Reintegráció

 

1. szín

 

Kedvesem!

 

Segíts magadon, Isten is megsegít. Ha az ember magán nem segít, az Isten sem tud rajta segíteni. A bezárkózó, önmaga fogságába eső ember folyton segítséget vár, remél, követel másoktól, egyre többet és többet, folyton hiányérzeteivel küzd, folyton másokra mutogat, és folyton azt gondolja, ezért az egészért, ami körülötte kialakult (bármi legyen is, akár maga az élet, mert az maga is kialakult körülöttünk), mindenki hibás, csak ő nem. Így egyre mélyebbre zuhan, egyre kilátástalanabbnak érzi életét. A magyar közmondások talán egyik legfontosabb igéje így hangzik: SEGÍTS MAGADON, ISTEN IS MEGSEGÍT. Ha magunkon nem segítünk, más ezt nem fogja megtenni helyettünk, sőt nem is várhatjuk senkitől, hogy segítsen rajtunk. Az az ember sopánkodik a legjobban, aki nem tudja életét megoldani. S e szó: megoldás, önmaga tartalmazza az ember lehetőségeinek egyetlen járható útját: meg kell oldani, fel kell oldani a bennünk dúló gyarlóságokat, önzést, önsajnálatot, kicsinyességet, irigységet, féltékenységet, vad szenvedélyt, vakságot, uralkodhatnámságot, dühöt, indulatot, kapzsiságot, önmegvalósítási vak ösztönöket, aljas indíttatásokat, alávaló irányultságunkat. A sötétség erőit. A homály áthatolhatatlanságát. A mélység erőit (azaz a romlottságunk és gyengeségünk által megvalósult sötétséget) nekünk magunknak fénnyel kell megtöltenünk, hogy életünkben a bennünk dúló sötétségen úrrá tudjunk lenni. Hogy ami bennünk sötét lett, az a világosság által világossággá változzék.

Egyszóval az oldás műveletét kell gyakorolnunk. Persze nem a férjedre, a feleségedre, a szüleidre, a rokonokra, a barátaidra, a szomszédra, a kalauzra, a politikusokra mutogatva, azzal, hogy de ők bezzeg ezt nem teszik, hanem mindig magadon kezdve, magadon gyakorolva. Oldás. Ez a megoldás. A szó tartalmazza saját megfejtését. Oldás-megoldás-feloldás-feloldozás.

Aki szereti a konyhát, - mert akkor jó az étel, ha szereted a konyhát – tudja: mikor lesz jó az étel. Ha elsózza a levest, önt hozzá vizet, hogy feloldja az étel rossz ízét, ha túl sűrű a pörkölt, szintén vízzel hígítja, hogy visszanyerje eredeti, igazi pörkölt ízét, állagát. De a jó szakács azt is tudja: ha nincs só a levesben, úgy az ehetetlen, meg kell sóznia, hogy az étel igazi zamatos ízét megkapja.

Mindez az életre is vonatkozik. A konyha megtanít az életre. Ha túl sós, vagy rossz íze van, fel kell oldanunk, ha viszont sótlan sózni kell, hogy az étel eredeti ízéhez hozzájussunk. Az igazi mérték a közép, se nem túl sós, se nem sótlan. A sózásért, a feloldásért azonban mi magunk vagyunk a felelősek, az élet oldását és sózását is nekünk kell elvégeznünk magunkon.

Az ember, ha meg nem változik, ha tehát túl sós vagy túl sótlan az étele és ő semmit nem tesz ez ellen, az élet igazi ízét soha nem érezheti. A másik fontos szó tehát az oldás után, a változás. A megváltozás. S ha a szóból kiveszem az „oz” tagot megkapom azt a szót, amiről az ember élete szól: a megváltás szót. E szó egyben kép is, mert az Ige, mindig kép is, így a megváltás is az. Kép azért, mert van rá kép-letünk, azaz képünk, hogy miképp kell azt jól művelni. Mert van hamis és igaz megváltás, azaz megváltozás. A változásra nem várni kell, mert, mint tudjuk a „változni” szó az a magyar nyelvben és a világ összes nyelvében cselekvést jelöl. Vagyis a megváltás, a változás: átalakulás. Passzív és hamis, ha hagyod, hogy rossz indíttatású és irányultságú legyen az átalakulás. Igaz és üdvös, ha a változást magad végzed magadon, megfelelő indíttatással és képiséggel, azaz kép-lettel. A megváltásra tehát nem várni kell, hanem a szóból adódóan tenni kell érte, vagyis a megváltást realizálni kell. Azaz a pneumatikus, igaz, valódi, piromidális, eredeti lét, más szóval a Mennyország megvalósulásra (realizálásra) vár. Nem tolakszik, arra vár, hogy itt lent és bennünk létrejöjjön. Ám aki megváltásra vár, de érte semmit sem tesz, azaz maga a helyes képiség, indíttatás és irányultság hiányában meg nem változik, annak élete semmit sem ért.

