Reintegráció (16-17. szín)

 

16. szín

 

Kedvesem!

 

A világ magán hordozza a Teremtő kezét, még ha Isten közvetlenül, személyesen és látható módon nincs is jelen. Az ember kizárta önmaga világából, ezért nincs közvetlenül jelen az emberi világban. Isten egyébként közvetlenségében sem lenne közvetlen, mert jelenléte sosem betolakodó természetű, hanem attól függ, az ember mennyire fogadja be. Annál inkább közvetlen, minél inkább az ember közvetlenné teszi őt önmagában.

Isten látható és közvetlen formában tehát nincs e világban, de mivel e világ az Egész része, darabokra törve is az Egész (annak aki Egésznek látja, Egész is), magán hordozza a jelenValóság ujjlenyomatát. A rész és a szilánkosság akkor is Egész, ha jelenleg csak rész és szilánkosság. Mi rész és szilánkosság, az emberben lett rész és szilánkosság. Ám a világ látensen magán hordozza teremtője odaadását, még akkor is, ha ezt az ember lefokozott éberségében nem is ismeri fel. A világ szimbólumok hatalmas tárháza. Nem több. Az, hogy technikailag hogyan keletkezett és hogyan működik, részletkérdés. A világ Van. És mivel e világ nem tökéletes, meg kell találnunk, hogy mi az, ami miatt nem az. Fontos azonban, hogy magunkon kezdjük.

A világ és folyamata tehát szimbólum. A legfontosabb szimbólumok egyike, a leglátványosabban érzékelhető momentuma a világnak, hogy mi magunk, és mi magunk is folytonos változásban vagyunk. A változás szimbólum. Igen komoly szimbólum. Nincs megállás, nincs megnyugvás, nincs fix pont és e földi keretek között nincs cél. Folyton változik minden, s mi magunk úgyszintén. Nincs öröm, mi el nem múlna, nincs bánat, mi el nem múlna, nincs megnyugvás, mi el nem múlna, nincs perc, mi el nem múlna, nincs megállás, mi el nem múlna. Folyton új jön, mindig elmúlik valami, telik az idő, s ami lesz, ami van, elmúlik, egy pillanat alatt elmúlik. Nincs cél, mert amint eléred, már lesz másik, és ezért nincs semmi ami kielégíthetne, mert ezen a világon minden elmúlik. Születés-halál, fény-árnyék tánca, öröm és bánat körkörös futása, az évszakok változása, mind-mind arra tanít, hogy e világban minden mulandó. S mi balgák, itt, e világban próbálunk érvényesülni, bármit is elérni, bármit is a magunk hasznáért és a magunk öröméért sikerre vinni.

Egyébként – megjegyzendő – épp ez tetszett az embernek, a kísértésben épp ez ragadta el az embert az isteni természetből, ez vonzotta igazán, ez csábította el: a folytonos új lehetőségek, a változás, a mozgás, és mindenre kíváncsi volt, mert azt gondolta, a változás mindig újabb és újabb csábító lehetőségeket szül, újabb és újabb kimeríthetetlen lehetőségeket, önmaga megvalósítására. Nem nehéz kiolvasni a mai világból is ezen törekvés elburjánzását és elrákosodását. A mai technikailizált, fogyasztói társadalmában pláne. Az embernek tetszett, mi mindent lehet kihozni a matériából, az anyagból, mi mindent építhet, mi mindent valósíthat meg, hogyan rendezkedhet be, hogyan alkothat a maga kedvére és érdekévben, hogyan lehet minden neki tetsző. Nem tudta, s nem látva be, hogy minden az enyészeté lesz.

E folytonos változás tehát, ami a világban és az emberben jelen van, igen-igen beszédes. Mert fel kell ismerni nincs más csak a változás. E világ maga a változás. Vagyis váltás. Vagyis megváltás. Hamis vagy igaz megváltás.

Az ember itt a földön csupán változhat, de megnyugvása nem lehet, legalábbis addig, míg fel nem dereng: e változás rá vonatkozik. A világ maga a változás, ám e változás az emberért van. Az ember élete változás, vagyis megváltozás, megváltás. Hogy hamis vagy üdvös, nos ez minden emberi élet értelme.

