Balatonszemes
A percek nem mulatnak, csak múlnak,
A hullámok kinyúlnak a fövenyen,
Az idő lassan, komótosan halad,
Hová siethet most a gondolat?
Ma hozzád találjon emlék-szemet,
Árva, gyönyörűszép Balatonszemes.
A fű zöld, a part a régi,
Ladikok és vitorlások dicsérik
A Balaton zöld olaját, az élet vízét.
Ím: Isten tava a Balaton,
Balra rézsút Badacsony,
Jobbra a Bencés visszhangon
Visszahallom Tihany sóhajos dalát,
Balatonok édeskés sóhaját.
Látlak téged áldott, nemes,
Festői, szép Balatonszemes.
Forró homokon hasalok, mint lakatlan kagyló,
Kövek közt látszik a szemesi móló,
Naplementéken kinyúló örökös estéken.
Kavicsok aranya, naplementék nyara,
Ó mondd, drága ölelő simogató homok,
Hogyan lehetünk mi boldogok?
Régi mosolyok kavicsait rakosgatom,
Mint nagyanyám a tányérokat az asztalon,
Szívem itt végre nem didereg,
Átölel, simogat Balatonszemes.
Éjszaka feküdtem a pilleágyon,
S felettem az égi csilláron,
Ezernyi fény ragyogott,
A csillagok fölöttem kigyúltak,
S az ezüstös égi hídnak hullámain
Tündérek táncoltak, ezüstös táncokat.
Az égiek kongó óriás harangjai:
Körüldaloltak az éj hangjai,
S mint Tihanyban, agyamban
Visszahangzanak gyerekkori nyarak,
Születésem, eszmélésem, napjai.
Kicsi vagyok, a víz határán homok,
Én a kisvízben ácsorgok,
A víz a mellkasomig ér,
Köröttem mindenki engem becéz,
Anyám-apám valahol köröttem,
Ők számomra most az Isten,
Nem fogják kezem, mégis ha elesem,
Felsegítenek, óvják, figyelik léptemet,
Rám szólnak, ha elmélázok,
Ha elveszem másoktól a játékot,
Mindenki folyton rám nevet
Ilyen voltál nekem, Balatonszemes.
A Kisfaludy utcában sétálok,
Néha lassítok, majd megállok,
A síneket nézem, s felidézem
Azt a napot, mit a színészkirály hagyott,
Mindannyiunk emlékezetében.
Minden vonat lassít Szemesen,
Ott, ahol Latinovits a síneken
Megadta magát, s üzent,
Hogy odaát, jobb lesz,
S neki mennie kell.
Tudja rólad, ki téged szeret,
Őt is őrzöd Balatonszemes.
Ha Isten hív majd,
hozzád sietve vezet,
Bölcsőm, és koporsóm vagy,
Balatonszemes.
2011. október 17.