Egy délelőtt Port Wingben

A férfi felvette a telefont.
- Halló! Bálint? Bálint, tényleg te vagy az? Ezer éve nem beszéltünk!... Te jó ég!... Te jól eltűntél… Az ötéves érettségi találkozón láttalak utoljára, azóta eltelt vagy tíz év… Mi a helyzet feléd?… Megy a biznisz?... Biztosítással?... Na, téged sem kell félteni… Eljönnél?... Jó, de ne akarj bepalizni… Minneapolisban élünk… Mikor?... Akkor én a családdal Port Wingben vagyok, a vikkendházunkban, két hétig… Oké!... Ott találkozunk… Hívj majd, ha megérkezik a géped. By!
Egy hónap múlva a tó partjától nem messze, a ház verandáján üldögélve beszélgettek.
- Örülök, hogy el tudtam jönni.
- Tényleg, nagyon rég találkoztunk.
- Na ne csináld már, ezt úgy mondod, mint egy aggastyán. Nem vagyunk még hetvenévesek, hisz alig múltunk harmincak.
- Igen, de az idő másképp múlik itt és ott, bent és kint, a fiatalokban és az idősebbekben.
- Te koravén lettél, ne is tagadd.
- Örök fiatal. Nem véletlenül ez a koravénség definíciója?
- Mivel foglalkozol?
- A Nilson cégnél vagyok, tudod a sportszergyártónál, teniszütőket készítünk, nagyüzemben.
- Valami vezető vagy?
- Nem, többek között én is ütőket készítek. De csak félállásban.
- Na ne csináld már. Nem törekedtél valami pozíció betöltésére?
- Azzal csak a gond lenne. Így szabadabban lélegezhetek. Nincsenek kötöttségek és nincs heti hatvan órám és nincs komolyabb elkötelezettség… De az ütők jók…
- És valami mellékes?
- Tudod te! Én mindig teniszedzősködtem. Most is van egy pár tanítványom.
- Nem értelek. Ez itt Amerika. A lehetőségek, a biznisz, a pénz világa. Azt gondolhatná az ember, azért jön át Európából, hogy itt megvalósítsa álmát.
- Igen, igen, de mi az az álom? Hogy sok pénzt keressek? A sok pénz, ma nagyon komoly elkötelezettséggel jár. Tudod te is milyen extra követelményeket támasztanak az emberrel szemben. Számomra a kötetlenebb élet ad több lehetőséget, nem a pénz.
- Te bolond vagy. Guba nélkül nincs élet.
- Ó, dehogy nincs.
A verandára épp ekkor lépett ki három gyerek, mögöttük a férfi felesége, nagy strandtáskával, motyókkal, fürdőruhában.
- Lemegyünk a gyerekekkel a partra. Az ebéd kész, ti csak beszélgessetek. Délben jövünk. Terítsetek meg.
- Puszi drága, érezzétek jól magatokat.
- Andris, te meg ússz be a bójáig.
Elindultak. A part nem volt messze, az idő kitűnő volt, júliust mutatott a naptár de még inkább a nyári meleg és a hosszú nappalok.
- Szóval nem erőlteted magad.
- Nem szabad. Tudni kell, mit miért teszel, tudnod kell, mire cseréled el önmagad és tudni kell a mértéket is.
- De nem félsz attól, mi lesz később. Be kell magadat biztosítani.
- Na sejtettem, hogy ide lyukadunk ki. Rögtön a biznisz! Te biztosításkötők réme.
- Ja, nem úgy értettem. Úgy értem, a jövő ma még inkább kiszámíthatatlanabb, mint bármikor korábban. Cégek mennek tönkre, komoly ágazati leépítések, bevételcsökkenés, válság, elbocsátások…
- A történeti jövő mindig is kiszámíthatatlan volt. Ma éppen annyira, mint tíz, vagy ezer éve. Az ember jövője azonban nem kérdés. Ezért nem értem, mit törődünk a holnappal. A holnap majd gondoskodik magáról.
- Dehogy gondoskodik. Így az beszél, aki mindent feladott.
- Valóban… Sok mindent feladtam… De nem bánom. A feladás mindig oldással is jár, Feladni annyi, mint feloldani, elengedni a görcsöket, a csomókat, a ráncokat, a gyomorideget, hogy valami mást kapjak cserébe.
- Jó, de ezzel nem haladsz előre.
- Szerinted, mit jelent az, hogy előre haladni? – a férfi felállt – ne haragudj, máris folytatjuk, hoznék egy kis kávét, gondolom te is kávés vagy.
