Melletted

 

Évek óta tart már
Évek óta hívlak, bár
Elevenen ellöksz magadtól,
Mint eső a port álmaim felvered,
Mint szél az erdőt bekeríted, szép
Magányos hitemet, mely teutánad eped.
Ellopod tőlem magadat,
Ellopod a nyarat, erőtlenné válok.
Elveszed szívemet, elveszed életemet,
Önként odaadom, vissza nem akarom,
Csak hogy a tiéd legyen.
Nem hívsz, velem nem bírsz,
Nélkülem nem vagy, s ha magamra is hagysz
Egy életen át hívlak, némán, szerelmesen.
Szép vagy, az arcocskád,
Az ajkad, a hajad,
Melytől megfosztani nem kímélsz.
Kérdezném is ezerszer tőled, miért?
Néha ugyan kimérsz nekem egy csöppnyit magadból,
De másnap hideg maradsz.
Ne bánts ennyit. Szeress.

Messze vagy. De már nem annyira.
Közel vagy. Sokszor egy arasznyira.
Melletted ülök. Mellettem ülsz.
Az idő köztünk teret szégyellni szül.
Rád nézek. Hogy mire gondolok, tudod.
Szemed, szíved, gondolatod engem érez.
Félek. Az élet hamar ér véget,
Az élet túl rövid, s álmait milliók szövik, értelmetlenül.
Én létezni veled akarok benne. Így lesz értelme.

Nincs ennél szebb mondat, nincs pontosabb,
Te vagy nekem a legfontosabb.

 

2011. március eleje