Megváltani, kiváltani valamit csak úgy lehet, ha valamit teszünk érte, s e tevékenység, maga a változás, mert itt minden tevékenységünkkel magunkat változtatjuk. Vagyis változtatjuk, vagyis váltjuk meg. Hamis vagy igaz irányba. De eleinte nem közösen, hanem először mi magunk, s aztán majd közösen. Ne alkoss közösséget, míg éberséged, látásod nem tiszta, míg a magad üdvét, boldogságát, elégedettségét, a magad „jó érzetét” keresed, mert akkor az hamis lesz.

Valamiből valamivé lenni. Valakiből valakivé. Ám nem kényszerből és nem külső hatásra, hanem belülről és saját hajlandóságból.

Miért nincs nyugvópont az ember életében? Azért mert a mi országunk nem e világból való. A változás mit folytonosan tapasztalunk és élünk, átalakulás. Az Egy, az Egész mindig Egy és Egész marad, mert a JelenValó, vagyis Isten folytonosan odaadja Egészét, meg nem tartva semmit magának. S mivel az Egészet odaadja, ezért az mindig is Egész marad. E világi cél éppen ezért lehetetlen, mert e világban csak átalakulás lehetséges. Valamiből valamivé lenni. Valakiből valakivé lenni. Részből Egésszé válni. Zavarodottból éppé alakulni. Abnormálisból normálissá lenni. Helytelenből helyessé változni.

Isten örökléte azért öröklét, mert szüntelen változás. Az Ő változása azonban a folyamatos odaadás. Az Ő örökös változása a szakadatlan kiáradás. Önmaga állandó szétosztása. Szüntelen önátadás. Permanens önközlés. Ezért örök, és ezért nem szűnik meg soha.

Az ember azonban tört és zavarodott és ostoba és aluszékony és romlott és torz és bűnös és kártékony és hamis és igaztalan és önző és korrupt. E rongáltságból igazzá kell változnia. A megigazulás által jut abba az állapotba, melyben a fent definiált isteni életet realizálhatja. E változás az emberi élet értelme és az ember élet-feladata.

 

17. szín

 

Kedvesem!

 

Segíts magadon, Isten is megsegít! E közmondás talán az egyik legfontosabb a magyar közmondások tárházából. Változni, alakulni, formálni, oldani bármit is csak úgy lehet, ha azt saját indíttatásunkból tesszük. Saját hajlandóságunkból, az élet minden területén, mindent számba véve, mindent befogadva mindent megismerve, semmit ki nem rekesztve, mindent felszínre hozva, mindent rendbe tenni. Hogy Rend legyen. A Rend akkor Rend, ha folytonosan Renddé rendeződik. Mégpedig először magunkban, mert mi magunk alakíthatjuk önmagunkat. Mi igazán és merőben nem alakíthatjuk más életét, a jó példával legfeljebb segíthetünk. Ám mi magunk képesek vagyunk átalakulni, képesek vagyunk megváltozni, ha engedjük, hogy életünket olyan kép alakítsa, mely képes erre. Nem csak azt kell nézni, hogy milyenek vagyunk, hanem, hogy milyenné kell válnunk. Ilyen pedig csak egy hiteles van. Az ember manapság legfeljebb csak arról diskurál, arról készít filmet, paródiát vagy írást, hogy milyenné lett (magán röhögve), de arról hallani sem akar, nem is akar tudni, hogy mi az ami egyedül és hiteles módon tudná életét a helyes irányba változtatni.