- Na ná. Ebben a hajtós életben ki nem bírnám kávé nélkül, még itt sem. Nagyon szép ez a tó, és micsoda kilátás.
A férfi bement a házba. A kávé már le volt főzve. Felesége gondolt rá. Csészébe öntötte, cukorral, tejjel együtt tálcára rakta, majd kihozta a veranda asztalára.
- Szóval… szeretnél valami jó biztosítást kötni?
- Nem terveztem. De ha van valami jó ajánlatod, a te kedvedért, de csakis a te kedvedért meghallgatom. De ne remélj semmit. Elég szűkösen vagyunk.
- De azért csak van egy kis megtakarításotok.
- Nem, lényegében nincs. Egyik hónap után jön a másik, így élünk. Viszont távol tartjuk magunkat mindenféle pénzügyi elkötelezettségtől.
- Ezek szerint nincs hiteletek, biztosításotok? Bankszámlátok van egyáltalán?
- Bálintom, ne lovald bele magad túlságosan. Ne légy cinikus. Persze, hogy van bankszámlaszámunk, de nem veszünk hitelből házat, autót, nyaralást, egyebet. Nem is fontos. Talán a nyaralás igen. Ha nyaralunk, elvárások és kötöttségek nélkül vagyunk együtt, s ennél nincs jobb és nincs több, ami kell.
- Érdekes fazon vagy. De a kötöttségek nélküli élethez pénz kell. A nyaraláshoz is.
- Nem hiszem. Itt nincs alku. Vagy ide tartozol, vagy oda, vagyis minek adod el magad. Melyik urat szolgálod? A boltban meg kell vennem az élelmiszert ez igaz, a nyaralóhoz le kell jutnom, ez is igaz, ez pénzbe kerül. De nem fogom életem középpontjába állítani a bármilyen - legyen az teljesen elfogadott és normálisnak mondható – pénzszerzési formákat, mert nem akarom, hogy ez töltse ki az életem. Persze akkor is lenne család, meg gyerek, meg szabadidő, de csak úgy mellékesen. Nálam fordítva van. Család, gyerekek, és a szabadidő az első, a pénzszerzés mellékes. A tenisz is inkább szórakozás. Örülök, ha a tanítványok jól érzik magukat a pályán, pláne ha még teniszezni is megtanulnak közben. Jó sport. Te sportolsz?
- Nem, nincs rá módom. Tudod ez a biztosítás buli sok időmbe kerül. Egy házról a másikra járok, egyik telefon a másik után, egyik szerződést követi a másik. Nem lehet kihagyni, és nem lehet leülni, mert kicsúszik a dolog a kezemből.
- Na látod, én eleve kiengedek mindent a kezemből. Mert akkor nem hajt a tatár, mint ahogy téged látom - hajt. Mondd, mi hajt ennyire – a tatáron kívül? – mosolyodott el a férfi.
- Tudod, egyik kliens adja a másikhoz az elérhetőséget, sőt a közvetlen személyes kontaktot is, úgyhogy nem lehet velük várni. Addig kell a vasat a tűzben tartani, amíg meleg. És nem utolsó sorban nagyon jó kis gubát hoznak nekem ezek az üzletek. Tudod, nagyon jól el tudom magam adni. Könnyű pénzszerzési kereset. Buknak rá az emberek.
- Ezen a világon minden görbe, csak a gazság egyenes, mondom Shakespeare után szabadon. De magadra ne vedd. Tehát futkorászol egész életedben.
- Igen. Muszáj. De hát mindenki így csinálja, nem? Te viszont nem futsz… Hogy tudsz ebből kimaradni? Ma mindenki a másikkal versenyez, ma mindenki többet akar, mint amije van, és ez hajtja a gazdaságot. S ez így van rendjén. Máshogy nem is működhetne. S ezért nem is lehet belőle kiszállni.
- Én be se szálltam. De mi van, ha - ahogy mondod – még többed lesz és még többed, és már azon töröd magad, hogyan lehetne még több gubát felhajtani, hogy tudd azt az életszínvonalat tartani, amit már elértél. És mi van a gazdasággal? Egyszer ez az óriás lufi ki fog durranni. Nem lesz több eladás. Nem kell majd az embereknek több, csak amennyijük van. Akkor mi lesz a te gazdaságoddal?
- Ilyen nem lesz. Az ember mindig többet akar. Az embert elbűvöli a világ számos lehetősége, és mindent meg fog tenni azért, hogy megszerezze őket.
- Jól, mondod, ez tényleg bűbáj. Igazi bűvölet. De valami változni fog. Olyan ez, mint a lélegzés. Ki kell eresztenünk a fáradt gőzt. A felfújt tüdő egyszer megtelik, és ki kell ereszteni a levegőt, nem lehet bent tartani. Mára a világ megtelt, nem tudunk több levegőt beszívni, megteltünk, beteltünk mindennel. Sokakat most már zavar, hogy arra kényszerítik őket, még több és több levegőt szippantsanak be. Fojtogató érzés. És ekkor fordul meg a dolog. Először észrevétlenül. De megfordul, mert a levegőt ki kell ereszteni. Így válnak majd az egykor baromi fontosnak hitt elvek semmissé, így fordul meg kerék és kezd új utakon haladni. Ma a társadalom azt hiszi, a helyes úton mozog, a fejlődés az emberiség hajtómotorja, és a tömeg súlypontja, identitása, adja a megfelelő irányt és a megfelelő válaszokat az élet mindennapi dolgaiban. Azt hiszi, az az erős, ami sok, vagyis nem tudja, hogy ha minél több van valamiből, az annál kevesebb. A tömeg, a társadalom azt hiszi, hogy ha valamit sokan mondanak, az az igaz. De ez tévedés. Minden ember egyedül van. Minden ember személyes ember. Nincs közösség személyes ember nélkül. Ma senki sem mer egyedül lenni. Pedig - először - muszáj egyedül lenni. Muszáj magaddal lenni, és muszáj tisztázni egy csomó mindent. Csakis magaddal. Ehhez csönd kell, ehhez magány kell, ehhez nem jó a ricsaj és nem jó, ha egyszerre sokan beszélnek hozzád…
- Csak nem azt akarod mondani, hogy mindenki bújjon vissza a barlangjába, és ott lásson neki újra a… a… nem is tudom minek…
- Nem, dehogyis. De ma senki sem mer egyedül élni. Mindenki a másikba kapaszkodik, s közben paradox módon mindenki a másiktól félti amije van. Tíz körömmel kapaszkodnak egymásba az emberek, félnek, mert szembenézni magunkkal nehezebb feladat. Szükséges megtalálni a mértéket az egyedüllét és a társasági élet között.
- Én eleget vagyok egyedül, és nem érzem, hogy bármit is tisztázni akarnék magamban. De ahogy mondod, nagy társasági életet élek, az üzlethez is ez kell, barátok, összejövetelek, partik. Egyedül vagyok, mégsem vagyok egyedül. Ez ma az emberiség nagy szerencséje és végső sorsa. Végre nem él magában, hanem folytonosan egymást érik az emberek.
- Minden sors egyéni sors. Emberiségi és közösségi sors nincs, csak közösségi élet. Személyes ügyed a sorsod, s személyes ügyed, hogy sorsoddá válsz, vagy felül tudsz azon kerekedni. Ezek tisztázandó feladatok. S a választ más meg nem adhatja neked.
- Hú na ne, ezeket hagyjuk. Utálom a sorsdumákat. Semmi közük a valósághoz.
- Mi az a valóság Bálint komám?
- Nézd, itt élsz Amerikában. Én is. Tudjuk, hogy működik a világ.
- A világ nem működik.
- Jó, de ez a valóság, ami itt van, az élet, e kívül nincs más, itt kell azzá válnod, amivé akarsz.
- Ennyi lenne a valóság? Ez a végső valóság?
- Mást nem tapasztalunk. Nincs egyébről tudomásunk.
- Dehogyisnincs.
- Áh… - a vendég legyint a kezével. - Van valami elképzelésed a jövővel kapcsolatban? Terveid, álmaid? Mi lesz a gyerekekkel? Esetleg tervezel valami új állást?
- Az élet ott kezdődik, ha az ember nem tudja mi lesz.
- Komolyan kérdeztem.
- Én meg komolyan válaszoltam. A jövőben, azaz legfeljebb ma és holnap próbálom magam egy csöppnyi aszkézissel és önfegyelmezéssel javítgatni.
- És ettől boldog leszel?
- Mi az a boldogság Bálint?
- Talán a lehetőségek… Amit, ha jól kihasználunk... Akkor elégedettek lehetünk… Miért, neked mi a boldogság?
- Nehéz megfogalmazni. A boldogság a hiányok hiánya, mely nehezen, de könnyen is betölthető. Érezzük, hogy bármi tárgyiasult dolog, legyen az, világnézet, esélyek és lehetőségek, pénz, pozíció nem oldja föl bennünk e hiányt. A hiányzik az ember bővebb léte, mely nem e világhoz köthető.
- Miről beszélsz?
- Emlékszel gyerekkorunkban mennyit játszottunk, fogócskáztunk, fociztunk? A gyerekkor tökéletes gondtalanság és szabadság világa. Nem ismertük a hajtást, nem szűköltünk, nem idegeskedtünk, nem tudtunk önmagunkról sem, nem éreztük, hogy bármi is fontos a játékon és az együttléten kívül, olyan szorosan összetartoztunk, hogy el sem lehetett minket választani. Mondták is a felnőttek és mondják is mindig mindenhol, ahol gyerek van: nekik könnyű! S kérdezem: felnőttkorban, muszáj nehéznek lenni? Emlékszel még arra a nyárra, amit Szemesen töltöttünk? Mintha sose érne véget, még ma sem.
- Mi akkor a boldogság?
- Éppen ez. A semmi sem fontos érzése. A gondtalanság érzése. A szabadság érzése. Az Isten kezében vagyunk érzése.
- Ja, persze, persze. Micsoda baromság. Isten fent ül valahol trónusán és tojik nagyban a világra.
- Tévedés. Isten nem ül a trónusán. Soha nem is ült. Eleddig még egy percre sem foglalta el az őt megillető helyet.
- Na persze. Azt gondolod, hogy ez valahová is vezet? Hogy lehetsz gondtalan és szabad?
- Úgy, hogy mindent eleresztesz…
- Hogyan?
- Gyermekkorunk ebből a masszából áll. Aztán valami elromlik. S azt hisszük ez a felnőttkor. De ami eltört, elromlott, az nem gyermek és felnőttkorunk határán romlott el. Nem a pubertásban. Hanem az égben. Magunkat akartuk megvalósítani, önnön kiteljesedésünkért mindent ott hagytunk, így lett a világ. Ezzel ide és ehhez kötöttük magunkat. Most pedig abban a varázslatban élünk, hogy ez a valóság, s a másik valóság a képzelet.
- Na jó, állj. Ebbe ne menjünk bele. Én nem hiszek ebben.
- Ha oldássá váltjuk a kötést, magunkban és magunkért feloldódunk.
- De minek?
- Hogy magunkon könnyítsünk. S hogy így végül általunk mások is megkönnyebbülhessenek. Éppen azért, mert mi is könnyebbek leszünk már. Ezek a dolgok egymásra hatnak, és egymást erősítik.  
- Ez nekem magas. Na és ezt fogod a gyerekeknek is tanítani?
- Én nem tanítok a gyerekeimnek semmit. Apám sem nevelt minket. Azt mondom a gyerekeimnek: a létezés több, mint ház, pénz, karrier, könyöklés, karrier, nyugdíj, autó, nyaraló, elveink, testünk, érzéseink, tulajdonságaink, világnézetünk, vallásunk, ezért jobb, ha nem kötelezed el magad bármelyik mellett is, jobb ha szabadon engeded őket, mert ezzel te magad is szabaddá válsz.
- Jaj, mindig is nagy filozófusnak tartottad magadat… De sok beszédnek sok az alja.
- Igen ezt én is tudom, nem is beszélek róla. Talán majd veszik a lapot.
- Teríteni kéne, mindjárt itt lesz Marie és a gyerekek.
- Oké, segítek. Akkor délután beszélhetünk a biztosításról?
- Beszélj. Én meg hallgatlak.
Bementek a hűvös házba. Kint már rekkenő hőség volt. Terítettek.
- Na, milyen volt a víz gyerekek?
- Szuper!
- Andris! Bója?
- Megvolt apa! Nem nagy dolog.
- Ha! Két hónappal ezelőtt másként vélekedtél erről.
- Apa hagyd már. Könnyű és kész.
- Csüccs. Meleg az ebéd. Jó étvágyat.
- Milyen szép család vagytok. Mondd, hogy csináljátok?
- Semmi az egész.
- Mik lesznek a gyerekeid? Ne hogy azt mondd, erről sincs semmilyen elképzelésed?
- Tengerbiológus, óvónéni, testnevelő-teniszedző - mutatott rá sorban a gyerekeire, a tíz éves Andrisra, a nyolc éves Lizára és a három éves Márkra – vagy amit akartok – mondta nekik.  Fontos, hogy olyasmit válassz, amihez a szíved legközelebb áll. Amire igazán nyitott vagy, az lesz a neked való. De csak lazán és könnyedén és semmi erőlködés nélkül.
- Édesanyám is azt mondja mindig, hogy ne hajtsam annyira az életet. De mit tudja ő, mi van ma. Azért hajtok, hogy élni tudjak.
- Ne hidd, hogy neki könnyebb volt akkor, mikor ti voltatok gyerekek.
- Miért mond akkor ilyeneket.
- Mert ő már tudja, hogy nem érdemes. Illetve csak annyira, amennyire muszáj.
- De meg kell felelni. Meg kell felelni az életben.  
- De kinek?
- Hát… a társadalomnak. És a kihívásoknak. És a becsvágyamnak. Meg a saját érdekeimnek. Meg a… a… megélhetésnek.
- Ma mindenki ezt a nyelvet beszéli. S bolondnak tartják azt, aki kilóg a sorból.
- Pontosan. És én józan vagyok. Kilógni a sorból azt jelenti, hogy a peremvidékre kerülsz. Nekem nincs szükségem erre. Nem akarok senki lenni.
- Inkább leszel valaki a világnak, semmint hogy valaki legyél magad és közvetlen világod előtt.
- Környezeted… nem ezt akartad mondani?
- Nem. Világot mondtam, mert az embernek világa van. Vagy nincs.
- Szóval legyek senki a világban és legyek valaki magamnak és környezetemnek.
- Világodnak.
- Na menj a francba.
- Jó, jó, ne hergeld fel magad.
- Nagyon elkanyarodtunk.
- Mitől?
- A valóságtól.
- Na már megint itt tartunk!
- Melyik úrnak szolgálsz? Ez a valóág kérdése.
- Nem tudom, teljesen összezavarsz ezzel a sok bolondsággal. Biztos ráérsz egy csomót olvasni. Sok marhaságot.
- Igen, valóban szoktam olvasni. De egyre kevesebbet.
- Csodálkozom…
- Délutáni program? – fordul a férfi a gyerekekhez.
- Lemehetünk a vízhez megint?
- Ha anyátok vállalja…, de csak később, most maradjatok itthon, kint nagy a forróság.
- Köszönöm az ebédet… Nekem délután háromkor indul a gépem. Még beszélünk egy kicsit apátokkal – mosolyodik el a vendég -, megpróbálom meggyőzni valami jó kis biztosításról, aztán szabadon engedem. Úgy is ez az egyetlen vágya – mondja jókedvűen Bálint.
- Figyeljetek – a férfi a gyerekekhez beszél – ha Bálint úr elmegy, én megyek le veletek a tóhoz. Anya pihen kicsit. Vitorlázunk oké?
- Oké! – kiáltották egyszerre a gyerekek.
- Te milyen pihenésről beszélsz? Fut a ház…
- Azért pihenj is egy kicsit. Tudod, semmi sem fontosabb egy kis délutáni szunyókálásnál…
A férfi feleségével együtt az ebéd meghallgatta Bálint biztosítási tanácsait és bombabiztos befektetéseit, majd megkérte őt, adjon neki egy kis türelmet, hogy Marie-vel is megbeszéljék a dolgot – majd mivel a gyerekek hívták, magukra hagyta őket.
- Fura férjed van. Hogy tudod a hóbortjait elviselni?
- Kezdetben nem ilyen volt. Aztán elindult valami, nem tudom honnan, nem tudom miből, de megváltozott. Nagyon zavart eleinte. Azt hittem boldogtalan. Azt gondoltam, nincsenek már céljai. Sőt, hogy talán nincs is ki a négy kereke. Az zavart benne, hogy megszűnt ambiciózusnak lenni.
- És aztán?
- Mára meg kezdem azt hinni, nem ő a bolond. Nagyon szeretem. S ő tudja ezt.
- Tudod, én is lazíthatnék egy kicsit…
- Csak rajtad múlik. Ne félj, ha nem lesz annyid, amennyid most, még többed lesz. Kicsit eressz magadon, kicsit tégy félre mindent. Tudok adni néhány jó könyvet. Ha kivennél a főnöködtől egy kis szabadságot…
- Ja, de a főnököm nem túl engedékeny. Tudod ez a Bálint nagyon csökönyös.
- Ó végre egy kis önkritika. Beszéld rá, hogy most az egyszer tegyen kivételt. Engedjen el egy kicsit.
- Nem tudom Marie, te is olyan könnyen beszélsz, mint a drágalátós férjed. Tényleg olyan könnyű ez?
- Próbáld meg. A könnyű mindig nehéz és a nehéz könnyű.
A férfi most jött vissza a gyerekektől.
- Indul a gépem, mennem kell. Örülök, hogy láttalak titeket. És csak így tovább. Nem tudom, mit csináljátok, de azt jól teszitek.
- Ó, mi semmit. Igazán semmit.
Kikísérték az autóhoz.
- Bálint bácsi, máskor elviszünk téged is vitorlázni. Ügye papa?
- Hát persze.
- Szervusztok. Kösz mindent.
- Hívj majd, hogy mi van veled.
- Ha nem írok, ne válaszoljatok...

2012. július 4.