Poós Gergely honlapja
Prózák, novellák, versek, esszék, tanulmányok, cikkek
MENÜ

Reintegráció 18-20. szín

 

18. szín

 

Kedvesem!

 

De mit jelent ez a hétköznapjainkban? Megvalósítható-e mindaz, amiről beszélünk, vagy csupán elméleti alapja van? Hétköznapjaink változnak-e azáltal bármit is, hogy megértettük és beláttuk, törtségünk mivoltát, és e törtség helyreállításának módját? Hogyan realizálható a hiteles élet?

Eredeti helyünk és indentitásunk nem e világi. Erről is biztos tudatunk van, csak legfeljebb el akarjuk felejteni, nem akarunk róla tudomást venni. Arról kell beszélnünk, hogy hogyan állítható helyre az eredeti rend. Azonban erről csak akkor beszélhetünk igazán, ha e rendetlenségben a rend helyreállítását magunkon végezzük. Akkor lesz kívül rend, ha az belül megvalósul. A cél, nem e világi, tehát az eszközök sem lehetnek azok. Az világi célok eléréséhez szükséges eszközök mind olyanok, melyek elsősorban önmagunk boldogsága, sikere, jóléte, kényelme felé irányulnak. Ezek az eszközök azért hamisak, mert az e világi életet szolgálják. Természetesen az ember e világon él, de a cél és a cél érdekében használatos eszközök már nem e világi indíttatásúak kell hogy legyenek, ezért össze sem hasonlíthatóak a világi célok eléréséhez szükséges eszközökkel. Itt megvalósítani azt kell, ami majd a mi valódi országunkban is működni fog.

Az Egy kettéválásával keletkezett a világ. Az Egy kettéválását mi magunk idéztük elő. Az Egység szilánkosra töréséről, az isteni életből való kiszakadásról azért kell tudnunk, hogy jelenlegi helyzetünket és e helyzetből adódó világi tevékenységünket és irányultságunkat újra fogalmazhassuk, újraképzeljük, újraalkossuk, újraformáljuk, hogy életünket azon helyes fogalom, kép, alak és forma segítse, mellyel a megváltáshoz közelebb érhetünk. Az eredetnek és az ősoknak az a jelentése, hogy általuk meghatározzuk azt a metódust, miként állítható helyre az, ami bennünk megzavarodott, megromlott, s ami által az ember gonosz, haragos, gátlástalan, sóvárgó, irigy, önző, felfuvalkodott, öntetszelgő, hiú, parázna, de egyszersmind félelemben élő és elveszett és magányos és tévelygő lett. Azaz bukott.

Sóvárgásunk ki nem elégíthető, mert önmagunk irányába mutat, és mert mindent felfal, amit már bekebelezett, így semmit sem ér el. Minél inkább felfalod az életet, annál inkább üres lesz az. Sóvárgunk az életre, melyről azt gondoljuk csak a mienk, melyet féltünk, hogy ne vegyék el tőlünk, mert az a mi tulajdonunk, csakis az mienk. Magunkhoz vettük, önmagunknak megtartottuk, s félünk, hogy elveszítjük. Sóvárgásunk ki nem elégíthető, hacsak annak irányát meg nem tudjuk változtatni. Tiszta matematika. Amit eddig önmagunknak akartunk, tettünk, azt másoknak akarjuk és másoknak tegyük. Sóvárgásunk irányának és előjelének megváltoztatásával érjük el azon belső és külső állapotot, mely nem e világra, hanem a másik, pneumatikus világ helyreállítására és realizálására irányul. Mert nem e világ a fontos, mert ez elpusztul és meghal és vége lesz és felemésztődik és felbomlik, hanem a másik, mely nem pusztul el, nem hal meg, minek nem lesz vége, ami nem emésztődik és nem bomlik fel, mert örökkön létezik. Azaz nem az e világi célok és törekvések fontosak, nem az e világi élet fontos, hanem az üdv, mindannyiunk üdve.

De, hogy visszakanyarodjunk kérdésünkhöz, mit jelent ez a hétköznapokban? Van-e életünknek gyakorlati hatása mindennek? Mi döntjük el. Lehet-e itt, e világon, a mennyországból valamit is helyreállítani. A válasz természetesen egyértelműen igen (de ezt mindenki saját maga mondja ki). Az igent pedig Krisztus tanításából tudjuk (több helyről idézhetünk): szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást, vagy: aki odaadja életét, megtalálja azt, vagy: menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt, vagy: Isten országa közöttetek van. Krisztus szavai szerint tehát az Isten országa itt közöttünk, magunkon múlik, hogy képesek vagyunk-e megvalósítani azt. Mi sem egyszerűbb! És mi sem nehezebb! Az én igám édes, az én terhem könnyű – igézi Krisztus. De iga és teher, mert ami a realizációt illeti szellemi, lelki és testi erőfeszítést igényel, ez nem vitás. Szellemi tisztaságot, lelki éberséget és nem utolsósorban egészséget. Nem azt a fajta egészséget, amit a kemikáliák és a testedzés nyújtanak, hanem azt az egészséget, mely a törtség helyreállításában tevékeny. A kulcsszó az éberség, mellyel a szellem bűnét, a lélek zavarodottságát és az egészség törtségét magamban látni és felismerni tudom. Minden vonalon, helyzetben, törekvésben, gondolatban, szóban és cselekedetben. Minden vonalon, helyzetben, történésben, megszólalásban és cselekedetben, egyetlen dolgot kell csak magam elé állítanom: hogyan tudom az adott helyzetben történésben, megszólalásban és cselekvésben Isten országát helyreállítanom? Más szóval miként gondolna, szólna és cselekedne az én helyemben az Istenember? Minden nap, a felkeléstől az elalvásig, a legeslegkisebb és látszólag jelentéktelennek tűnő helyzetben és szituációban, életem kisebb és nagyobb volumenű döntéseiben és helyzeteiben. Gondolatban, szóban és cselekedetben. Miként állítható helyre az eredeti rend, az eredeti harmónia, az igazság, vagyis Isten országa? Miként tudom megvalósítani azt? Miként tudom oldani a feszültséget, hogy feszültség helyett békét és nyugalmat valósítsak meg? Miként tudom megváltoztatni csökönyös, önző, hiú, kisstílű gondolkozásomat, magatartásomat, hogy e rongáltság épség legyen immáron? Miként tudom az előjeleket megváltoztatni, hogy ami eddig sötét és zavart volt bennem, az most tiszta és fodrozódásmentes legyen? A vadság szelídség. Az önzés elengedés. A félelem, bátorság, a sötétség világosság, a kapzsiság odaadás, a törtség egészség, a bűz tisztaság, a zavarodottság éberség. A kulcsszó az éberség. Az az éberség, amivel minden vonalon és helyzetben fel tudom magamnak tenni a kérdést: most itt ebben a percben, ebben a helyzetben miként tudom Isten országát helyreállítani? Hogyan tenne a helyemben Krisztus? S ha nap mint nap próbálom, akkor felfedezem, hogy ezt meg lehet tenni, ez nagyos is lehetséges. Amint az ember megmártja magát a pneumatikus világban, amint - Pilinszkyvel szólva - magasba mártja arcát, amint közel kerül hozzá, lehozza, realizálni próbálja az üdvös életet, belátja, hogy erre képes, s e képességét fokozni is tudja. Csak az kell hozzá, hogy éberen őrködjék és világosan lásson, s az éberség és látva-látás által képes legyen megnyitni azt az ajtót, mely csak arra vár, hogy kinyitásra kerüljön, hogy a rongáltság világán kívül eső égi világ itt bennem, általam és velem megvalósulhasson.

