Magyar közmondások - új értelmezésben 1. rész

A magyar közmondások az igazságról és a világosságról szólnak. E nyelv - a közmondások nyelve - röviden és tömören rávilágít életünk azon sarkalatos pontjaira, mely rongáltságunk következményeként magunkon hordozunk. Útmutatások ezek, vagyis a szellemi tisztulás, a lelki éberség, és a testünkben keletkezett betegség gyógyulásának útját mutatják. A bennünk megbomlott, megtört Lét helyreállításának útjához tesznek hozzá egy-egy figyelmeztető vagy útbaigazító jelzőtáblát. Út csak egy van. Ez az út az üdvözülés útja. Üdvözülni csak mások üdvözültségével lehet. Egyedül nem. Üdvözülni csak együtt lehet. Az ember ekkor nyeri el ismét a maga helyét a teremtésben. Az üdvözülés az isteni létben való elveszettség katartikus élménye. A magyar közmondások a magyar nyelv igazmondásáról és a magyarságban élő üdvözülés-vágyról tanúskodnak.

"A"

A látszat csal.

Igen, mert meg kell vizsgálni mindent. Amit látunk a világról, egy emberről, egy eseményről, egy szituációról, az mindig csalóka. Az elhamarkodott ítélet, az ujjal mutogatás, - mely ma sajnos közkedvelt társasjátéka az emberiségnek - kerülendő. Óvatos légy, mert a látszat csal. A szó magában hordozza megfejtését, a látszat, csak látszat, nem a valóság, ezért hamis. Vizsgáljatok meg mindent - írja Pál apostol.


A rossz hír szárnyon jár, a jó alig kullog.

A rossz hírre éhes a világ. Erről szól a média jelentős része ma. Ez a káprázat világa. A rossznak mintha nagyobb tere lenne, mint a jónak. Mert ezen csámcsogni lehet. Ez beszédtéma. Mások nyomorúsága, szenvedése, kudarca, betegsége, s ennek közmegosztása, mutogatása, úgy látszik fontosabb, mint a jó példa. És a látszat csal. Mert mások nyomorúságát, szenvedését, kudarcát, bűnét, betegségét gyógyítani kell, nem mutogatni. Mert amint a mellékelt ábra mutatja az ember kevésbé tanul a rosszból. A jó hír alig kullog, pedig a jó hír igazán megosztásra méltó. Ezért a jót, a jó hírt, a jó példát mindig mutatni és kiemelni lenne muszáj, mert ahogy egy másik magyar közmondás is tatja: a jó példa ragadós.


Aki könnyen hisz, könnyen csalatkozik.

"Vizsgáljatok meg mindent", mert a könnyelműség rossz tanácsadó. Aki könnyen hisz, többszörösen csalatkozik, mindaddig, amíg nem vizsgálta meg, nem világította át magát, életét, és világát, vagyis a világot, s míg meg nem értette, hogy élete középpontjába mit kell helyeznie. Könnyelműség elhinni bármit, könnyelműség kijelenteni bármit, míg hosszú évek módszeres vizsgálatával az ember magában meg nem érti, mi vezet jóra, mi az igazi hit, s mi az, amiben nem csalatkozik.


Aki mer, az nyer.

De mit merjünk megtenni? Merjünk lemondani mindenről. Merjünk odaadni mindent. Merjük kimondani: nem én vagyok a fontos, sőt én egyáltalán nem számítok. Merjünk lemondani elveinkről, szokásainkról, rögeszméinkről, szabadidőnkről, autónkról, házunkról, pénzünkről, javainkról, előnyeinkről, lehetőségeinkről, előmenetelünkről, de merjünk lemondani bántunkról, veszteségeinkről, életünkről, egyszóval mindenről, mert aki odaadja életét, megnyeri azt. Aki mer, az nyer.


Az igazságot nem lehet véka alá rejteni.

Az átüt mindenen, az mindenhol jelen van, fény derül rá, nem lehet véka alá rejteni, mert ez az egyedüli valóság. Az igazság szabaddá tesz titeket - tanítja Krisztus, a szabadság önmagát definiálja, s így tényleg nem lehet véka alá rejteni, eldugni, elkenni, papírosokba vagy a szekrénybe zárni. Az igazság a világosság szinonimája.


Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Ez az élet törvénye. Aki hazudik, magának hazudik, aki csal, magát csalja, aki mutogat, magára mutogat, aki kardot ragad, kard által vész el, aki áskálódik a másik ellen, a végén pórul jár, aki gonosz, magát bántja, ha vagyon gyűjtesz szegénnyé válsz, ha hadakozol, magaddal vívsz csatát, ha ölsz, magadat ölöd, ha hangos vagy, szavad alig hallik, ha irigykedsz, a magad hiányosságait hánytorgatod fel, ha kiabálsz a másikra, ha mutogatsz rá, magad balgaságára hívod fel a figyelmet. És ha másnak ásod a vermet, végül magad esel bele. Mert amit másokkal teszel, magaddal teszed. Legyen az jó, vagy sem. Minden visszaüt, minden visszajön hozzád, te magad vagy mindennek az elindítója, s hozzád tér vissza minden, lett légyen az jó, vagy gonosz. Ha jó, hát jót kapsz vissza, ha gonosz, azt kapod vissza. Ki mit választ. Ki mint vet úgy arat - mondja az itt is találó közmondás. Ezért fontos a tapasztalat, ezért nem vihetünk magunkkal semmit csupán ezt, mert erről szól az élet, ez marad meg belőle.


Aki a nád között ül, olyan sípot csinál, amilyet akar.

Vagyis olyan sípon játszik, amilyenen akar, illetve bármilyen sípot meg tud szólaltatni. Aki egy sípon játszik, szűklátókörű. A sípok száma és azoknak megszólaltatása különösen fontos, mert csak így tudunk mindent befogadni, meghallgatni és továbbadni. Ezért kell a nádasban ülni, a nádasban, ahol rengeteg a nád, s ahol olyan sípot készítünk magunknak, amilyet akarunk, de úgy, hogy előbb elkészítjük és megszólaltatjuk mindegyiket.


Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.

Ez a közmondás nem csak a rossz társaságra értendő. Nem csak a helytelen magatartásformákra. Nem csak a buta, korlátolt ismeretanyagon nyugvó könyvekre, szellemi termékekre és törekvésekre, nem csak mai zavarodottság és zűrzavar világára vonatkozik ez. Hanem konkrétan arra, hogy tényleg disznók leszünk-e, otromba, kövér, felfuvalkodott, hazug, öntelt, kapzsi disznók, vagy ennél többek.
Az élet-terv kialakítását nem az ész teremti, hanem az imagináció. Az imagináció termékenyíti meg az élet-képzeletet. Az élet-képzelet képet szül, arról, milyenné szeretnénk válni, a kép képez minket, s látott képünkkel így válunk napról napra azonossá. Ez mindenkivel így van. Nem az eszünk irányít minket, nem a környezetünk, nem a világ, hanem az, amilyenné képzeljük magunkat. Az élet képzelet szüli bennem azt a valakit, akivé életemben válok. Látomásommá válok. Ha életem középpontjába, vagyis az élet-képzeletembe, e látomásba hamis képet állítok, hamis lesz az, amivé válok általa, így életem nem sikerül. De ha e látomás a rongáltság világán kívül van, vagyis megelőzi a rongáltságot, vagyis a lét eredetiségéből merít, abból van, akkor az élet képzelet helyes, mert nem e világból való. Ha az élet-terv (az élet képzelet), egyben üdv-terv (más nem is lehet), az ember az égi embert, a meg nem rongált ember képét helyezi látomásába (őt képzeli magába), s e kép képzi őt, majd vele lassan-lassan azonosul. Az életet az üdv szolgálatába kell állítani. Nem az élet a fontos, hanem az üdv. A hérosz, a hős, odadobja életet, az üdvéért cserébe.
E kis kitérő után érthetjük meg e közmondás ilyetén való értelmezésének lényegét: aki korpa közé keveredik, nos őt megeszik a disznók. Aki nem helyes irányultságú, azt felemészti saját helytelen irányultsága. Disznó lesz.


Aki sokat ígér, keveset ad. Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.

Az ígéret beváltás nélkül semmi, sőt azt, aki csak ígérget, előbb utóbb nem veszik komolyan, és lesajnálják. S ez így van jól. Az ígéret beváltva teljes. Ezért csak annyit ígérjünk, amit biztosan be is tartunk, nem tegyünk olyan ígéreteket, melyeknek megtartása már az ígéret kimondásakor bizonytalan. Ez nem azt jelenti, hogy inkább ne ígérjünk semmit, így nem kell tennünk semmit, s így végül tiszta lelkiismerettel távozhatunk, mert ez hamis. Így nem tettünk semmit. Mert a tett a fontos, nem az ígéret. Az ígéret semmi. A tett a fontos. A tett igazolja saját magát, legyen az jó, vagy sem. A jó is elnyeri jutalmát és a gonoszság is. Ezért előbb az alapállás, a dolgok tisztázása történjék, majd legyen tetté az, amit magunkban tisztáztunk. A magunknak tett ígéretekre ugyanez vonatkozik.