 

2. szín

 

Kedvesem!

 

Ez könnyű és nehéz is egyben. Mert ami könnyű, az nehéz, s ami nehéz az mindig könnyű. Mert arány, mérték és igazság mindig középen vagyon. A változás, azaz a megváltás mindennapos dolog. Csak lépésről lépésre, fokról-fokra lehet ezen az úton feljebb lépkedni. Ám a felismerés villámlásszerű, az ébredés egyetlen mozzanat.

Manapság azt mondják: ne akard megváltoztatni a másik embert. S valóban: igaza van a világnak. Kívülről semmi meg nem változtatja, váltja az embert, csakis akkor, ha azt ő is akarja, vagyis a változást, a megváltást ő maga is teszi.

Én sokat beszélek erről. Fontosnak tartom. Nem tudunk senkit segíteni a reintegráció útján, ha ő maga-magán nem segít. Isten hív, Isten megvalósulásra vár, de túláradó szeretetében akkora szabadságot adott nekünk, hogy akár hátat tudunk neki fordítani. Az igazi morál a szabadság. Ez Isten egyik legnagyobb ajándéka. Higgyük el, az ég-világon mindent megtesz azért, hogy az ember újra felfedezze a benne és körülötte lévő másik, igaz valóságot, de az embernek e hívásra ébernek kell lennie. Nem úgy, hogy várja a megváltást, hanem, úgy, hogy ő maga is teszi a megváltást. Így valósítja meg az égi világot (a világosságot), mely csak arra vár, hogy itt és most és mibennünk megvalósulhasson. Amint a mennyben, úgy legyen a földön is – tanítja Krisztus. Legyen. A legyen szavunk tevékenységet, cselekedetet jelöl.

A titok tehát nyílt titok, A titokról, ha jól figyelünk halljuk, hogy minden nap beszélnek, csak épp nem veszik észre, hogy éppen arról szólnak. A titkot, mely nem is titok, ma olyan homály fedi (tibeti nyelvben az avidja szóval jelölik ezt, mely lefokozott éberséget, alvajárást, álmot, homályt jelent), mely nehezen oldható. Vagyis könnyen. Mert ami nehéz, az könnyű és ami könnyű az nehéz. El akarjuk felejteni, de a Valóságot, az égi, pneumatikus, piromidális létet nem lehet elfelejteni, mert abból vagyunk.

Mindenki tudja, mindenki erről beszél, mindenki ismeri a titkot, azzal vagyunk átitatva. A létezés nem minőségtelen, hanem igenis van minősége, minősége pedig az ép, eredeti meg nem romlott, meg nem tört, igazi, valódi, piromidális, őseredeti Lét. Ebből vagyunk.

 

3. szín

 

Kedvesem!

 

Gyógyulnunk azért szükséges, hogy általunk mások is gyógyuljanak. A gonosz fertőz, a gonosz gonoszat szül, a világosság azonban világosságot. Mindenki magából indul ki, mondja a magyar közmondás. Ezért van, hogy a gonosz gonoszat szül, a világosság pedig világosságot. Ám a világosság a sötétségen épp a világosságával tud úrrá lenni. Megszűnik a sötét, mert a világosság átvilágítja.

A gyógyító tevékenység másokat is gyógyít, de csak akkor, ha a gyógyítást magunkon kezdjük. Nem mást kell meggyógyítani, hanem először saját magamat (saját magamban kell helyrehozni azt, amit a teremtés előtt elrontottam). Magamon kell kezdeni mindent. Ezzel segítek másokon, mert ahogy szintén a magyar közmondás mondja: a jó példa ragadós. Saját gyógyulásom folyamata segít mások gyógyulásában. A jó példa megteszi jótékony hatását. Ám, ha utálkozol, utálni fognak, ha másokra mutogatsz, rád is mutogatnak majd, ha ronda a beszéded, a környezetedtől is azt hallod vissza, ha durva, darabos, szűklelkű az életed, a környezeted is azzá válik, s te nem érted majd, miért. Pedig minden dolognak lett légyen az jó vagy rossz, az ember az elindítója. Ha dühös, vad, utálkozó, káromkodó, szűklelkű, irigy, kapzsi féltékeny, gonosz vagy, másokat is azzá teszel, s nem gyógyítod őket, hanem tovább rombolod az amúgy is szilánkos, összetört mennyországot. És a fordítottja is igaz, ha a reintegrációdon „dolgozol”, ha világos, egyenes, szelíd, nagylelkű, helyes irányultságú ember vagy, akkor általad (a teremtés előtt otthagyott, kidobott) mennyország valósul meg újra, s minden dolgon túl, legvégsőbbképpen ez az emberi élet feladata. Minden egyéb csak máz, minden egyéb csak díszlet, a kérdés az: magadban megtört, megrongálódott mennyországot újra építed, vagy tovább rombolod. S ez kihat világodra, környezetedre.

 

 

2012. november 14.