Távolról nézve

 

Távolról nézve,

Minden mást

Kissé félretéve,

Furcsa játék

Zajlik ott lenn,

Az ember az emberen

Feni kését,

S ha már megélezte,

S ha úgy adódik,

Bele is mártja a végét,

Markolatig.

 

Micsoda képtelen

Tülekedés zajlik így,

Micsoda nevettető

És cikornyás játék,

Más szórakozást

Nem is találnék.

 

Az ember mily

Kényszeredett,

Érdekei szerint vezet

Minden útja,

Ezzel magát,

És mást is sújtva,

Pénzéhez tartozik,

S ezért élete akadozik,

S nehezen mozdul,

Mint kerék a sárból.

 

A napilap sem beszél másról,

Mint az árakról,

A bank káráról,

A tőkéről, a hitelről,

S hogy mindez,

Kit, s hogyan sebez föl,

Nagyon is jól tudni,

A becsületest ugyanis

Agyon nyomják, hallgattatják,

Karikírozzák, megölik.

 

A fa szerkezet az égig emel,

Makovecz a földben hever,

Csúcsos tornyai,

Íves tetődombjai,

Angyalszárnyas ablakai

Organikus dramaturgiája,

Az élet csodáját kínálja,

Nem a virtualitásban,

Hanem kint a levegőn, a világban,

A templomos fényben,

A levegős boltíves térben.

 

És nem a pénzben,

Nem a tévében,

Nem a telefoncsörgésben…

 

Az ember égből jött gyermek,

S kinek méltóságát

Ez nem nevelné meg,

Imádkozni tanuljon, járja az erdőt,

Ne a facebookot böngéssze,

Hanem a mindig visszajövő

Esztendő körkörös táncát,

S az idő múlását a délutáni napon.

 

Mert az ember fényben áll,

Árnyéka és a nap között talál

Helyet itt e földön,

E színpadias köröndön,

S ha saját árnyékát imádja,

A nap fényét sohase látja…

 

Pedig ragyogó napból vagyunk…

 

 

2012. március 15.