Szemközt magammal

Hálát adok neked Uram
Hogy nekem kórházban
Kell halnom, hosszasan, kínlódva
Csúnyán és otrombán
Kell meghalnom.
Ez akkora kegy,
Melyet élő ritkán kaphat meg.
S én ezt akarom,
Térdemet behajlítom
S úgy erre kérlek:
Párnák közt halni meg.
Lefogyva, megcsonkítva
Ágyhoz kötve,
Dialízisre ítélve,
Beesett arccal,
De végre szemközt:
Magammal.
Köszönöm, hogy időt hagysz majd,
Hogy a lelki zűrzavart
Feloldja a fájdalom, az ödéma
A láz, a felkelni nem tudás.
S még ma kérlek,
Alázatosan igézlek
Ne hagyd, hogy másképp legyen.
Oly sok gondolat kavarog
De akkor majd egyet akarok
Nyugalmat, csöndet,
Hogy mindenkit
Még köszönthessek
Utoljára.
Hogy békémet megleljem
S hogy vezekelhessem
A csalást, az ámítást, a hazudozást,
A lopást, szerelmedet bennem,
Mely pusztító volt, és telhetetlen,
És jaj nekem,
Ki lázasan kerestem
Minden percet,
Melyben veled
Csak egy percre
Együtt lehet.
Túl messzire mentem,
S nem volt sose eszemben
Mi lehet a következménye...
S nem is gondoltam igéidre
Istenem. Bocsáss meg nekem.
Így fekszem majd
S te légy ott előttem,
S addig ne hagyj átlépnem
A halál küszöbét,
Míg meg nem adom
Életem bérét.

S a végén, a Te kegyelmeddel
Hozzám hajló Krisztus testtel
Gondolom és akarom,
Hogy oldozz fel.

2009. február 21.