El kell érjelek valahogy

 

Neked adom képzeteimet,
álmaim zavarodottságát,
a világ végtelen gazdagságát és bánatát mesélem majd,
Indiát, korokat, rítusokat, és álmokat, miket mások álmodnak meg.
Neked adom az időt, az örök folyót,
mely mindig tovatűnik, s mindig ugyanaz marad.
Neked adom olvasmányaim ízét, zamatát,
a könyv jól ismert illatát, s a gondolatot, az igét,
mely megidéz, s teremtő lehet.
Neked adom éhségemet, szomjúságomat,
melyet be nem tölthet étel, ital,
csak a Te szemed, szíved, karod, öled.
Neked adom magányomat, örök magányosságomat,
mert senki és mindenki vagyok én is, így egyedül vagyok.
Neked adom magamat, azt, ami még megmaradt belőlem
sötétségemet és fájdalmaimat, s fanyar iróniámat,
amivel mindenre legyintek.
Neked adom az arcom, mely látod, hogy milyen,
neked adom felszabdalt testem, s a hitem,
hogy a szerető Isten,
a poklot nem engedi, soha nem engedi.

Neked adom félelmeimet,
mert ember, esendő és beteg vagyok, ...tudod.
Neked adom a keserűséget, melyet szívemben hordozok
neked adom a verset, mely érted él tovább,
mert, ha te nem volnál, tűz égetné őket.

El kell érjelek valahogy...

 

2010. július 15.