Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

Nagyon egymagam vagyok

 

Nagyon
Egymagam vagyok
S mondják,
Nem e világon vagyok.
S valóban így van,
Néha csak ülök szótlan,
S amire öt perce gondoltam,
Már rég nem tudom.
Előttem már leomlott,
Ami állítólag
Lenn itt fontos.
Nincsenek pontos
Értesüléseim,
S a világ gyűlésein
Kacagok.
Úgy érzem
nem fontos semmi,
Mert egyszerűen
Csak lenni
Nagyobb csoda,
Mint bármely ostoba
Rang és rend,
S nem érdekel
A munkahelyemen
A törtetés.

Nem fontos miből élek
Csak az, amit remélek.
Nem tudom mi lesz holnap,
De minden egyes hónap
Egy örökkévaló nap.
Nem érdekel mit eszünk
S mibe öltözködhetünk,
Nem hiszek abban,
Hogy bármiért is jobban
Kéne küzdeni.
Nem erőlködöm semmin,
Mert a semmin
Erőlködni nem érdemes.
Legfeljebb elmesélem az apróságnak,
Hogy minden egyes
apróságnak örüljön,
S hogy egy pillanatra se merüljön el
Az élet posványos tengerében.
Hanem szárnyaljon magasan
- hisz a léleknek szárnya van -
S emelkedjen magasabbra,
A magányos csillagokba,
S onnan szemlélje
Kék bolygóját, a Földet,
A tengereket, a mezőket.
Így talán fentről
Láthatja,
Mi az életnek
Az értelmét adja.

Minden arcot ismerek,
S az emberek
Ős rokonaim,
Szemükben magamat látom,
S újra és újra
Megtalálom sorsomat.
A dézsavű naponta tör rám,
S nem szólhatok tán, semmit.
S mi életemből hátra van:
Már éltem egyszer önmagam.
Veseátültetett voltam,
Gyermekemmel ordítottam,
Feleségem kiszolgált,
S én nem áldoztam rá
Elég órát.
Testvéreim voltak,
Apám, anyám néha szóltak,
Nagy család vett körül,
s a Balatonnál a tűz körül
sokat énekeltünk.

Hittem és szerettem,
És csaltam és nevettem.
Őrjöngtem, ha nem úgy volt,
Ahogy akaratom parancsolt.
Csalódtam én mindenben,
S hittem a hitemben
Mely csalfa volt.
És csalfa volt sok más is
- az Isten is csak ámít -
S a nők, kiket szerettem,
Nekik kellemetlen lettem.

Ügye így már verseim
Sem olyan szépek,
S nem is becéznek
Az angyalok.
Így maradok
Ki mindig is voltam,
Egy örök, nagy, szótlan,
Komédiás.

 

2009 január 29.

 

 

 

 

 

 

 

Menü
Asztali nézet