Emlékezek

Úgy élem meg az életem
Mert halandó vagyok, s tehetem
Mint az átutazó idegen
Ki szemlélődik szüntelen.

Álom s valóság én vagyok
Újra és újra álmodok
Életemet, életedet
Hogy soha el nem veszítelek.

Minden pillanat a legfontosabb
Mindig megfontolatlan vagy,
Pedig elment melletted nem egy
És elment ez is, ami a mindened.

Ez lett életed sarokpontja
S te csak ülsz iszonyodva
Bánod miatta, s magad miatt,
Bánod a balgaságod miatt.

De egyszer majd újra eljön
Egy másik életben, másik földön,
Eljön ugyanaz a perc és ugyanaz az álom
S akkor talán megtalálom.

De addig ülök csak magamban
Várok az örök pillanatban
Elmém Róla vetít képeket
Őrzöm őket, emlékezek.

Én úgy hiszem csak álom a lét
Isten álmodja elejét, végét
Legszebb álmom az Isten,
Hisz ő is álmodik engem.

De nem tudni hol vagyunk
Hol folytatjuk egymagunk
Hogy leszünk, s hová leszünk
De mindannyian elmegyünk.

Te mennybe, én pokolba
Nem jutok vissza az akolba
Pedig a hitem óriási nagy
De nem vagyok méltó, igaz.

Így kérem, s kérdezem:
Miért nem jöhettél énvelem?
Csak egy percre, csak egy szóra
Egyetlen rövid randevúra?

2008. december 4.