Az Evangéliumok kommentárja 16. rész

További bevezető megjegyzések 15.

 

Az Egyházról. Az Egyház a mindenkor a földre születő emberek és Isten minden létezőit magába foglaló teremtmények egyetemes jellegű közössége. Az Egyház szó maga is szimbolikus képet közöl: az a létállapot, melyben Egyek leszünk, s mely így Egység is lesz.

Minden létrehívott létező a Létrehívó önajándékaként, benne, vele és általa létezik. Vagyis eredetileg és mindenkor Egy vele. Így mindenki, mindig, és végérvényesen az Egyház tagja, e minősége kitörölhetetlen életéből. Az Egyház ezért minden emberre vonatkozik, az Egyházból senki sincs kizárva, senkit sem lehet belőle kizárni. Az Egyház nem más, mint a Létrehívó élete, ki önmaga létének szétosztását választva éltet minket, s mindent, mi létezik és létezhet. Mégis, az ember e kötődést levetheti magáról, kizárhatja abból önmagát – mert valójában az ember az Egyházzal akkor lesz Egy, ha utánozza azt az aktust, amivel az istenség a világot élteti. Az Egyház jelenléte vagy nem megléte az ember cselekedetétől függ. Az Egyház az a létállapot, melyben a Létrehívóval újra egyek leszünk az élet odaadásának aktusában. Az Egyház egy személyben én vagyok, és te vagy és ők is, s mindazok, akik képesek az istenhasonlóságú életre, kik felismerik másokban Istent, kik felismerik, hogy minden Istenből van, kik felismerik, hogy mindenkihez a lehető legteljesebb közük van, hogy én te vagyok, s te én, s a világon egy óriási félreértés miatt vagyunk itt. Az Egyház azokból áll, kik felismerik, hogy e világon csak másokért vagyunk itt. Másokért, hogy így magunkat könnyítsük és magunkat oldozzuk fel. Az Egyház az egyetemes emberi közösség, és természetesen még jóval több is ennél, Isten összes – ismert - és általunk eleddig még nem ismert - teremtményeinek egyetemes és személyes közössége.

Fontos megjegyzést kell tennünk. Az Egyház bár az evangéliumi értelmezések mind azt mondják, Krisztus alapította – öröktől fogva létezik, nem múlik el, nem kell alapítani és nem lesz vége. Az Egyház sem nem intézmény, sem nem szervezet, mert ezeknek mind az a tulajdonságuk, hogy jellegük miatt kereteik vannak, már pedig az isteni közösségnek sem határai sem keretei nincsenek. Mégis az őskereszténység óta létező egyház – a katolikus egyház – hirdeti és mutatja be ma is a leghitelesebben az isteni áldozatot és Krisztus életét. Sajnos az Egyház ma szűk körben evangelizál, s evangelizálása nem tárja fel egészen a ránk hagyott isteni titkot, s annak az ember által való megvalósulásának lehetőségét – így sokan nem érhetnek el életük valódi tartalmához. Krisztus tanítása, s amit önmagán és önmagával bemutat, az lehet csak az ember egyetlen helyes élet-gyakorlata.

Az Egyház az Isten minden létrehívottjának örök és egyetemes közössége. Mert bár Isten szétosztotta magát létrehívottjaiban, hogy azoknak személyes, abszolút, független, szuvenír és örök életük legyen, mégis ez az élet a Létrehívóból való, így mindannyian a szó legszorosabb értelmében Egyek vagyunk, s a szó legszorosabb értelmében Istenből vagyunk. Muszáj lenne tehát ezért a másik emberben az örök embert látni. E világba önnön hibánk és a létezés módjának félreértése okán költöztünk, de személyünk örök és múlhatatlan. Isten éltet minket. Az ember bármennyire is esendőnek, törékenynek, halandónak gonosznak és önteltnek látszódik, mégis isteni méltósága van, hisz Isten élteti őt, Isten szétosztotta önmagát benne. Léte örök, s léte üdvös, még akkor is, ha egyenlőre nem gyakorolja az üdvös életet. E személyes méltóság igen nagy alázatra tanít. Az Egyház az örök ember és Isten minden létrehívottjának örök és múlhatatlan közössége. Krisztus főpapi imájaként aposztrofált imádságában – az utolsó vacsora termében - azért imádkozik, hogy ez az Egység újra létrejöjjön. „Legyenek mindnyájan Egy. Ahogy én Egy vagyok Atyámmal, ők is úgy legyenek mindnyájan Egyek”. Ez az Egyház. S még egyszer: az Egyház megvalósulását nem csak várni kell, az Egyházért nem csak imádkozni kell, az Egyházért elsősorban és leginkább cselekedni kell.

 

2013. július 27.