Búcsú

 

Tél jön, hosszú, hideg, zord,

A szél rozsdás falevelet hord.

A napot ködhomály borítja,

Szíveinket immáron összeszorítva.

 

Elköltöztél.

 

Mint a madarak, átköltöztél

Az örök, múlhatatlan nyárba,

Ott szökkensz majd igazán szárba,

Mert leginkább az otthonod.

 

Hiányzol.

 

Mindenki gyászol. Én is.

Bénít a fájdalom, az arcokon

Könnyek. Barátaid jönnek,

Hogy eltemessenek.

 

De lesz vigasz.

 

Te már tudod, s maradsz…

Mert mire most rátaláltál,

Az, amire igazán vágytál,

A múlhatatlan öröklét.

 

Melyben Egyek leszünk.

 

 

 

2012. október 26.