Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

 

Reintegráció (6-10. szín)

6. szín

 

Kedvesem!

 

Kérdezed: milyen az Isten? Milyen a pneumatikus, transzcendens, örökkévaló, múlhatatlan Lét? Mik Isten attribútumai? Isten elsősorban a Középpont és elsősorban a Teljesség. Azaz benne minden örökkön jelen van. Még a nemlét is. A Van és a Nincs a Tele és az Üres között, a középpontban van. Isten meghatározhatatlan, kifejezhetetlen, körülírhatatlan, mégis meghatározható, kifejezhető, körülírható. Ő a teljesség. A teljesség pedig ilyen is, olyan is. Ő maga egyben a Van és a Nincs, ő a Valami és a Semmi, ő a Teli és az Üres, ő a Világosság és a Sötétség. Azzal, hogy Van, megtölti magát, így a Nincs látensen marad, azzal, hogy Ő a Valami, kitölti a Semmit, azzal, hogy Ő a Teljesség, kitölti az Ürességet, mely meg nem nyilvánultan marad, azaz nem valósul meg. Azzal, hogy ő a Világosság, kitölti a Sötétséget, ami szintén ő maga. Isten a középpont, ki úr a benne lévő teljességen, világosságon és sötétségen. Sötétségét Világosságával tölti ki, Ürességét a Teljességgel.

Isten maga a Sötétség, maga a gonosz düh, maga a vad indulat, maga a kapzsiság, maga a féltékenység (ő a féltékeny Isten: ne ismerj rajtam kívül mást, halljuk az Ószövetségben) maga a Semmi, maga a Sehol. Sehol sem találod és mindenütt. Ám Isten indulata szelídséggé válik örökkön, isten vad haragja örök megbocsátás, Isten féltékenysége: a mindent befogadás, Isten gonosz vak dühe táplálja örök szeretetét, Isten őrjítő kapzsisága szítja örökkön örökké önnön teljes és kimeríthetetlen odaadását.

Isten a középpont, ki képes úr lenni a maga sötétsége, indulata, féltékenysége, haragja, dühe, mohósága fölött, ki képes átváltani a negatívat pozitívvá, a Sötétséget örök Világossággá. Ne legyünk bátortalanok. Istent bár nem lehet meghatározni, mégis az ellentétek közepeként kell elképzelnünk, Isten Egy. Egység. Egyszerűség. Egyetlenség. Egy Egész. Száma is 1. Ezért az Egyben - mely minden szám alapja - , az Egészben, a magyar szóval Istennek mondott Létben minden megvan. Rend és Káosz. Mérték és Mértéktelenség. Arány és Aránytalanság. Ösztön és Szellem. Sötétség és Világosság.

Ám nem kell megijedni, ha azt mondjuk Isten maga a vak mohóság, mert mohóságát folytonosan elengedéssé váltja át. Nem kell megijednünk, ha azt mondjuk, Ő a kötés, mert e kötés benne örökkön örökké oldva vagyon. Mondhatjuk bátran, nem kell megijednünk, Ő az utálat is egyben, ám benne az utálat folyton szeretetté alakul, nem kell megijednünk attól, hogy kimondjuk, ő maga a gonosz, mert saját gonoszsága táplálja örök jóságát. Mohósága, féltékenysége, kötése, indulata, kapzsisága, önzése, dühe, utálata, türelmetlensége örökkön örökké meg nem nyilvánultan, látensen marad, mert ezen erőket nem engedi felszínre törni, hanem átváltja. Ő maga az átváltó, vagy ahogy Krisztus óta mondjuk, ő a Megváltó. A Megváltó, kiben minden jelen van, de ki örök éberségével és világosságával átvilágítja infernális erőit, melyek meg nem nyilvánultan maradnak benne.

Így Isten Léte és világossága kitölti önmagát, ezért tudjuk őt a Teljességnek nevezni. A szó legszorosabb és legtágabb értelmében. Isten maga a középpont. Istent épp ezért nem lehet, és nem is kell igazolni, bármiféle definiálás, vagy igazolási eljárás eleve lehetetlen, mert nincs értelme. A jelenLétet nem kell igazolni. Belőle vagyunk és belőle van Minden. A szó legszorosabb és legtágabb értelmében is. A „Vagyok, aki Vagyok” Istent, a személytelen és mégis személyes Istent, nem lehet sem megkeresni, sem megtalálni, sem elveszíteni, mert ő a Teljesség, ő az, akiben vagy amiben (e fogalmak között sem lehet különbséget tenni) minden Jelen Van.

 

7. szín

 

Kedvesem!