Nagy tévedés és könnyelműség azt mondani, hogy a világ változik, mi csak alkalmazkodunk hozzá, mert a világ nem változik, mi változunk, s m a mi személyünk által változik a világ. Ha a világban nincs rend, az az ember belső világát tükrözi. Nincs külső erő mely minket, s így a világot meg tudja változtatni, csak ha gyengék vagyunk és gyengeségünk által mások veszik át fölöttünk az irányítást (a baj, hogy ez az embernek sokszor még ínyére is van), illetve ha engedjük, hogy magunkat olyan kép formálja, mely csak hátráltat abban, hogy a valóságot és a világosságot felismerjük. Ma sajnos arról szól a világ, hogy amilyen messze csak lehet, eltávolodjunk attól a képtől, mely igazán és valójában helyreállíthatná épségünket és normalitásunkat. Pedig minden ezen múlik.

A kép, az egyetlen hitelen kép, az Istenember képe. Ő magát Emberfiának nevezi, azért, mert ezzel a teremtett ember normál és hiteles állapotára mutat. Ő maga az ember normális, hiteles, ép, istenhasonlóságú állapota. Ő az, akiben Isten ott van. Akiben Ige és cselekvés egy. Akiben mágia és étosz egy. Akiben Isten és ember egy. Vagyis akiben Isten megjelent, hogy ezzel az ember is Istenben (újra) megjelenhessen.

Ezért az ember csak ebből az egyetlen látványból meríthet arra vonatkozólag, hogy milyenné kell változnia. Nincs más kép, nincs már forma, amit az ember magára alkalmazhat. E kép képezheti egyedül az ember életét. Ezt újra felszínre kell hozni, újra fel kell ébreszteni, mert rajta kívül minden más kép e világi és bukott és torz és hamis.

Hogyan tenne, hogyan viselkedne, hogyan szólna, mit gondolna, mit mondana, hogyan cselekedne a helyemben az Istenember? Ez az amit minden helyzetben, minden szituációban, minden beszélgetésben, minden konfliktusban, reggel, délután és este, a HÉV-en, a buszon, autózás közben, a munkahelyen, a kisboltban, a férjemmel, a feleségemmel, a barátaimmal, a rosszakaróimmal, minden kapcsolatomban, ha egyedül vagyok, ha társaságban vagyok, mindig mindig fel kell tennünk magunknak. Mit tenne az én helyemben Krisztus? E kérdéssel rögtön egy kép jelenik meg bennünk, az Istenember képe, mely minket egyedül képes a helyes irányba képezni, vagyis változtatni. Minél inkább magadra alkalmazod, annál inkább megvalósítod. E képről, a normál, hiteles, ép ember képéről biztos tudatunk van. Biztos tudatom van arról, hogy ő az én helyemben, adott szituációban mit tenne. Ez a tudás, vagyis inkább emlékezet biztos és mindig adott és mindig elérhető, mert e kép – a hiteles ember képe – centrumunk közepében vagyon, és mert e kép szűzies, és mert e képet romlottság nem érte, mert e kép transzcendens, vagyis nem e világból való.

Ez az, ami élet-képzeletünk közepébe van írva. Élet-képzeletünk az a hely, amit az ember képpel, látvánnyal tölt meg, hogy e kép, e látvány képezze, formálja, alakítsa életét. Milyennek képzeled magad? Mit képzelsz magadról? Milyenné akarsz válni? E kérdések mind-mind egy vagy több kép hordozásra késztetik (nem kényszerítik csak késztetik) az embert, s e kép - képek - alakítják élete folyamán az életét. Milyen leszek, ha nagy leszek? Milyen leszek 30 év múlva? Kivé akarok válni? Milyenné akarok válni? Ez az, amit az ember mindig centrumában tart és ez képzi igazán és kizárólagosan életét.

Az élet-képzelet nem üres lap. Abban egyetlen kép van. Élet-képzeletünk eleve minősített, minősége pedig egyedül az Istenségnek való megfeleltetés (az az ember, aki képes Istennek reflektálni). Az élet-képzeletben élő kép ezért a hiteles, normális, ép, egész, romlatlan, szeplőtelen ember képe. Szeplőtelen, mert e képet, rongáltság nem érte. Ez a kép nem e világból való. Ez a kép eleve adott és mindig elérhető, ez létünk szövetébe van írva. A hiteles kép pedig az Istenember képe. Az Istenemberé, azé az emberé akiben Isten meg tudott jelenni.

 

2013. január 7.