A folyó tanítása

 

Lusta forró nyár volt,

S én a folyó partjától,

Két lépésnyire álltam,

Néztem, mi folydogál,

Lenn a mederben, az árban,

A megnyilvánuló világban.

A történet ott folyt előttem,

S én magamtól

Megkülönböztettem,

Amit láttam, ami lent úszott

Örvénylett hibátlan,

Az idő tartozékaként.

Nem elhanyagolandó e tény,

S kezemet a világ ütőerén

Könnyedén tartva,

Kisvártatva konstatáltam,

Hogy mégsem olyan

Hibátlan e történet,

Mely a folyó partján ülve,

Szemeim előtt jelent meg.

De vajon mit jelentek én neki?

Ki kívülállóként figyeli

A határozatlanság relációit,

Az őrület korának generációit,

A megzavarodás ötleteit.

 

A parton Hamvas köteteit olvasom,

Lefekszem, s kinyújtózom a napon,

Időn, s játékon kívül maradok.

De szabadok leszünk-e valaha,

Ha az ember régi otthona

Emlékezetét elfelejti,

Ha csak önmagát növeszti,

Aszalja, emészti, s átmenetileg

Mindenbe belekezd?

Vajon e kedv mikor hűl ki?

Mikor ül ki végre a partra,

Mikor hagyja, hogy a folyó

Nélküle folytassa az utazást,

Az örvénylést, az áradást,

Mit időtlen idők óta fut,

Vízcseppek sokaságaként?

 

Én turistaként élek a világban,

A vitákban pártatlan vagyok,

A folyó partján kapok ihletett.

A szabadság ígéretes ajándéka

Az emlékezet, s ma már tudom,

Hisz megtanított rá e kép, e jelenet:

Jelenlétemet valaki megelőzi,

S szelíden le is győzi utóbb,

De remélem mielőbb.

 

2014. április 13.

 

 

 

...

..

.