 

A jelenLét - vagy magyar szót használva e fogalomra - az Isten itt van, bennünk és körülöttünk. De nézd: az emberi világ mégis miért ilyen? Ilyen tört, zavarodott, indulatos, romlott, alá-való, kudarcra kudarccal válaszoló, őrült és kába. S ha a Lét mindig jeleLét, miért van az emberi világban a sötétség minden ereje? És nekem magamnak mi okom van itt lenni? Véletlenül? Vagy okkal? S ha okkal, akkor miért? Felelj rá magad.

Miért jelentkeznek itt az infernális erők, a mélység erői, ha egyszer Isten úr ezek felett. Miért engedte, hogy e világ ilyen legyen? Miért engedte, hogy az emberi világban a mélység erői elszabaduljanak? Miért nem érezzük igazi otthonunknak az anyagi természetű létezést? Miért van, hogy folyton hiányzik valami életünkből és azt semmi evilági dolog, cél, siker nem töltheti ki? S egyáltalán, még egyszer, mi okom van itt lenni? Miért nincs nyugvópont az emberi életben?

Próbáljunk rá közösen válaszolni. A válasz megtalálása nem is olyan nehéz művelet. Tiszta logika. A világ létrejöttének elsődleges oka nincs, a világ, az érzékelhető, anyagi természetű létezés csupán következmény. Elsődleges oka nincs. E világ, így ahogy van, valami olyasminek a következménye, mit magunkban kell megtalálnunk. Az ok elsősorban mi vagyunk. Azt is mondhatnánk, a világ az eredeti tervek között, így ebben a formában nem létezett volna. Az, hogy ilyen formában létezik, annak a következmény, hogy mi itt vagyunk benne. Méghozzá úgy, ahogy ezt senki nem tervezte. A világ azért van, mert az ember okot adott rá, hogy legyen. E következmény csak azért jött létre, hogy mi magunkban megtaláljuk rá az okot, s hogy ezt az okot végül felszámoljuk. Mert amint megszűnik az ok, megszűnik a következmény, hogy az ok felszámolása által a következmény is átalakuljon, feloldódjon, átlényegüljön, újjá legyen.

Isten ilyen világot léte nem hívna, meg nem teremtene, mert ebben a világban elszabadult az, melyen Isten örökkön örökké úrrá tud lenni: a sötétség, a gonoszság, a szenvedély, a vak erő, az álnokság, a kapzsiság, a bujaság, az én tomboló érdekérvényesítése, az önzés, a sóvárgás, a mindent magamnak akarás, az irigység, a féltékenység, a mohóság az indulat, az utálat, a félelem, a minden mást kizáró önmegvalósítás. E világban elszabadult mindaz, mi Istenben látensen, meg nem nyilvánultan szunnyad, a mélység, sötétség és gonoszság minden formája. Ezen erőket mi magunk hoztuk magunkkal, mi magunk valósítottuk meg őket, általunk realizálódtak. Ezért vannak itt.

A Káosz, mely Istenben látensen szunnyad, meg nem nyilvánultan marad, itt lenn általunk megvalósult. De azt is értsük meg, a Rend ettől még Rend marad. Káosz csak az emberi világban lehetséges, mert Isten úr a maga káosza fölött.

 

8. szín

 

Kedvesem!

 

Tudnunk kell: e világra gyengeségünk miatt szabadult rá a sötétség, a káosz, a rendetlenség, a mértéktelenség, az aránytalanság. Isten minden látensen szunnyadó negatív „része”. Nem történt volna meg, ha az ember Istent nem taszította volna el. Az ember ontológiailag megelőzi a világot, eredeti helye nem a kozmosz, hanem az ég. Az ember egykoron a Lét „élvezője” lehetett (a benne való elveszettség élvezetével bírt). De mert nem volt neki elég Isten odaadó szereteté (világossága, fénye, gondoskodása), nem volt neki elég, hogy Istenben a Lét Teljességében lehetett, külön utakra tért. E külön út az ember önvilága és az anyagi természetű létezés létrejötte.

