Hajnalban

Hajnal van.

A nap kelőben,

Én mégis esendőbben

ébredek, mint szoktam,

s rájövök, valóban:

dolgok néha csak úgy

megtörténnek velem,

s én emiatt már nem ellenkezem.

Fáradt vagyok, aludni akarok.

Az álmok hívnak,

ünnepi világok nyílnak,

tetőteraszos estéket hoznak,

jó borokat, füstös cigarettát,

csillagfényes égi palettát,

jó barátokat.

Egyedül vagyok sokat.

A tetőteraszokat

megszerettem,

kolbászt és sajtot ehettem,

mégis beszédem zavaros lehetett.

 

Gondolatban ilyenkor

sok helyet bejártunk,

átdumáltunk egy egész éjszakát,

s én tétován feküdtem a földre,

szőnyeges parkettás öbölbe,

s te ott voltál a másik szobában…

Én nálad, mégis,

csak a földön fekhetek,

örökké veled,

mégis nélküled.

 

 

2011. október 16.