Édes

Felőrlődöm.
Széthasad a szívem.
Én magam hasítom ketté,
így osztom szét örökké.
Bár ez nem játék,
de ajándék
minden pillanat,
melyben hallom
édes hangodat.
Nem bírom már sokáig.
s eljutok odáig,
hogy feladja testem.
Az én testem nem bírja sokáig...
A mindennapok gyógyszere,
csak az ép lelkű
testet tartja meg
ideig óráig,
de a beültetett vese, nem bírja soká.
Felőrlődöm, hiányzol,
Fázom, szomjazom utánad.
Emlékszel: érintenélek,
mint, harmat a virágzó rétet
mint fát a kéreg.
s minden igémet
Neked adnám.
Melegítsd szívemet néha.
Úgy, mint ma.
Mondd édes, mondd babám,
s ezután
kissé könnyebb,
majd este pokolian nehéz lesz.
Erőtlenné leszek.
De nézd, még kitartok,
s ha láttok, még itt vagyok,
s mosolygok néha, beszélek
említem a világmindenséget,
s írok néha néktek...
de ott legbelül
már csak téged idézlek.
Nyúzott vagyok
Nem érzem a világ
Támasztékait.
Úgy járok kelek,
Úgy lépkedek,
Mint aki tudja,
a világ bármilyen furcsa
csak két szívben lehet édes.
Többször van úgy,
hogy az autóban vadul
hallgatom a zenét.
S reggelente
nem szedem össze magam,
mert hasztalan
az erőfeszítés és kitartás.
S a tartás bennem,
mely még ide húz,
elvész, felszívódik.
Összezúznak a percek az órák,
s csak az imádság
segít.

Bár színem fekete,
s igen: álszent vagyok,
de én akarok élni.

Mert hiányodat megélni,

nincs szebb dolog.

Édes.

2009. február 18.