Az ördög nem alszik. Add az ördögnek kisujjadat, egészen elkap.

A démonok, a szenvedélyek, az alacsony ösztönök, botor vágyak és kívánságok, amiket az ember maga-magának teremtett és formált a lét megrontásának folyományaként, addig kísérnek, míg ki nem mondod nevüket, míg ki nem mondod gonosz tulajdonságaikat, és amíg le nem veted őket magadról, mondván: te nem én vagyok. Te gólem vagy, akit sajnos én teremtettelek, s rajtam uralkodni próbálsz, de te nem én vagyok, nem veszek rólad tudomást. A gólem, a démon így lassan-lassan felszívódik, de csak akkor, ha a mindennapos erőpróbát kiállom, és éberségem nem lankad. De az ördög nem alszik, mindaddig visszatér, míg engedek neki, míg azonosítom magam vele, míg ki nem mondom: te nem én vagyok.


Az úr a pokolban is úr.

Aki magában átvilágította a sötétséget, az úr felette, ezért mondja a közmondás, hogy az úr a pokolban is úr. Istenben a sötétség folyamatosan átvilágítva vagyon, mégpedig a szeretet világosságával. Isten úr a saját maga sötétsége felett, ő az, aki világosságával folytonosan átvilágítja a sötétségét. Így lesz ő maga a világosság.


Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

Nagyon fontos közmondás, mert az életet és a mindennapi helyes irányultságú cselekedeteket nem lehet halasztgatni. Majd holnap megteszem, majd holnap adok a szomszédnak málnát, majd holnap tisztázom a munkatársammal a dolgot, majd holnap mosok (de a feleségem ma kért rá), majd legközelebb átengedem a gyalogost a zebrán, majd a hétvégén tanulok a gyerekkel, majd holnap, majd legközelebb... A holnap, a legközelebb soha nem jön el. Csak ma van. És a halogatás nem jó dolog, mert ezzel egyben másnak is ártunk, de leginkább magunknak, mert Jákob lajtorjáján így vagy úgy fel kell lépkednünk, s magunkon múlik ennek ideje.


Ami késik, nem múlik.

Az előző közmondás ellentettje, de mégis igaz. Mert az igazág mindig középen van. Lehet halogatni bármit, lehet halogatni mindent, de ami késik, nem múlik. Az üdv-terv akkor született bennünk, mikor létünket megrongáltuk, vagyis, mikor meg akartuk tartani - magunknak - az életet. Az üdvösségre való hajlam tehát messze mindent megelőzve bennünk van, s magunkon múlik mikor ébred fel bennünk. De ami késik, nem múlik, vagyis késhet, de nem múlik, mert ez életünk középpontja. A rongáltság itt fordul meg bennünk. Ha késik baj, de nem múlik, nem veszik el, nem veszünk el. Tudnunk kell: igaz létezésünk, igazi létünk alapállása a türelmesség.


Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Amit adsz, olyat kapsz. Amivel mérsz, olyannal mérnek téged is vissza. Amilyen a te ítéleted igazsága, viszonzásul sem számíthatsz jobbra, ahogy szeretsz, úgy szeretnek téged, ahogy ölelsz, úgy ölelnek téged, ahogy vársz, úgy várnak téged, ahogy féltesz valakit, úgy féltenek téged, ahogy örvendsz, úgy örvendenek veled. Amilyen vagy, másoktól sem várhatsz többet.


Az arany a sárban is arany.

Az alkímiát félreértette a világ. Az igaz alkimisták aranyat készítettek, de nem kézzelfoghatót, hanem magukból, magukban készítettek aranyat, felébresztették magukban az aranyembert, vagyis az égi embert. Az embert, ki egykoron részese lehetett az isteni létezésnek, de mert önző volt, és magának akarta azt, elvesztette... Az aranyember felismerése és felismerésének következményeként életét az alá rendeltetik, hogy azt ismét odaadja, hogy részese lehessen az isteni létezésnek. Az fénylik, az arany a fény jelképe, az arany a legnemesebb fém, az arany nem rozsdásodik, ezért lehet jelképe az égi, egyetemes embernek. Ez az alkimisták titka, de a sarlatánok félreértették őket, s valóban az arany előállításán próbálkoztak, természetesen folytonos kudarccal. Az arany pedig a sárban is arany, mert lehet ugyan sáros, koszos, nedves a világ, melyben él, ő maga arany-ossága folytán a sárban is arany marad, ott is fénylik. Abból tudod, hogy valaki arannyá vált, ha a sárban is arany marad. Nagyon fontos ez. Felismerhető.


Aki hazudik, az lop is.

És csal is, és káromkodik is, és mutogat is, és ítélkezik is, és kiabál is, és kapzsi is, és önző is és hiú is, és magamutogató is és kéjsóvár is és prostituált is, vagyis eladja magát egy tál lencséért. Mert a bűn bűnt szül s ez a fekete-mágia. A világosság pedig világosságot.


Aranykulcs minden ajtóba beillik.

Az aranyról már beszéltünk. Az aranykulcs minden ajtót kinyit, így aki maga arannyá válik, minden szívhez odaér, képes fény lenni a világban. Magában a sötétség minden szobáját megvilágítja, vagyis átjárhatóvá válik előtte mindaz, amit hajdan a maga börtönébe zárt, s így végül szabaddá válik.


A cél szentesíti az eszközt.

Negatív és pozitív értelemben is, bár a közmondás a szentesíteni szóval él, tehát a helyes irányultságra mutat. A cél az ég, a cél mi vagyunk, a cél az emberi rongáltság helyreállítása, a szilánkosra tört mennyország egyesítése, s az eszköz is mi magunk vagyunk, mi magunkat szentesíthetjük, ha a cél helyes, a cél elérésében. Nincs más ezen kívül. A cél, ha rongált, ha a célt rosszul határozom meg, ha az a rongált anyagi természetünk valamely fontosnak hitt attríbuma felé visz (pénz, siker, pozíció, érdem, elismertség, hatalom stb.), az az élet kudarcra van ítélve. A cél ilyenkor is szentesíti az eszközt, de a cél rongáltsága miatt itt az eszközök sem lesznek tiszták, ezért nem is lehetnek szentek.


A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

Nagyon fontos közmondás. Mert a szándék, mint ahogyan az ígéret is, semmi. Aki homokra építi házát, annak előbb utóbb összedől a háza. Ilyen a jó szándék is. Egész életemben egy jóhiszemű, jó szándékú ember voltam, de csupán idáig jutottam, mert a szándék ugyan megvolt bennem, de semmit ezek szerint nem tettem. Így jutottam pokolra. Vagyis saját börtönöm ajtaját nem tudtam kinyitni, az aranykulcsot nem találtam meg, pedig a szándék megvolt bennem. A jóra törekedtem, de ezt realizálni nem tudtam. Gondolattal, szóval jó szándékkal voltam, de tetteimben ez nem valósult meg, így a gondolat, a szó, a jó szándék meddő maradt. Ide tartozik még zárójelesen Krisztus azon tanítása: hogy ha csak azokkal teszünk jót, akik velünk is jót tesznek, nem vagyunk többek a pogányoknál (itt pogányokon Krisztus a káprázatban élőket érti). Ha tehát velem jót tesznek, én velük is jót teszek, de itt kész és itt kifújt minden egyéb teendőm.


Addig nyújtózz, ameddig a takaród ér.

Ne akarj többet, mint jelenlegi képességeid megengednek. Képességeidet szentesítsd a cél elérésében. Az út egy szakaszán vagyunk, nem lehet egyszerre a végén lenni, ezért csak lépésről-lépésre, vagy ahogy Pilinszky írja fokról-fokra közeledhetünk a célhoz, egyetlen ugrással nem megy. Sok kicsi sokra megy - mondja a magyar közmondás, ezért muszáj felállítanunk magunknak egy mércét, amit el lehet, el kell érnünk, s e mérce fokát mindig kissé feljebb tehetjük, de csak komoly önvizsgálat után. Így fokról fokra juthatunk közelebb eredeti mivoltunkhoz.
Addig nyújtózzunk, ameddig a takarónk ér. Ha kilóg a lábunk, megfázunk, betegek leszünk, s akkor aztán a láztól még inkább össze kell húznunk magunkat a takaró alatt. S a nyújtózást kezdhetjük előröl. Mi is a nyújtózás? Ébredésünk mozdulata. Fontos ez.


Ahol nagy a szükség, közel a segítség.

Ó hányan és hányan várnak segítségre. Nem anyagi segítségre. Életük megoldására várnak. De mint a közmondás mondja, segíts magadon, Isten is megsegít. Életünk megoldása az oldásból szóból fakad, oldása annak, ami bennünk feszültséget, nyugtalanságot, gyávaságot, kapzsiságot, pénzéhséget, hatalomvágyat, önzőséget, önteltséget, hiúságot, céltalanságot, keserűséget, hamis vágyakat, kívánságokat szül. S ha nagyon elvarázsoljuk magunkat, ébredjünk rá, nagyon közel járunk a megoldáshoz. Az oldáshoz. A pokol legmélyebb pontjából nyílik a purgatórium, s a paradicsom. Ezért ahol nagy a szükség, közel a segítség.

2012 július