Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

 

Reintegráció

14. szín

Kedvesem!

A pneumatikus Egész létezést az ember maga törte szilánkossá, maga sűrítette össze, olyan létezést alkotva, mely megfelel önnön céljainak, vagyis hogy abban önistenként megjelenhessen.
Az embernek tetszik az e világi élet. Azt hiszi, azért jó ez, mert minden az övé lehet. Nem akar tőle megválni, mert életéhsége oly nagy, hogy egyszerre és azonnal magához húzni kíván mindent. Kíváncsisága, hiúsága, makacssága, sóvárgása, vak szenvedélye miatt újra és újra ide kívánkozik és itt akar érvényesülni. Itt akar testet ölteni. Az ember testé lett és ide kívánkozik és azt hiszi ez az övé, azt hiszi minden az övé, mindent megtarthat és tetszése szerint mindent kizsákmányolhat . Égi megtestesülése várat magára. Az ember e világban újra és újra csalódik, megcsömörlik, és meghal. De újra kezdi, mert azt hiszi, valamit elrontott, azt gondolja nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy ő akarja, de újra és újra csalódik, újra és újra megcsömörlik és meghal.
Az ember a káprázat világában él (szanszkrit szóval élve, maja), káprázatát összetéveszti a Valósággal, és azt hiszi, hogy ez a világ valóságos, és a másik a káprázat. Ezért gondolják nagyon sokan, főleg az úgynevezett civilizációs betegséggel megfertőzött, fejlettnek nevezett országok lakói (ne feledjük, a „fejlett” szó ebben a feje tetejére állított al-világi létezésben szellemi és lelki fejletlenséget takar), hogy a másik világ egyszerűen az emberi agy szüleménye. Nincs, csak gondoljuk, hogy van, s nem is mi gondoljuk, hanem az agyunk szüli ezeket a furcsa, de hamis téveszméket.
Az ember legfeljebb azért gondol most már a túlvilágra, hogy mentséget keressen saját elfuserált, romlott, torz, hazugságok és önáltatások millióival átitatott életére, hogy ott arra felmentést találjon. Ám de azért, mindemellett mindent megtesz, hogy hazugságrendszerét tovább hazudja, és tovább áltassa magát, azt hazudván magának, hogy az ő élete így rendben van, nincs mit változtatnia, nincs miért változtatnia. Az Igazságról levált, azt hiszi, hogy egész hazugságrendszeren alapuló élete igaz, és ha netalántán valaki figyelmezteti, hogy vizsgálja felül önnön életét, rögtön megsértődik, és kikéri magának, hogy mégis, hogy mer valaki az ő dolgába beleszólni. Már beszéltünk a megszólíthatatlanságról.
Szembe kell néznünk önmagunkkal. Olyan megtisztított tükröt kell magunk elé tartani, melyben azonosíthatjuk bűnünket, torzságunkat, törtségünket, őrületünket, betegségeinket, szenvedélyeinket, dühünket, kapzsiságunkat, csúsztatásainkat, önelégültségünket, hazugságot hazugsággal betakaró életünket. Olyan tükör ez, melyben nem tetszelegni kell. Hanem felszínre hozni azt, amit azért takarunk el jól, hogy önáltatásunkat tovább folytathassuk, azért, hogy hazugságainkat és alá-való életünket ne lássuk meg. Nem mások, hanem mi magunk. Kisebb bűn az, hogy takargatjuk milliónyi hazugságunkat és e hazugságrendszer miatt romokban heverő életünket mások előtt, nagyobb bűn az, hogy ezt nem valljuk be magunknak, hanem azzal áltatjuk magunkat, hogy a hazugságon alapuló életet mégiscsak tovább lehet folytatni, mert mindig be lehet azt valahogy fedni. Vagyis nagyobb bűn az, hogy életünket magunk előtt elhazudjuk.
Az alapálláshoz kell visszatérni. Azonosítani magunkban a bűnt, felszínre hozni mindazt mi korrumpálódott bennünk, hogy ezen démoninak nevezhető erőket meg tudjuk nevezni, és aztán át lehessen azokat világítani. Mindez az éberségen múlik. Nem ájult (álmos, álmatag) vagyok, hanem éber. Éberségem által látok, és látásom által azonosítom magamban mindazt, mi bennem bűn és alávalóság. És azért imádkozom, hogy éberségemet fenn tudjam tartani. Ájultság helyett látás. Őrület (káprázat) helyett éberség. Virrasszatok és imádkozzatok – igézi Krisztus – hogy kísértésbe ne essetek. Az Olajfák hegye és az ott látható „jelenet” szintén szimbolikus jelentéstartalommal bír. Az Igaz ember, az Emberfia imádkozik és virraszt, hogy kísértésbe ne essen, és vállalni tudja azt, amiért imádkozik: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. A tanítványok pedig ájultak, alszanak.

15. szín

Kedvesem!

A Hérosz, az üdvhozó, odaadja életét üdvünkért cserébe. Nem a maga üdvét keresi, nem a maga üdvéért adja oda magát, hanem mindenki más üdvéért cserébe. Türelme és odaadása végtelen, mert nem veszíthet el senkit. Isten kedvessége és kegyelme nem a felmentés, hanem a türelmesség. Isten hagyja, hogy az ember eltaszítsa őt, hagyja, hogy olyanná legyen, amilyenné maga akar lenni, hagyja, hogy megpróbálja egyedül, mert tudja, hogy az ember csalódni fog, nem csak a maga kreálta világba, hanem önmagában is. Tudja, hogy az ember hiányérzetét ki nem elégítheti maga, vagy bármi ezen a világon, mert épp az hiányzik neki, mi magának is és a létezésnek is kvinteszenciája, vagyis lényege, vagyis amiből eredetileg van. Tudja jól, hogy a csalódások sorozata az embert felébreszti arra, hogy itt valami nincs Rendben, hogy ebből a világból és önmagából is hiányzik valami, s hogy egyszer fel fogja adni magát. Önként jelentkezik.

2012. december 14.

 

 

Menü

 

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet