Az Evangéliumok kommentárja 17. rész

További bevezető megjegyzések 16.

A félreértések tisztázása miatt beszélnünk kell a pokolról is. A pokol létmód, vagyis létállapot. Nem hely, hanem létmódozat, létforma. Addig meg sem szűnik, míg fenntartója önmagát táplálja, s míg az ajándékba kapott határtalan létezést birtokba próbálja venni. A poklot a létező tartja létben, azaz a létező egyszersmind maga a létrehívója és létben tartója is annak. A pokol maga a létezőben jön létre, maga a létező a létrehívója. A pokol az infernális erők felszínre törése a létezőben. Mint már korábban kifejtettük az infernális erők a meg nem nyilvánult világból helyeződik át a megvalósulás világába, méghozzá a létező helytelen létértelmezésének következményeként. A pokol a létezőben valósul meg, a létező által jön létre, s addig van jelen, míg a létező helytelenül értelmezi létét, s a létezés valódi - és egyetlen lehetséges – aktusát nem gyakorolja.
Amíg a létező a határtalan létet megtartani, bekebelezni, birtokba venni próbálja, amíg a létező önmaga táplálásán kívül mást nem ismer, addig az infernális erők működnek, addig az általunk pokolnak nevezett létállapot - a létező által - önnön magában fennmarad. A pokol: ha üdvöt, boldogságot, mennyországot, dicsőséget, életet és megváltást magamnak akarok, s abból másokat kizárni próbálok, s mindezt csak azért, hogy nekem abból több legyen. Az üdv egyenlő azzal, ha üdvöt, boldogságot, mennyországot, dicsőséget, életet és megváltást életem odaadása árán is másoknak akarok s másokért teszek. Csak ebben az esetben érem el én is az üdvöt. Ha életem odaadom, hogy abból másoknak életük legyen.
A pokol tehát létezik. A pokol létrehívója mindig én vagyok. Én szülöm és hordozom önmagam kárhozatát és üdvét is. S mivel létem meg nem szűnő és múlhatatlan, a kárhozat örök is lehet, ha magam azon nem tudok változtatni. E változás lesz a megváltás. Ha gyakorlom a Létrehívó örökös, üdvös élet-gyakorlatát – „aki elveszti életét megtalálja azt” –, akkor és ezáltal  likvidálódnak a bennem és általam manifesztálódó infernális erők.
A pokol tehát önmagam kárhozott állapota. A pokol általam és bennem való megjelenése, saját énem által manifesztálódik. Mi történik pontosan? Az „ez az enyém” bűnével egyidejűleg megjelenik bennem az az entitás - mely ugyan csak addig él, míg testben van, s így mulandó - s melyet mi hétköznapi nyelven „én”-nek nevezünk. Ez az én táplálni kívánja magát, öntápláló életén kívül mást nem ismer, másoktól az életet elszívni, kizsákmányolni akarja. Az én csak magát ismeri el, s azt gondolja, ha megszűnne önirányú tevékenysége, az őt hordozó létező összeomlana. Ám épp fordítva van, s a legfőbb félreértés ebből fakad.
Aki ugyanis meg akarja tartani életét elveszíti azt, aki viszont odaadja az ő életét, megtalálja azt – mondja Krisztus. Az előjel megváltoztatásával az öntápláló én öntápláló aktusa megváltoztatható. Én helyett létre kell hozni a nem-ént, s ezt élet-gyakorlattá kell tenni. Önmagam táplálása teljes csődhöz vezet. Mert az én annyira reszket, hogy elveszti önmagát, hogy mohósága, kapzsisága, éhsége csillapíthatatlan lesz. Éhsége annál inkább fokozódik, minél többet akar, s minél inkább érzi: soha ki nem elégülhet. A létezést tudniillik nem lehet bekebelezni, nem lehet birtokba venni, nem lehet magamévá tenni, mert ez lehetetlen. A mindent felfalni akaró én, mégis erre törekszik. Az istenség épp a fordítottját teszi, így nem önmaga tüzes poklában szenved, hiszen énjét nem-énné változtatja örökkön, önmaga táplálásáról és birtokba vételéről lemond s így szabadul az önmagában lévő pokoltól, s ezzel az aktussal élteti a létezőket. Az élet elvesztését választja, s így szabadul önmaga énjétől és poklából, s ekképp lesz létrehívottjainak élete.
A cél a lélek felébresztése. Hogy énünket nem-énné formáljuk át, hogy így megszabaduljunk béklyóinktól. Ahol én van, ott baj van, mert az én csak önmagát táplálja és önmagát félti, s őrjöng ha nem úgy van ahogy akarata parancsol. Ahol én van, ott baj van, ott vágy, kívánság, éhség és mohóság keletkezik, ezek pedig kielégíthetetlenek, még akkor is, ha az ember teljes erejével és minden energiájával ezeket kielégíteni próbálja. Ahol én van, ott baj van, mert az én csak önmagát látja. Az önmagában való gyönyörködés egyenlő a vaksággal, hisz ezzel csak hiúságát növeli, mely szintén kielégíthetetlen cselekedet. Ahol én van, ott baj van, mert az az élet szennyes, koszos, aljas, becstelen, de legfőképp alattomos, hazug és cinikus. Az én akadálya a valódi létezésnek, az én akadálya a szabadságnak. Az én akadály, a bennünk és általunk összetört mennyország helyreállításának akadályozója.
Énünk teljes megsemmisítésére kell törekednünk. Ez ellen persze énünk őrjöngve és rúgkapálva fog védekezni, mert azt gondolja: ő élteti a létezőt, ezért, ha ő megsemmisül megszűnik a létező is. Azonban most már tudjuk, a létezőt Isten élteti. Ezért az én csak akadálya annak, hogy a létező az isteni éltetésnek átengedje magát. Énünk teljes megsemmisítésére kell törekednünk. Ez gyakorlat, ez szellemi-lelki- és testi megvalósítást kíván, ez technikát, életgyakorlatot, tudatos élettervet kíván. Személyünk nem szűnik meg, de megszűnhet énünk, aki akadálya az örök isteni aktus gyakorlásának. Az én felszámolását tűhegyig menően, módszeresen, erőszakosan, és mellébeszélés nélkül kell végrehajtani. Itt nincsenek kiskapuk, itt nem lehet kibúvót találni, itt nincs kettős mérce, itt kicsit nem lehet engedni, mert az én hozza felszínre az infernális erőket, s így a létezést az én rontja meg bennem. Ez eleinte erőszakos küzdelem énem ellen. Komoly, vérre menő harc saját magam ellen, de csak e küzdelem árán könnyíthetek magamon, csak e harc árán szabadulhatok saját jéghideg poklomból, ahol csak én vagyok, csak én vagyok, csak én vagyok. A feladatom, hogy ne én legyek. Én helyett nem-én, minden feladatomban, cselekedetemben, gondolatban és szóban és megvalósulásban. Aki első akar lenni közületek legyen az utolsó. Aki úr akar lenni, legyen szolga. S hogy egész pontosak legyünk: ne legyen se úr, se szolga, se első, se utolsó, hanem legyen az, aki valaha volt: szabad.


2013. augusztus 29.