? Így fakad az ősbűnből, a félreértett létezésből minden más - alvilági, aljas, önző, mohó, sóvár, kapzsi - megnyilvánulás. De az első vétek a legfőbb, ezáltal jön létre a többi. A fent elkezdett sor folytatható és fokozható, vég nélküli, egyik félreértés, egyik vétek szüli a másikat. Az ember visszafelé nem tudja felfejteni e sort, hanem csak azzal lehet úrrá önmagán, vétkén, vétkein, félreértésein, hogy az ősvétket, az ősbűnt, átfordítja, megváltoztatván az előjelet, megfordítván a műveletet, mely az aktus teremtője. Az isteni műveletet kell alkalmazni, az isteni megoldást kell realizálni. Az „ez az enyém” bűnét az „ez nem az enyém” aktusára kell átváltoztatni. Mi történik ekkor? „Ez nem az enyém” – mondja, most a létező. Nézd, ez nem az enyém. Nézd ez nem az enyém, hanem tiéd – folytatja. Ez nem az enyém, hogy neked is jusson belőle. Ez nem az enyém, hanem mindannyiunké, mindannyiunknak ugyanannyi jut belőle, mindenki ugyanannyira részesül belőle, hisz mindenki az egészet kapja, mert ez nem az enyém, s nem is a tiéd, mindannyiunké. De leginkább nem az enyém. A helytelen félreértett létezés így válik azzá aminek valójában lennie kell, s ami egyenlő az isteni aktussal, az élet odaadásával, szétosztásával, az arról való lemondással. Krisztus életének és tanításának ez az egyik leglényegesebb része. Krisztus utánozza az Atya aktusát, az atya bemutatja Krisztusban az isteni örök aktust (vegyétek és egyétek ez az én testem, mely értetek adatik), Krisztus pedig bemutatja, hogy az isteni aktus emberként is gyakorolható (ezt cselekedjétek az én emlékezetemre). Így jött létre az örök szövetség a létrehívó és a létrehívott között, ezzel válhat a létező hasonlóvá Istenhez, így lesz szövetségese az élet örökös odaajándékozásában, az arról való lemondás által. A létező ekként lehet egy a létrehívóval, kinek szeretete ilyen nagy érettünk.

2013.július 15.