Sokan vannak akik legyintenek e szavakra és jól teszik: mert ők nem dumálnak róla, hanem már itt a földön megvalósítják azt, amit megvalósítani egyedül érdemes. Nem tudunk róluk. A világ nem beszél róluk. Anonimitásban élnek. Csak akkor látjuk őket, ha ismerni akarjuk őket.

 

19. szín

 

Kedvesem!

 

Mi az első lépés? Hogy a morál megjelenjen bennünk. Fegyelem és figyelem az erkölcsi alap. Fegyelem önmagam felé és figyelem mások felé. A következő lépés az elégedettség. Minden úgy jó, ahogy van. Tanulj meg vágyódni az után, amid van. Mert ha az elégedettség nyugalmi állapotát nem tudom megtalálni, és fokozni magamban, akkor soha semmi nem lesz jó. Főleg a világ és benne a másik ember. Mindent és mindenkit úgy kell szeretni és elfogadni, ahogy van, mert Isten is így tesz. Azért mert a világ és a másik ember nem olyan, mint amilyennek én szeretném látni, attól még nem kell fölöttük rögvest ítéletet tartani. Mert fölöttünk is ítéletet tartanak, méghozzá úgy, hogy mindenki saját magát ítéli meg. Az ítélet az, hogy az ember magát kell hogy megítélje. Isten odaadja az ítélkezés jogát is, azzal, hogy meghagyja, „ne ítélj, hogy ne ítéltess”. Így az ember legfeljebb önmaga fölött ítélkezhet, mert másokon nem szabad, azzal csak magunknak árt. A megelégedettségbe beletartozik a magunk iránti elégedettség is, ez azért fontos, mert ha be tudjuk látni, hogy itt és most épp olyanok vagyunk, amilyenek, ki tudunk magunknak tűzni egy-egy apróbb szellemi-lelki-testi célt, hogy azt elérhessük. Ha nincs elégedettség bennünk, nem lesz nyugalom, sem harmónia, s ezek nélkül nincs hiteles élet és üdvösség.

Az elégedettség szavunkat felbonthatjuk több részre is. Az elégedettség szavunkból leválasztható az „elég”, ám az „elég” szavunk is további értelmezéseket kínál. Induljunk ki az elég szavunkból. Ez egy felszólítást hordoz: legyen elég minden. Mert már egyébként is mindent megkaptál. A kegyelem túlárad, csak be kell fogadnunk, hogy e kegyelem által a világot és benne az embert kegyesen, azaz odaadással és szeretettel szeresd. Elég legyen, amid van, hisz mindent megkaptál, ami ahhoz szükséges, hogy helyreállítsd a benned összetört létet. Ezért ne vágyakozz többre, másra, mint erre.

Az elég szavunk további értelmezésekor felötlik bennünk, hogy az elég szavunk másik jelentése az égetni szóhoz kapcsolható. Az elég szavunk jelentése elégetést is hordoz. Így az elégedettség szavunk és a legyen elég felszólítás tartalmilag az égetni igére vezethető vissza, aminek jelentése a következő: az ember el kell égesse magában azt az énjét, mely csak arra törekszik, hogy önmagát kielégítse. Ezért el kell égetni önmagunk, hogy többé ne vágyakozzunk semmire, mert a vágy, a sóvárgás, elégedetlenséget szül. Elégedetlennek lenni tehát egyenlő a folytonos és meg nem szűnő sóvárgással és vágyakozással, vagyis azzal, hogy nem tudjuk elégetni önző és önmagáért élő énünket, aki sóvárgásunk és vágyakozásunk legfőbb éltetője. A magyar a világ legkifejezőbb nyelve. Add oda magad istenségnek, hogy szeretete elégessen benned mindent, hogy szeretete végül elégessen téged magadat is, hogy éned ellenállását elégetve átragyogjon szeretete, hogy másokat is ezzel a szeretettel szeresd. Így válsz eggyé vele, hisz szeretete nem ütközik ellenállásba, hanem benned megjelenik és továbbragyog.

 

 

20. szín

 

Kedvesem!

 

Gyakorlat teszi a mestert – igézi egy másik magyar közmondás. Úgy tudsz mesterré válni, hogy gyakorlattá lesz benned a mesterség. Ezért másról sem kéne beszélnie az emberiségnek mint arról, hogy hogyan lehetséges realizálni a valódi igaz és hiteles életet, vagyis hogyan lehet Isten országát minél inkább megvalósítani itt, vagyis hogyan gyakorolhatjuk az igazi mesterséget. Az ember igazi mesterségét. Nincs más igazi mesterség mint az igazzá válás.

Az első lépések tehát: fegyelem önmagam felé, figyelem mások felé, és az elégedettség, melyben az elég és az ég, égetni szavak kapnak hangsúlyt.

A következő az önmegtagadás. Mert Isten országa úgy valósulhat meg itt, Isten úgy jelenhet meg bennem és általam, ha befogadom. Krisztus igézi: nézd az ajtóban állok és kopogtatok. Isten nem ront ajtóstul a házba, mert akkor elvenné tőlünk legnagyobb isteni ajándékát: a szabadságot. Ezért csak kopogtat. Ebből következően be kell őt engedni. Vagyis engedni kell neki. De nem úgy hogy vágyakozom és várom a pillanatot, mert az üdvös élet megvalósítása lesz egyenlő Isten befogadásával. A befogadás mindig egyenlő és egyidejű a megvalósítással. Ha megvalósítod befogadod, és ez egyenlő lesz a befogadás általi megvalósulással. E folyamat egymásra hat. Minél inkább megvalósítod, annál inkább befogadod.

Tehát engedni kell neki (hogy a megvalósulás által megvalósulhasson). Engedni akként tudok, hogy önnön magamat odaadom, hogy ő éljen bennem, önző, kapzsi, felfuvalkodott, tetszelgő, hiú, gátlástalan, mohó énem helyett. Amint az ember elkezdi felszámolni egóját, énjét, önmagát, s ezzel párhuzamosan megpróbálja beengedni, befogadni az égi, pneumatikus létezést, vagyis megpróbál minél inkább hasonlatossá válni a hiteles emberhez (Krisztus), annál inkább megjelenik benne Isten (aki Krisztusban teljes egészében jelen volt).

Istennek átengedve magam engedem, hogy elégessen, hogy szeretete tűzében égve önző, önmagáért élő énem hamuvá legyen, hogy ezen aktus által, Isten éltessen. Ha Isten éltet, akkor Isten leszek, azaz Istenben leszek. Engedem, hogy én legyek a hasáb, hogy Isten szeretete és világossága lángra kaphasson általam.

Fegyelem, figyelem, elégedettség után az önmegtagadás tehát a következő lépés. Megtagadni magamtól mindent, ami gúzsba köt, ami béklyót eredményez, ami nem enged szabaddá válni, ami bekebelez és fogva tart. Ezt mind énem teszi, mely csak magáért él, önkielégítésben. Fogva magam tartom, s mindazt mi fogva tart oldani magam tudom. Az önmegtagadás ezért oldás, az oldás feloldás, azaz feloldozás.

Énem önmagáért él, önmagáért fél, önmagát akarja megmenteni, mindenki mást kizárva önkielégítésben vonaglik, ám semmit nem ér el, ezért még nagyobb vehemenciával teszi újra és újra ugyanazt, azzal biztatva magát, hogy majd csak kielégülésre talál. De az önkielégítés hamis. A boldogságvágy hamis, ha önnön magunkért van.

Az önmegtagadás énünk feladása. Énünk feladása egyenlő másvalami befogadásával. A világ énünket helyezi megvalósulásunk gyújtópontjába. Ez pedig hamis és torz indíttatást szül. Változtatni muszáj, hogy mikor kezdünk hozzá, magunkon múlik. A magyar közmondás is erre utal: ami késik, nem múlik.

 

2013. február 6.

 

 

 

 

Menü

 

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet