Egy kisasszony, a tavasz

 

Egy kisasszony, a tavasz,

Visszautasította azt,

Kinek göcsörtös,

Foltos, rozsdás törzse,

Ott várja őt, immáron örökre.

 

A tavasz persze szaladt, szaladt,

Viszi, szórja a meleget, a nyarat,

Röppen tova, ágról-ágra,

S megvetetten néz a rozsdásra,

A foltos, göcsörtös, rozsdás fára.

 

Dacos, fölényes, sértve-sértett,

Csak erre a foltos fára mérges,

Ám néha, ha megszelídül, hallja,

Ahogy a foltos göcsörtös rozsdás fa

Hogy hívja-hívja, árvaságát odasúgva.

 

A megfagyott, a kivágatlan fa,

Most a kisasszonynak adja

Égbe nyúló csupasz ágait,

Hadd tegyen vele akármit is,

Ami szeles hangulatának jólesik.

 

A kisasszony, a tavasz,

Így utasítja vissza azt,

Kinek göcsörtös,

Foltos, rozsdás törzse,

Az ő orcáját várja örökre.

 

Hogy tavasszá válhasson őelőtte.

 

 

2012. március 15.