A Lét úgy „működik”, hogy önmagának nem tart meg semmit, hanem mindazt, mi maga, vagyis saját teljességét, szétosztja és folytonosan odaajándékozza, - szétszórja, mint ahogy a nap a sugarait -, magának semmit meg nem tartva. A Lét folyton önmagából árad, s mivel határtalan, végtelen és múlhatatlan a definitív meghatározásból és a magyar szóból is adódóan egyszerűen nem is tarthat meg magának semmit (bár megtehetné, de akkor már nem lenne az ami). Vagyis Isten a szó legszorosabb értelmében mindent odaad az embernek (teremtményének). Ám az ember kapzsisága és mohósága miatt rájött: épp ezt kihasználva ő maga is Isten lehet. Magánisten. Vagyis amit Isten odaadott, azt megtarthatja magának. Nem gyakorolta többé az „add oda az életed és megtalálod azt” mágikus, égben tartó műveletét, nem gyakorolta a Szeretet csere cselekedetét, hogy azt, amit kapok, nem tartom meg magamnak, hanem ugyanazzal a hőfokkal visszaadom a másiknak (másoknak).

Isten az isteni Létben való elveszettség drága kincsét adta oda az embernek, de az ember az elfogadás és visszaadás helyett, vagyis a Szeretet helyett, a megtartást választotta. Így veszett el. S ez minden egyes emberre vonatkozik. Drága féltve óvott és szeretett gyermekeinkre is.

Mert, aki megtartja magának (magánál tartja) az életet, elveszíti azt. Az ember, mit Istentől kapott, mindent be akart kebelezni, úgy, hogy abból másokat kizárva, magának tartson meg mindent. Így lett ön-álló az élete, így lett ön-ző az élete, így van azóta, hogy mások kizárásával csak a saját világa, érdekei szerint cselekszik, így van, hogy szabadsága helyett saját rabjává lett, s oly nagyon magába kötötte az életet, hogy másoknak oda nem adná semmiért. Még megszabadulásáért sem.

A világ az ember életéhségének „terméke”, a világ az ember életszomjának ki nem elégíthető itala, az ember életsóvárgásának sötét megnyilvánulása lett. Azért sötét, mert sóvárgása, maga kreálta élet-szenvedélye oly nagy lett, hogy attól nem tudott, nem tud szabadulni. A legnagyobb morál pedig a szabadság, melyben az ember feladva énjét (önvilágát), odaadja életét, hogy így megtalálja azt.

 

 

9. szín

 

Kedvesem!

 

Az ember tehát az ég szülöttje, nem e világból való, más szóval nem a kozmosz „terméke”. Nem egy 13.7 milliárd éves fejlődés biológiai terméke, eredménye Az ember nem intelligens állat, és nem egy faj a többi között. Eredeti helye e világon kívül van. Ha nem így lenne, nem lenne semmiféle perspektívája. Születne, élne és meghalna és a mai tudomány zavart és torz gondolkozású álláspontja szerint, biológiai élete végeztével, megsemmisülne. Így élete születéstől halálig semmi lenne. Érték és perspektíva nélküli kilátástalanságba zuhanna.

Ám ilyen tudatunk nincs. Elmúlás érzetünk és tudomásunk azért nincs, mert e földi, biológiai anyagi létezésünk csupán átmeneti létezés. Erről az embernek tudat fölötti tudomása van. Sőt e tudomás a világegyetem anyagi szövetébe is beleírva vagyon, gondoljunk csak arra, hogy maga az anyag tulajdonképpen valami olyasvalamivel „egyenlő”, amit anyaginak abszolút nem neveznénk.

A Lét úgy teremt, hogy teljes Létét Egészben adja oda annak, akit létezésre hív. Ezzel egyben kimeríthetetlen szabadsággal is felruházza, azzal a szabadsággal, ami szintén ő maga, s amiben minden „tette” megnyilvánul. Ezért van az, hogy az ember bármit megtehet, ezért az, hogy Isten nem akadályozza a mennyország önmagunkban való szilánkossá törését. Az ember megtartotta életét, sóvárgott rá, s mivel kapzsiságában elereszteni nem tudta, megkötötte azt. Ezzel magára vette a sötétség erőit is, hisz a kötéssel az is együtt járt, hogy ezek az erők is hozzánk kötöttek, hozzánk tapadtak, s mi uralkodni nem tudván rajtuk, realizáltuk azokat.

Az élet értelme ebből adódóan tehát az oldás, mellyel a sötétség magamhoz kötött erőit meg tudom oldani, vagyis el tudom engedni. Más szavakkal, az élet értelme a változás, mellyel a rossz irányultságomon változtatván, átváltván, immáron újra az ég felé törekszem, hogy Isten országát magamban helyreállítván azt realizáljam, így létem törtségét helyreállítsam. Az élet értelme így az odaadás, melyben az én önvaló, mindent magának akaró törekvését eldobván, azon dolgozzam, hogy ne tartsak meg magamnak semmit, hanem mindent, kivétel nélkül mindenemet odaadjak. (Krisztus igézi: add oda mindened (add el mindened) és kövess engem.) Az élet értelme tehát az, hogy felismerjem, nem e világon kell életemet megvalósítani, megnyerni, mert ahogy Krisztus igézi, az én országom nem e világból való. Nem az élet fontos tehát, hanem az üdv. S nem a magam üdve, hanem mindenki másé.

