Mókus a kerékben

Ugyanazt az utat futom,
Mint amit a mókus,
Kit kerékbe zárnak,
Ki monoton meg nem állhat,
Mert elesik,
Mint ahogy esőcsepp esik,
S földre loccsan,
Nem feküdhetek a parton
A homokban,
Nem láthatom, ahogy a víz
Titokban szalad tova,
Ha hívja távoli hona,
Az ő otthona, a tenger.

Én ember vagyok.

Mégis loholok, mint a róka,
Dalom nem szállhat, mint a nóta,
De meg nem állhatok én azóta,
Amióta rám nehezült e furcsa kór,
Mit magamra vettem,
Hogy a pénzt meg kell keressem.

Én nem kívánok semmiféle fórt,
Mégis elüt, s szerteszét szór
Egy több tonnás henger,
De benn, a kiskertben,
A becsvágy, a hiúság
Sem növeszt
Ópiumként kendert.

Én ember vagyok.

Gyűlnek a teleírt lapok,
Valamit én is itt hagyok,
Bár a monoton napok
Egyre inkább legyűrnek,
Mégsem hagyok helyet a bűnnek,
Ártani nem akarok.
Vagyok, aki vagyok,
S egyszer, ha meghalok,
Síromra ezt véssétek,
Élt egy ember,
Ki nem hagyhatott időt
A létezésnek,
Mely neki adatott.

2014. április 10.