A Hérosz, a hős odadobja életét üdvéért cserébe. Krisztus nem ezt tette? Krisztushoz hasonlatossá kell válnunk, hogy az életet újra fel tudjuk emelni. Talpam alatt sár és ingovány. De ha az életet e világban eldobom, felemelem azt mégis, egészen az égig. Az élet eldobása énünk feladását jelenti. Ne én éljek, ne én valósuljak meg, hanem általam és bennem mindenki más. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen – hirdeti Krisztus. Ne kössetek, ne ragadjatok meg semmit, hanem mit kaptok, szórjátok szét mindenkinek, mert így örömötök teljes lesz.

 

10. szín

 

Kedvesem!

 

Te Isten legkedvesebb teremtménye vagy. S a pultban melletted ülő munkatársad, szintén Isten legkedvesebb teremtménye. Aki a TAJ kártyát nyújtja, ő Isten legkedvesebb teremtménye. Akivel a boltban, a színházban, az okmányirodában, a szórakozóhelyen találkozol, ő Isten legkedvesebb teremtménye. A HÉV-en a kalauz Isten legkedvesebb teremtménye. A bankban ülő hölgy, vagy egy számodra egyáltalán nem szimpatikus közéleti személy, vagy egy kedves és kevésbé kedves rokon, Isten legkedvesebb teremtménye. A szomszéd, aki iszik, vagy kiabál, vagy elveszi tűzifád, vagy nem áll el autójával, vagy aki egész nap bömbölteti a zenét, ő Isten legkedvesebb teremtménye. Bárki, akivel bárhol, bármilyen formában, bármennyi időre is találkozol, nos őrá úgy nézz, hogy ő Isten legkedvesebb teremtménye. Ő a legkedvesebb teremtménye. Mint ahogy te is az vagy. S ha ő a legkedvesebb, akkor ezen kitüntető nagysága és méltósága ébressze fel benned, a vele való örök köteléket. Akármilyen veled, akárhogy viselkedik, akármit tesz, akárhogy beszél, akármilyen cinikus vagy rosszakaratú, ő Isten legkedvesebb teremtménye.

Mert mindenki az üdvösség útját járja, még akkor is, ha most még nem tud róla, vagy nem akar tudni róla, ha még nem ébredt erre rá, ha még létezése törtsége látszik is rajta, s ha még jelenleg a maga önvilága szerint él is. Ő Isten legkedvesebb teremtménye, a jelenLét részese, és Isten országának várományosa, melyben Te is ott leszel.

De ki égi szemét, éberségét még inkább fokozni tudja, kinek látása a természetfölötti, piromidális, pneumatikus Létbe lát, azt is tudja, a másik ember ő maga. Mert minden az Egyből született. A Létben nincs különvalóság. Nincs rész. Csak Egész van. Nincs individuum, csak univerzális személy. És nincs szétszórtság és nincs különvalóság, mert mindenki Egy a másikkal. Én Te vagyok és Te Én, mert a Létben Egyek vagyunk. Férfi és nő kapcsolata e valóságot éli. Azért lesznek - Krisztus szavai szerint - ketten Egy test.

Nincs zárt élet. Nincs határválasztó, és objektumizáltság, mert az eredeti Létben minden Egy volt. Itt tört össze mibennünk, éberségünk és látásunk hiánya által érzékeljük összetörve és darabokban és részekben és külön-külön. De e törtség és szilánkosság csupán látszat, mert csak éberségünk által láthatjuk az egészet, melyben eredetileg minden Egy és Egész volt.

Ezért van az, hogy ha mást bántasz, magadat is bántod, mert a másokban Te magad is ott élsz. Ha mást elítélsz, magadat ítéled el, mert mindannyian az Egy sokfélesége vagyunk, de szubsztanciálisan Egyek. Krisztus így imádkozik: legyenek mindnyájan Egyek. Nincs sokaság. Nincs individuum, de nincs tömeg sem, csak Egység van. A dolgok igazi valósága Egy. Igazi lényege Egy. Aki erre az Egységre rátalál, nem harcol többé, nem tolakszik, nem akarja magát előrébb juttatni, és nem akar többé senkivel szemben sem előnyt szerezni.

 

2012. november 30.

 

 

 


 

 

Menü

 

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet